Albin 2024. március 1.
logo

Pedofil óvodai alkalmazottra csapott le a rendőrség Újbudán

Hol vannak a világklasszisok?

Sütõ Nagy Zsolt
1999.11.05. 23:00

Egy-egy 5., 6. és 7. helyezéssel zárta a szöuli vívó-vb egyéni versenyeit a magyar válogatott. Mohamed Aida a női tőrözők között végzett ötödikként, míg a férfi kardozók mezőnyében Ferjancsik Domonkos a 6., Nemcsik Zsolt a 7. helyen zárt. Folytatódik tehát az újkori rossz hagyomány, ugyanis 1992 óta egyéniben magyar versenyző nem nyert világversenyen. Remélhetően azonban a másik hagyomány is folytatódik, ugyanis az egyénivel szemben csapatban rendre sikerül a dobogó tetejére állni.Tegnap azért egy rossz sorozat megszakadt már a férfi kardozók viadalán, a szöuli vb-n a korábbi napokban megrendezett négy egyéni számban ugyanis egyszer sem sikerült magyar vívónak legyőznie olyan ellenfelet, aki előtte állt a világranglistán, azaz bravúrra senki sem volt képes. Ferjancsik Domonkos és Nemcsik Zsolt, a Vasas két kardozója viszont igen. Különösen utóbbi vívott kitűnően: a 32 között a lengyel Sznajdert, majd az olasz Casertát iskolázta le. Ferjancsik és Nemcsik a legjobb nyolc közé jutott, míg vb-címvédő csapattársaik – Na-varrete József és Boros György – a 32 között kiestek. A negyeddöntőben kétfrontos magyar–francia párharc következett. Ferjancsiknak régi riválisa, Damien Touya állta útját, így a Vasas kardozója a 6. helyet szerezte meg. Nemcsik közelebb állt a bravúrhoz, Daurelle elleni asszójában szinte végig vezetve jutott el 14:13-ig, sőt akár a győztes találatot is megszerezhette volna, ekkor azonban hibázott, és a rutinos, 36 éves francia fordítani tudott, így Nemcsik a 7. helyen végzett. A világbajnoki címet az orosz Pozdnyakov legyőzésével Touya vívta ki. Az utolsó egyéni versenyszám a női tőrözőké volt. Magyar részről elsősorban Mohamed reménykedhetett jó szereplésben. Nem is kellett csalódni a mindig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó vívóban, a világranglista 3. helyezettjében, mert kitűnő teljesítménnyel jutott el a legjobb nyolcig. Többi versenyzőnk viszont korán búcsúzott, Lantos a 32 között attól az orosz Bojkótól kapott ki, akivel a negyeddöntőben Mohamed is szembekerült. Sajnos Mohamed nem tudott elégtételt venni, s Bojko őt is legyőzte, így Solti Antal tanítványa sem tudott érmet nyerni. Az aranyérem végül az olasz Vezzalinak jutott, aki több olimpiai és világbajnoki ezüst után vehetett át aranyérmet. – Akadtak olyanok, akiktől jobb teljesítményt vártam, ez tagadhatatlan – készített villámértékelést Kovács Tamás technikai igazgató az egyéni számok után. – Az viszont ennél is kellemetlenebb, hogy a csapatversenyeken, amelyek során az első nyolc helyezett kiharcolja a sydneyi olimpiai részvételt, három fegyvernemben is nehéz ellenféllel találkozunk már a legjobb tizenhat között. Egyelőre csak a női párbajtőrözők és a kardozók érezhetik szinte biztosan a zsebükben az olimpiai repülőjegyet.Mielőtt elhamarkodottan vívóink leszerepléséről beszélnénk, gondoljuk csak végig a korábbi évek eredményeit, s rájövünk, nem meglepő, hogy csupán egy bronzérmet nyertek versenyzőink egyéniben. Tavaly ugyan három vívónk is a 3. helyen végzett, de ’97-ben ugyancsak egy érem született egyéniben. A többhöz, illetve az aranyéremhez ugyanis világklasszisokra van szükség, ez pedig nincs sok a magyar csapatban. A dobogóról most lemaradó, de korábban négyszer is érmes helyen végző Szalay Gyöngyi az egyetlen kivétel Kovács Tamás szerint. A kapitány megállapításában lehet valami, hiszen az igazi klasszisok többnyire ilyenkor hozzák a legjobb formájukat. Touya olimpiai és világbajnoki bronzérmesként diadalmaskodott most, Pozdnyakov is nyert már világbajnokságot, Vezzali és Bau is hazajár a dobogóra, s a többi számban sem született meglepetés. A női párbajtőröző francia Flessel és a férfi tőröző Golubickij ismételt csupán, s a férfi párbajtőrben a szöuli olimpia egyéni bajnoka, a német Schmitt győzött. A magyar vívást mégsem kell temetni, mert amennyire papírforma a gyenge szereplés egyéniben, annyira elvárható a csapatsiker. Az utóbbi esztendőkben ugyanis együtt jobban megy, csapatban olykor bravúrokra is képesek vívóink. Erre pedig szükség is lesz, mert ma a férfi tőrözőknek, ha Kanadát legyőzik, az olimpiai kvótát érő negyeddöntőért Olaszország válogatottjánál kellene jobbnak bizonyulniuk. A női párbajtőrcsapat a nyolc közé jutásért Japán ellen lép pástra, de Szalay Gyöngyiéknek nem is ez a fő próbatétel, tőlük csak az aranyérem elfogadható. Eredmények Férfi kard. Világbajnok: Da-mien Touya (Franciaország), 2. Pozdnyakov (Oroszország), 3. Tarantino (Olaszország) és Dau-relle (Franciaország), ...6. Ferjan-csik Domonkos, 7. Nemcsik Zsolt ...18. Navarrete József ...31. Boros György. Női tőr. Világbajnok: Valentina Vezzali (Olaszország), 2. Bau (Németország), 3. Zimmermann (Egyesült Államok) és Bojko (Oroszország), 5. Mohamed Aida ...29. Lantos Gabriella ...34. Knapek Edina ...37. Varga Katalin.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.