Iszlám egyház Európában?

1999. 11. 23. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ki az idegen Franciaországban? Alapíthatnak-e országos szervezetet a második legnagyobb lélekszámú felekezet hívei, a muzulmánok? Meddig számít „külföldinek” egy algériai, aki évek óta lakik az ország valamely vidéki városkájában, anyanyelvi szinten beszéli a franciát, s mégis, annyi szavazati jog sem illeti meg a helyi választásokon, mint egy szintén ott élő finn állampolgárt? Jean-Pierre Chevenement belügyminiszter az elmúlt héten két alkalommal is jelezte: törvényszintű kezdeményezésekkel óhajtja rendezni ezt a problémát, amely egyébként a baloldal kormányprogramjának szerves részét alkotja. A TF1 tévécsatornának adott minapi nyilatkozatában Chevenement kifejtette: támogatná az országban rezidens külföldiek szavazati jogának engedélyezését a helyi választásokon. Ez gyakorlatilag a választások megnyerése óta probléma a Jospin-kormánynak, a „többségi baloldal” ugyanis megosztott a kérdésben. A belügyminiszter szerint legalábbis megfontolandó, hogy a tíz éve „rezidens-igazolvánnyal” az országban törvényesen élő, munkát vállaló és adózó külföldiek (ez a megfogalmazás rendre a jórészt Algériából származó, a végleges letelepedés szándékával Franciaországban élő külföldiekre vonatkozik) némi többletjogokkal rendelkezzenek. A maastrichti szerződés elfogadása körüli, 1992-es parlamenti viták már fölvetették ezt a kérdést, akkor a kormány úgy döntött: a helyi választásokon nem szavazhatnak az EU-n kívüli országból érkezett, tartósan Franciaországban élő személyek. A baloldal most saját, 1996–97-es kampányával szembesül, amikor népszerűségük visszaszerzése, majd a Jacques Chirac köztársasági elnök döntése alapján előrehozott választások megnyerése során döntő szerephez jutott „az idegen többletjogainak” követelése. A szocialista és a kommunista párt (PS és PCF) által szervezett tömegtüntetések jelszavait kissé nehézkes a gyakorlatban is érvényesíteni, ehhez alkotmánymódosítás szükséges. „Nem vagyok Napóleon” – idézte a Le Monde Chevenement-t, amikor a belügyi tárca feje kijelentette: rövidesen előterjeszti a muzulmán országos szervezet megalapításáról szóló dokumentumot. Nagy fába vágta a fejszéjét, amikor arra vállalkozott, hogy tárgyalásokat kezd a mecsetek és vallási szervezetek vezetőivel egy központi képviseleti szerv megalapításáról, ugyanis Chevenement jól ismeri a köztársaság történetét. Márpedig 1905, az egyház és a „laikus állam” alaptörvénybe foglalt szétválasztása óta nem lehet egy huszárvágással elintézni a vallási közösség alapításának gyötrő kérdését – úgy, ahogy azt Napóleon tette, amikor egyházközséget alapított a zsidók és a protestánsok számára (mindkettő a mai napig működik – a szerk.). Az alkotmány legelső soraiban olvashatjuk, hogy Franciaország oszthatatlan és laikus állam – e fogalmakhoz a XX. század minden valamire való politikusa ragaszkodott. Ez a megkötöttség mereven kizárja, hogy a politika és a vallás bármilyen módon beleavatkozzon egymás ügyeibe. Mégis, a többmilliós lélekszámú közösség vallásgyakorlásának szabályozása (sfeltételezhetjük: ezáltal a fundamentalista irányzat kizárása vagy kézben tartása a belügyi szervek által) olyan szintű kényszerré válhat, amely ezúttal talán törvényt bont.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.