Iszlám egyház Európában?

Ki az idegen Franciaországban? Alapíthatnak-e országos szervezetet a második legnagyobb lélekszámú felekezet hívei, a muzulmánok? Meddig számít „külföldinek” egy algériai, aki évek óta lakik az ország valamely vidéki városkájában, anyanyelvi szinten beszéli a franciát, s mégis, annyi szavazati jog sem illeti meg a helyi választásokon, mint egy szintén ott élő finn állampolgárt? Jean-Pierre Chevenement belügyminiszter az elmúlt héten két alkalommal is jelezte: törvényszintű kezdeményezésekkel óhajtja rendezni ezt a problémát, amely egyébként a baloldal kormányprogramjának szerves részét alkotja. A TF1 tévécsatornának adott minapi nyilatkozatában Chevenement kifejtette: támogatná az országban rezidens külföldiek szavazati jogának engedélyezését a helyi választásokon. Ez gyakorlatilag a választások megnyerése óta probléma a Jospin-kormánynak, a „többségi baloldal” ugyanis megosztott a kérdésben. A belügyminiszter szerint legalábbis megfontolandó, hogy a tíz éve „rezidens-igazolvánnyal” az országban törvényesen élő, munkát vállaló és adózó külföldiek (ez a megfogalmazás rendre a jórészt Algériából származó, a végleges letelepedés szándékával Franciaországban élő külföldiekre vonatkozik) némi többletjogokkal rendelkezzenek. A maastrichti szerződés elfogadása körüli, 1992-es parlamenti viták már fölvetették ezt a kérdést, akkor a kormány úgy döntött: a helyi választásokon nem szavazhatnak az EU-n kívüli országból érkezett, tartósan Franciaországban élő személyek. A baloldal most saját, 1996–97-es kampányával szembesül, amikor népszerűségük visszaszerzése, majd a Jacques Chirac köztársasági elnök döntése alapján előrehozott választások megnyerése során döntő szerephez jutott „az idegen többletjogainak” követelése. A szocialista és a kommunista párt (PS és PCF) által szervezett tömegtüntetések jelszavait kissé nehézkes a gyakorlatban is érvényesíteni, ehhez alkotmánymódosítás szükséges. „Nem vagyok Napóleon” – idézte a Le Monde Chevenement-t, amikor a belügyi tárca feje kijelentette: rövidesen előterjeszti a muzulmán országos szervezet megalapításáról szóló dokumentumot. Nagy fába vágta a fejszéjét, amikor arra vállalkozott, hogy tárgyalásokat kezd a mecsetek és vallási szervezetek vezetőivel egy központi képviseleti szerv megalapításáról, ugyanis Chevenement jól ismeri a köztársaság történetét. Márpedig 1905, az egyház és a „laikus állam” alaptörvénybe foglalt szétválasztása óta nem lehet egy huszárvágással elintézni a vallási közösség alapításának gyötrő kérdését – úgy, ahogy azt Napóleon tette, amikor egyházközséget alapított a zsidók és a protestánsok számára (mindkettő a mai napig működik – a szerk.). Az alkotmány legelső soraiban olvashatjuk, hogy Franciaország oszthatatlan és laikus állam – e fogalmakhoz a XX. század minden valamire való politikusa ragaszkodott. Ez a megkötöttség mereven kizárja, hogy a politika és a vallás bármilyen módon beleavatkozzon egymás ügyeibe. Mégis, a többmilliós lélekszámú közösség vallásgyakorlásának szabályozása (sfeltételezhetjük: ezáltal a fundamentalista irányzat kizárása vagy kézben tartása a belügyi szervek által) olyan szintű kényszerré válhat, amely ezúttal talán törvényt bont.