Királypárti elnökjelölt

Immár sokadszor fordul elő, hogy a vezető szerb ellenzéki politikusok hangzatos ígéreteket tesznek az összefogásra, majd pedig nagyon gyorsan megcáfolják saját magukat, és azt bizonyítják, hogy többségük saját magának akarja a vezető pozíciót. Teljesen beleillik ebbe a képbe az elmúlt hét végi budapesti összejövetel is, amelyre Alekszander Karagyorgyevics trónörökös hívta meg a szerb ellenzék és a diaszpórában élő szerbek képviselőit. A gyűlés, a várakozásoknak megfelelően, határozatot fogadott el a demokratikus erők egyesüléséről. A résztvevők többsége azonban hazatérése után már nem arról nyilatkozott, hogy hogyan lehetne megvalósítani az ellenzéki erők régóta áhított egységét, hanem arról, hogy korai vagy teljesen felesleges egységes választási listában gondolkodni. Zoran Gyingyics, a Demokrata Párt elnöke szerint választási listákról csak a választások kiírása után érdemes beszélni, és szerinte nem a közös lista az ellenzék kulcsproblémája, hanem annak a közös fellépésnek az egyeztetése, amellyel kikényszeríthetők a rendkívüli választások, és amelyeken az ellenzék három-négy listával is győzelmet aratna. Nagyon hasonló Vuk Obradovicsnak, a Szociáldemokrácia elnökének a véleménye is, aki szerint az ellenzéknek közösen kell kiharcolnia a választásokat, de azokon már három vagy öt listával kell indulnia. Obradovics köntörfalazás nélkül ki is mondta, hogy az ellenzéki választótestület megosztott, és realitásként kell elfogadni, hogy Vuk Draskovicsnak, a Szerb Megújhodási Mozgalom elnökének a hívei nem szívesen szavaznának Gyingyicsre, és ugyanígy érvényes ez fordítva is, ezért nem célszerű mindenáron egy listára kényszeríteni az egész ellenzéket. A két vezető ellenzéki politikus közötti rivalizálás gyakorlatilag már tíz éve, a szerbiai többpártrendszer kezdete óta tart, Draskovicsnak és Gyingyicsnek egyaránt meg kellett küzdenie a párton belüli trónkövetelőkkel is. Ennek eredményeként a Megújhodási Mozgalomban és a Demokrata Pártban is több pártszakadás volt. Így a most együttműködésre törekvő vagy csak ezt színlelő pártocskák jó részének a két nagy pártban külön-külön vannak a gyökerei, és az évekkel ezelőtti sérelmek gyakran merülnek fel gátló tényezőként. Egyénileg továbbra is Draskovics a legnépszerűbb szerb ellenzéki politikus, de roppant ellentmondásos a szerepe. Nagy álma, hogy egyszer Szerbia elnöke, első embere legyen, ami azért is számít paradoxonnak, mivel pártja a monarchia visszaállítását támogatja. Draskovics eddig háromszor szállt versenybe az elnöki tisztségért, és a sorozatos kudarcok után neve szinte a vereség szinonimája lett. Sokan már emiatt sem szeretnék, hogy esetleg ő vezesse az ellenzék közös listáját, annak ellenére, hogy egyéni és pártnépszerűsége alapján ez mindenképpen megilletné. Nem szolgál Draskovics előnyére a hatalommal való folyamatos kokettálása sem: az év elején még a jugoszláv kormány alelnöke volt, leváltása óta pedig állandóan a kormánypártok és az ellenzék között egyensúlyoz, és igazából egyik oldalra sem sorolható. Ezt a bizonytalanságot szeretné most megszüntetni a Szociál- demokrácia nevű tömörülés, amely nyíltan arra szólította fel Draskovicsot, hogy tekintettel valós politikai szerepére, ő hívja meg újabb egyeztetésre a demokratikus ellenzék pártjait.