Kispesti viták a piac körül

1999. 11. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két hónap alatt hétéves önkormányzati tervek válhatnak valóra a fővárosi XIX. kerületben, ha év végére felépül – a külső vállalkozásba adott – Kossuth téri piac. A mintegy félmilliárd forintos beruházás azonban nyolc hónapja csúszik, a polgári–szocialista nagykoalíció vezette testület újabb határidőket szab, a háromtagú szabad demokrata frakció pedig pénzügyi visszásságokat emleget.Kispest polgárai legkésőbb 2000 áprilisáig birtokba vehetik a több mint másfél éve épülő korszerű piacot – nyilatkozta lapunknak Tímár Béla fideszes polgármester. Elmondta: az önkormányzat még az előző ciklusban – közbeszerzési pályázaton – bízta meg a Döcsakovszky és Társa Kft.-t a lepusztult Kossuth téri piac átépítésével. Az akkori és a jelenlegi testület jelentős többsége támogatja, hogy az önkormányzat mintegy 3 ezer négyzetméternyi területén két fedett piac épüljön úgy, hogy az a kerületnek egyetlenegy fillérjébe nem kerül. A nyertes cég egy 86 millió forint értékű – társasházi formában működő – piacot ad majd az önkormányzatnak, s a beépített telek után bérleti díjat is fizet. A polgármester elismerte, hogy eredetileg ez év márciusában kellett volna elkészülnie a beruházásnak, melynek határidejét előbb fél évvel, később egy évvel meghosszabbították. A cég fizetési nehézségekre hivatkozott, a képviselő-testület ugyan elfogadta ezt, viszont azóta – a szerződésnek megfelelően – napi 100 ezer forint kötbér növeli a kerület kasszáját. – Az önkormányzatot ez idáig nem érte kár, viszont kár, hogy Lévay Levente SZDSZ-es képviselő, Kispest első ciklusbéli polgármestere politikai vitát kreál e gazdasági ügyből. A „90-es évek elején Lévay önkormányzati pénzen akart piacot építtetni, ám az arra szánt 100 millió forintot kamataival együtt elherdálták. Amennyiben most sem sikerülne – a mintegy 80 százalékos készültségű – felújítás, azért a jelenlegi pénzügyi bizottság elnökét terheli a felelősség – tette hozzá Tímár Béla. Szerinte felháborító, hogy a képviselő prekoncepciókat gyárt, interpellál és újsághirdetésben keresi a Döcsakovszky Kft. állítólagos károsultjait, csakhogy a beruházás kisbefektetőit elbizonytalanítsa. Lévay Levente szerint az önkormányzat nem „falazhat” egy csőd szélén álló cégnek. A bizottsági elnök úgy tudja: két cég is felszámolási eljárást indított Döcsakovszkyék ellen, akik mintegy 400 millió forinttal nem tudnak elszámolni az önkormányzat által ellenőrizhető elkülönített számláról, amelyen összesen 181 ezer forint található. A szabad demokrata politikus állítja: ő nemhogy elbizonytalanítja, hanem egyenesen megvédi a kisbefektetőket, ám sajnálatos, hogy a testületi többség nem áll mellé. Jelenleg dokumentumokat gyűjt és bizonyítékokat keres. Javaslata szerint az önkormányzatnak azonnal fel kellene bontania a szerződést, felszámolási eljárást kellene indítania a cég ellen, az eddigi építmények birtokba vételéből pedig már az önkormányzat is befejezhetné a munkálatokat. Ha a vállalkozás ezután sem számolna el a pénzekkel, az már rendőrségi ügy lenne – tette hozzá az egykori polgármester, aki tagadja, hogy az ő idejében elherdálták volna az önkormányzati vagyont. Döcsakovszky Róbert, a Kossuth téri piac építésével megbízott cég egyik tulajdonosa lapunknak elmondta: nem foglalkoznak a rágalmakkal, sőt – határidő előtt – két hónap múlva „tokkal és vonóval” átadják a piacot. A beruházás saját része nem éri el a 100 millió forintot, mert úgynevezett önfinanszírozó rendszerben építkeznek. A határidők azért csúsznak, mert az üzletek eladása nem a terveknek megfelelően haladt. A vállalkozó aláhúzta: a pénzügyi bizottság elnöke által hiányosnak nevezett számla nem az önkormányzat pénze, a cég az elkészülő épületekkel fizet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.