Lélegzés, látás, éhség, 204szerelem224

Sorozatunkban saját kötettel is rendelkező vagy egyelőre csak folyóiratokban publikáló fiatal költőket, írókat mutatunk be – ez alkalommal Karafiáth Orsolyát (1976, képünkön). Első verseskötete, a Lotte Lenya titkos éneke idén jelent meg a Filum kiadó gondozásában. Írásait a Jelenkor, a Holmi, az Élet és Irodalom, a Mozgó Világ, Az Irodalom Viszszavág, a Sárkányfű, a Forrás és a Helikon közölte.– Nevét az olvasóközönség már akkor láthatta a Frankfurtba utazó írók listáján, amikor még kötete kiadásának előkészületei sem kezdődtek meg... – Még a könyvvásárra készülés kezdetén Kulcsár Szabó Ernő azt nyilatkozta, hogy szeretnének nyitni a fiatalok felé; név szerint Háy Jánost és engem említett. Ezután kerestek meg a szervezők. Költeményeim a könyvvásárra meg is jelentek a Kalász Orsolya szerkesztette antológiában, valamint a Wespennest folyóiratban is. A német közönség elismeréssel fogadta munkáimat, sokan jöttek gratulálni, és kérdezték: mikor lesz önálló kötetem német nyelven? Ennek előkészületei már folyamatban vannak. – Ön szerint mi fogta meg verseiben a lírai érdeklődésről nem igazán híres német olvasókat? – Talán az, hogy egyszerű nyelvet használok, és verseim helytől függetlenül mindenki számára érthetőek. A szerelmet, akárcsak az éhséget vagy a fáradtságot, ugyanúgy érzik Ugandában, mint Németországban vagy itthon. Írásaim megértéséhez az olvasónak nem kell feltétlenül ismernie például a hazai viszonyokat. Emellett még talán az is megkönnyítette műveim németországi sorsát, hogy a verseimben alkalmazott dívás, pózos, „felvett” szerepek ott teljesen megszokottak már, ráadásul Lotte Lenya olyan nekik, mint nekünk, magyaroknak Karády Katalin. Persze ez csak véletlenül alakult így, nincs szó arról, hogy a „német ízlésnek” megfelelően igyekeznék verset írni. Általánosságban sem jellemző rám a tudatosság, a tervszerű munka. Éppen ezért kötetemet sem én szerkesztettem. – A kötet (Lotte Lenya titkos éneke) itthon felemás reakciókat váltott ki. Sokan azt kifogásolták, hogy a könyvben csak szerelmes versek vannak, egyik kritikusa például úgy fogalmazott: a könyvet „tematikus monománia” jellemzi. – Arról írok, amihez értek. Egyébként most tágítom a spektrumot – persze ezúttal sem tervszerűen –, olyan alapvető dolgok izgatnak mostanában, amelyek megkérdőjelezhetetlenek, és talán éppen ezért nem foglalkozunk velük: például a lélegzés, az éhség vagy a láz. Ez még nem kristályosodott ki bennem: míg régebben havonta körülbelül öt verset írtam, most egy hónapban egynél több nemigen készül el. Ezek a versek sokkal több munkát, kidolgozottságot, átgondoltságot igényelnek. – Nem tart attól, hogy beskatulyázzák a „szerelmes verseket író költőnő” kategóriájába? – Oda skatulyáz be bárki, ahová akar, nem érdekel. Egyébként műveim nem feltétlenül hagyományos módon vett szerelmes versek: én a belsőleg megélt valóságot szerepekké fordítom át. Ami nem jelenti azt, hogy néha ne nevezném néven „hőseimet”. Emiatt kerültem már kellemetlen helyzetekbe, néha bosszankodik a „címzett”. Most például Kristóf-verseimet írom – Kristóf valós személy. Lehet, hogy bosszankodni fog, de ha már nem szeretett belém, akkor legalább érezze magát kellemetlenül.