Magyar terelőkutyák 226 sokféle feladatra

Bár kis ország vagyunk, mégis négy vadász- és öt pásztorkutyafajtával büszkélkedhetünk. Sajnos igen sokan nem ismerik nemzeti kutyafajtáinkat; ma főleg a tévéfilmek diktálta divat irányítja gondolkodásmódunkat a kutyákról (is). A Lassie-k, Rexek, Benjie-k korszakát éljük. Nem vitatható az olyan népszerű fajták, mint a német juhász, a collie vagy épp a keverék kutyák nagyszerűsége, hiszen minden eb lehet szép, kedves, okos. Ám tudnunk kell, hogy Rex felügyelő is csak hosszú és hozzáértő kiképzés nyomán lett rendőrkutyává, s hogy ezeket a feladatokat – s még oly sok mást – számos értelmes, egészséges kutya elsajátíthatja. Talán nem baj, ha magyar kutyafajtáink nem válnak kifejezetten divatkutyákká (bár némelyik ma már világszerte népszerű), de jó lenne, ha a kutyát megbecsülni tudó emberek közül többen tartanának magyar fajtát. Hiszen az erdélyi kopó, a magyar agár, a két magyar vizsla (a rövid- és a drótszőrű), a komondor, kuvasz, mudi, pumi és puli fajták között szinte bármely feladatra találunk alkalmas kutyát.A mudi, a pumi és a puli ősi magyar kutyafajták. A leírásokban általában a két elsőt egészen fiatal, kialakulatlan fajtának tartják. Az írásos emlékekből nem derül ki, mikor keletkeztek pásztorkutyafajtáink. Egy 1815-ben megjelent cikk ugyanis a pulit rövid, csigás szőrű és hegyes, felálló fülű kutyá-nak írja le, amelynek kifejezetten rókakülsőt kölcsönöz, ék alakú pofája, amelyet rövid szőr borít. Nyilvánvaló, hogy az említett cikk nem az oly közkedvelt és mindenki által ismert, különleges megjelenésű pulit írja le, hanem a mudiról szól. Megfigyelhető még napjainkban is, hogy a pásztorok, tereljenek bármilyen fajta kutyával, azt pulinak hívják. Náluk ez a terelőkutya egységes megnevezése, bár néhol ismerik a pumi, kevesebb helyen a mudi nevet is. Sokszor keverve, váltogatva puminak, illetve pulinak hívják ebeiket. Mivel a pumi a pulitól küllemben kevésbé különbözik, e két fajta szétválása később mehetett végbe. A puliba, pumiba kevert mudi jobban elvesztette egyedi sajátosságait: az álló fülek, a rókaszerű, rövid szőrzetű fej, a hoszszúra soha meg nem növő szőrzet – mind könnyebben eltűnő tulajdonságok. A mudi nem alakulhatott ki a múlt század végén, amint azt a legtöbb forrás állítja, hiszen mint spicc típusú kutya, abban a korban nem volt különösebb esélye rá, hogy spiccekkel keveredve létrejöjjön a puliból és pumiból. Valószínűbb, hogy ha valóban jöttek a honfoglaló magyarokkal kis testű pásztorebek, azok a pulik mellett spicc típusú kutyák lehettek. A pumiról tudni kell, hogy kifejezetten terrier jellegű kutya, nem hiába hívták hosszú időn át magyar pásztorterriernek. Sajnos napjainkra ez az elnevezés halványulóban van, pedig igen találóan jellemzi a fajtát. A pumi terrier jellege mind küllemében, mind jellemében megfigyelhető, mégis nyugodtabb, figyelmesebb a tipikus terrier fajtáknál. Rámenőssége, keménysége miatt főleg a disznókondák mellett látta el nem veszélytelen munkáját. A disznó okos állat, ezért, mint a kecskéket is, csak okos és rámenős kutya tudja kordában tartani. Minderre – sőt még vaddisznóvadászatra is – remekül bevált ez az egyébként nagyon is kedves, elbűvölő külsejű fajta. Manapság sokan először a bojtos fület és farkat, a pattogó, mindig pörgő szőrcsomót kedvelik meg benne. De vigyázat! A pumi sok türelmet, gondos gazdát igényel. Ugatós fajta, és nem tűri, ha nem tekintik egyenrangú félnek a családban. A pumit s egyetlen más terelő fajtát sem szabad láncra kötni, hiszen elemi igénye, hogy az ember közelében lehessen. Mindhárom terelő fajtánkról elmondható, hogy ideális a lakásban való tartásra: közepes termetűek, szőrük nem igényel túl sok ápolást (a mudié szinte semmit). Jó, ha a lakásban tartott pumit már kölyökkorban ellátjuk feladatokkal, így nem fog szüntelenül ugatni a távollétünkben. Mint minden terelőebnek, a magyar pásztorkutyafajtáknak is tudniuk kell egyedül dolgozni, ott maradni az ember nélkül a nyájjal, gulyával, s önállóan ellátni feladatukat. Épp emiatt az önállóság miatt nem lehetnek soha olyan klasszikus értelemben vett tökéletes munkakutyák, mint például a német juhászok. De amit feltétlenül megkapunk tőlük, az rengeteg ész, humor, leleményesség, hűség, kitartás, kis termetükhöz képest indokolatlanul nagy bátorság – és persze esztétikai élmény, hiszen mindhárom fajta igen szép. A pulit talán senkinek nem kell bemutatni, hisz alig van a világnak olyan pontja, ahová ne jutott volna el. Rendhagyó megjelenése azonnal szembeötlik, hiszen nem sok kutya visel hozzá hasonló, földig érő, „zsinóros” köntöst. Az ilyen kutya mindenhol különlegességnek számít, s hamar fölkapja a divat. Sajnos emiatt ma már elég kevés pulit használnak munkakutyaként. Pedig lenyűgöző, ahogy ezek a kutyák nagy subájukban lelkesen csaholva futnak a nyáj körül. Tudni kell persze, hogy ilyen élményben szinte csak terelőversenyeken lehet részünk, hiszen az aktívan dolgozó puliknak sosem ért földig a szőrük – a mindennapi munkában ez inkább hátrányt jelentett volna. Talán még nem késő, hogy néhány tenyésztő komolyan vegye a fajta értékeit, s csak kiváló munkakészségű pulit tenyésszen. Így ugyanis javíthatók lennének az állományban jelentkező idegrendszeri és felépítésbeli hibák. Ez a megállapítás természetesen minden fajtára igaz, hiszen a munkakészség megőrzése mindig egészségesebb állományhoz vezet. A mudi ma a legkevésbé ismert terelőfajtánk. Évente alig 250 egyed születik az egész világon, amihez összehasonlításul nem árt tudni, hogy például dobermanból csak Magyarországon (!) mintegy 2500 kölyök látja meg minden évben a napvilágot. A mudi rendkívül értelmes, kitartó, ügyes és szolgálatkész kutya, kiránduláshoz, vízi túrázáshoz, sőt barlangászáshoz is ideális társ. Terelőkészsége a törzskönyvezett állományt tekintve is nagy arányban megmaradt, aminek fő oka, hogy a mudit használták – és használják ma is – a legnagyobb számban aktív terelőkutyaként, s a tenyésztők vérfrissítésként rendszeresen alkalmaznak nyájak, gulyák mellett dolgozó ebeket. Manapság elsősorban marhák mellett találunk mudikat, de elboldogulnak a birkákkal is, és mint a pumik, vaddisznóhajtóként is beválnak. A mudik az agility – kutyás ügyességi sport – sztárjai is lehetnének, ha nem csak egy-kettő versenyezne országszerte. Mióta ezt a sportot ismerjük, 15-20 mudi volt aktív agility versenyző – nagy részük Svédországban és Finn-országban. S bár kiképzésük több leleményt igényel, mint általában a munkakutyafajtáké, az eredmény mindenképpen megéri a fáradságot. Magyarországon nemrég kezdődött el az a pozitív folyamat, amely fokozatos szemléletváltáshoz vezetett a pásztorkutyások körében. Ennek eredményeként a kutyák ma már terelőösztön-próbát tehetnek, s tavaly októberben Nyíregyházán megrendezték az első országos amatőr terelőversenyt is. A másodikra és harmadikra az idén került sor. Az első kettőt mudik nyerték meg, ékesen bizonyítva, hogy kiváló képességeiket a mai napig megőrizték. A második és harmadik helyen pumik végeztek. A mudik, pumik és pulik dolgos, kedves ebek. Egy fajta minőségét csak a gondos és szigorú szelekció javíthatja, ehhez viszont megfelelően nagy állomány szükséges. Ezért fontos, hogy minél többen tartsanak magyar kutyafajtákat, s gyakran vegyenek részt velük kiállításokon, de főleg munkaversenyeken. Magyar kutyafajtáink olyan nemzeti értéket jelentenek, amelyet ápolni, óvni kell, s amelyre igazán büszkék lehetünk. Mindenki csak nyerhet ezekkel az egészséges, eleven fajtákkal, amelyek társként, munka- vagy sportkutyaként egyaránt megállják a helyüket.