Sárgul, fakul a világ legtitokzatosabb asszonya

Járai Judit
1999. 11. 19. 23:00
Vélemény hírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Sárgul a Gioconda. Szikkadozik, és megfonnyadt. Mi legyen hát vele? Legyen egyáltalán valami vele? Jó karban tartassék? Megszépíttessék? Legyen olyan, mint valaha volt? De vajon lehet-e olyan, mint valaha volt? Nagy kérdés, fogas – a látszat ellenére is –, óriási vitákat kavaró. Párizsban, Hágában, Rómában s szerte Európában a műértők és szakértők egész hada vitázik erről mostanság. A francia Journal des Arts című művészeti folyóirat ugyanis a minap nem kevesebbet ajánlott megfontolásra, mint azt, hogy a Louvre-ban kiállított csodafestményt, a Giocon-dát – más néven Mona Lisát – restaurálni kellene! Merthogy színei sárgulnak, fakulnak, tompulnak. Tény, hogy a szép és rejtélyes mosolyú hölgy portréja lassan már oly sárgás színű, mint a töppedt citrom, s ha Leonardo hagyományosan lágy, pasztell színeire gondolunk, bizony, a Mona Lisa szinte színevesztett. „Ugyan már, hagyjuk a csudába, akarom mondani, hagyjuk a régi formájában és színeiben ezt a festményt! – mondogatja Christophe Monin, a Louvre szóvivője. – Miénk a felelősség, hát mi döntünk az ügyben. A múzeum pedig úgy döntött, hogy nem restauráltatja a Mona Lisát! Nem éri meg kockáztatni csupán azért, mert egy újság vitát nyitott róla.” Ez az újság még arra is áldozott, hogy meggyőzze a nemzetközi restaurátortársadalmat: muszáj helyreállítani a képet! Ehhez egy torinói intézettel elkészíttette a festmény úgynevezett virtuális képét, s ezen az esetleges restaurálás után „helyre-állított” színvilágot. E virtuális festményen a megfiatalított, megszépített Gioconda valóban gyönyörűséges: rózsaszirom bőrű, elbűvölő, s még a háta mögött sejlő tó vize és a mennybolt is újra csodaként tündöklik. Csakhogy: a gyönyörűséges hölgy mintha el is veszített volna valamit... Úgy ám: ha ugyanis e virtuális kép valósággá válna, azaz ha a festményt valóban restaurálnák, Mona Lisa mosolya korántsem lenne oly rejtélyes! A rejtély ugyanis nem másnak köszönhető, mint a különös ekrü színnek, amely újrafestés következménye. Maga Leonardo mester festette újra a vásznat, többször is, hogy festményének szépségét imigyen védje meg az idő múlásától. Magyarán: lelakkozta a festményt. Igaz, a rejtélyes hölgy már régóta nem is olyan rejtélyes. Franz Zolner kutatásai szerint a modellje egy firenzei nemesember, bizonyos Fran-cesco del Giocondo hitvese volt, s Lisa di Noldo Gherardininak hívták. Igaza volt hát Giorgio Vasari-nak, aki elsőként írta le, hogy Gioconda – del Giocondo felesége volt. Azt tehát tudjuk, ki volt a modell. Azt azonban még nem, hogy vajon Leonardo mesternek mi volt a szándéka e festménnyel. Művészettörténészek szerint Leonardo tucatnyi apróbb-nagyobb „csapdát” rejtett el a képen. Mintha éppen profán kezek „bele-piszkálásától” akarta volna megóvni. Jean-Pierre Cuzin, a Louvre egyik restaurátora – a már említett művészeti folyóiratban – úgy nyilatkozik, hogy a Mona Lisához azért nem szabad hozzányúlni, mert ezzel nemhogy visszanyerné eredeti színeit, hanem éppenséggel elveszítené őket. A röntgenfelvételekből, amelyeket a festményről készítettek, kiderült, hogy a festékréteg alatt nincsenek skiccek. Vagyis Vinci művésze (Leonardo Vinci városából való volt, ezért vette fel a Leonardo da Vinci, azaz Vinciből való Leonardo nevet), szóval a XVI. századi mester rajzok nélkül, azonnal ecsettel kezdett dolgozni. Ezért tartott a munka négy hoszszú esztendeig. S tulajdonképpen be sem fejezte a képet. Olajfestéket használt, s egymás után következő rétegekben kente fel a színeket. Minden egyes réteg felmázolása után megvárta, míg a felkent festék megszárad, s csak utána húzta rá az újabb adagot. Ez a technika azonban egyúttal a színekkel és a fényekkel, árnyakkal való játékot is jelenti. Ám egy esetleges tisztogatásnál, restaurálásnál gyakorlatilag lehetetlen lenne felismerni, hol kezdődik, s melyik az a festékréteg, amelyet Leonardo vitt a vászonra. Ráadásul a restaurálásnál használt vegyi anyagok beha-tol(hat)nak az eredeti festékrétegekbe, és hatásuk ellenőrizhetetlen lenne. A Mona Lisával is úgy járhatnának a restaurátorok, mint a művész más festményeivel: az éppen a Louvre-ban őrzött Madonna és Szent Anna, illetve Keresztelő Szent János festménye a restaurálás óta katasztrofális állapotban van. A Keresztelő Szent Jánosról félig-meddig eltűnt a tájkép. Jean-Pierre Cuzin változatlanul amellett kardoskodik, hogy a Gio-condához nem szabad hozzányúlni; így szép, ahogyan van. A hágai Maurits-huis múzeum igazgatója, Frederik Duparc viszont úgy véli, hogy nincs kockázat, durr bele!, restaurálják csak a Giocondát! Van, aki úgy tartja, hogy ez sem tabu, hanem egyszerű festmény, s ekként kellene bánni vele. A legtöbben mégis Federico Zeri olasz művészettörténésszel értenek egyet, aki szerint a Mona Lisa – mai formájában – a kollektív képzelet része, s meglehet, restaurálva, megszépülten nem is szeretné annyira a publikum.

Mindent egy helyen az Eb-ről

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.