– 1956. november 4-e a behódolás és a megtorlás korszakának kezdete volt. Nekünk ma el kell különíteni a hűséget az árulástól – hangsúlyozta ünnepi beszédében Bencze B. György, a főváros II. kerületének polgármestere azon a megemlékezésen, ahol Orbán Viktor miniszterelnök leleplezte az 1959-ben 18 évesen kivégzett Mansfeld Péter emléktábláját. Tegnap volt 43 éve, hogy a szovjet csapatok megindították a magyar forradalmat és szabadságharcot eltipró intervenciót.A Mansfeld Péter emlékének szentelt Medve utcai megemlékezésen Balázs Piri László, a TIB elnöke a hősi halált halt szabadságharcosról azt mondta: gyerek volt, de férfiként halt meg. Tíz éve miénk a szabadság, de az igazságtevés elmaradt. Az EU-ba tartunk, ahol hazánkkal ellentétben bíróság elé állítják a háborús bűnösöket. A miniszterelnök mellett koszorút helyezett el többek között Mansfeld László, a mártír testvére, az MDF, a MIÉP, a HM, valamint az MDNP képviselője is.Mint ismeretes, Mansfeld Péter 1956 egyik legtragikusabb sorsú hőse, akit kiskorúként börtönbe zártak államellenes összeesküvésért, majd nagykorúvá válása után, koholt vádak alapján 18 éves korában kivégezték. – Sírok felett állunk itt, szovjet harckocsik ágyútorka ásít mindegyik mögött, ez a sorsunk, magyar sors – mondta Regőczy-Nagy László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság elnöke az 1956-os forradalom és szabadságharc áldozatai előtt tisztelgő központi megemlékezésen csütörtökön, a Nemzeti Sírkertben Budapesten. A 21-es parcella központi kopjafájánál tartott rövid beszédet követően, katonai tiszteletadás mellett, több magas rangú politikus helyezett el koszorút az áldozatok emlékművénél. A koszorúzók között volt Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere, Kövér László titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszter, Demeter Ervin államtitkár, Homoki János honvédelmi államtitkár, valamint több társadalmi szervezet képviselője is.

Eseménynaptár – minden, ami színházi olimpia
Értesüljön minden programról, és ne maradjon le aktuális ajánlóinkról, tudósításainkról, kritikáinkról!