Úton az Európai Unióba

Valkó
1999. 11. 11. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Eljön majd az az időszak, amikor az a szó, hogy vidék vagy vidéki, mentes lesz attól a negatív tartalomtól, ami Magyarországon ezekkel a fogalmakkal kapcsolatban a köztudatban él – jelentette ki Michael Lake nagykövet, az EU magyarországi delegációjának vezetője tegnap Budapesten. Az EU nagykövete a Magyar vidék – Úton Európába című konferencián elmondta: az EU Agenda 2000 elnevezésű programja 2000–2006 között hárommilliárd euró előcsatlakozási pénzügyi keretet irányoz elő az integráció előtt álló országok számára. Az új tagok esetében nem lesz mód arra, hogy közvetlen kompenzációt kapjanak a termelők, de lesznek segélyek a strukturális átalakításhoz. Csak a SAPARD-program révén, amely a mezőgazdaságnak kíván előcsatlakozási pénzeket adni, 500 millió euróhoz juthatnak a tagjelölt államok. A nagykövet hangsúlyozta, hogy a magyar mezőgazdaság a jövőben csak az önfenntartó, alulról építkező magán- és közösségi szerveződésekre alapozva maradhat fenn. Michael Lake beszédében utalt arra, hogy a mezőgazdaság fejlődése az ágazat eltartóképességének csökkenésével jár együtt. Mára kiderült, hogy az ágazat önmagában nem képes kellő számú munkaalkalmat teremteni a vidéken élők számára, ezért a vidéki turizmus és a kézműipar fejlesztését, valamint az ehhez kapcsolódó átképzési programokat kiemelten támogatja az EU. – Magyarországnak versenyképes, sokfunkciós mezőgazdaságra, átfogó területfejlesztési stratégiára van szüksége. Olyan agráriumra, amely jó minőségű, egészséges termékek előállítására képes, megőrzi a vidéki tájat, a helyi közösséget, és környezetkímélő gazdálkodást folytat – mondta Michael Lake. Ennek az ágazatnak feladata többek között, hogy új életstílust alakítson ki. Nagyon fontos a magyar mezőgazdaság szempontjából, hogy az Európai Unióba való belépés kellőképpen elő legyen készítve. Ha ez nem történik meg, akkor a csatlakozás után az agrárium szereplőinek komoly nehézségekkel kell szembenézniük, például az EU állat- és növény-egészségügyi jogszabályaihoz alkalmazkodáskor. Visszaigazolódott a konferencia szervezőinek elgondolása, hiszen a résztvevők mintegy 40 százaléka a kis- és középvállalkozók közül került ki, amellett, hogy 30 százalékban képviseltették magukat a térség- és vidékfejlesztési szervezetek, közel 20 százalékos a magyar vidék közigazgatási szerveinek részvétele, ezek mellett megjelentek az alapítványok, a kamarák és a szövetségek is, sőt a konferencia szakterületeit képviselő közép- és felsőoktatási intézmények sem hiányoztak a résztvevők köréből.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.