Zendülés a brit kormányfrakcióban

Szerdán 54 munkáspárti képviselő szavazott az Alsóházban a Blair-kormánynak a szociális juttatások megreformálására irányuló törvényjavaslata ellen.Tony Blair kormánya akkora többséget élvez az Alsóházban, hogy 54 kormánypárti képviselő ideiglenes átpártolása az ellenzékhez semmit sem változtat a törvényjavaslat sorsán. Tavaszszal, amikor ugyanez a javaslat legutóbb szavazásra került, 67 kormánypárti képviselő fordult ellene, mégis 40 volt a kormány szótöbbsége. A szerdai szavazáson a kormány 60 szavazattal győzött. Jogalkotási szempontból tekintve tehát a zendülés semmi eredményt nem hozott. Ugyanakkor Tony Blair és kormánya szempontjából ez az újabb zendülés enyhén szólva elgondolkoztató. Azt jelenti, hogy a régi Munkáspárt csak vereséget szenvedett, nem tűnt el. Lehet, hogy Blair szándékosan választotta a szociális juttatások reformját a baloldallal való döntő összecsapás csatateréül, mert ebben a kérdésben maga mögött érzi az adóterhet viselők többségét, de a győzelem ára nagy lehet, ha tartós meghasonlást idéz elő a kormánypártban. John Major kormányának sorsa ékesszólón bizonyította, hogy mennyit ér az olyan választási győzelem, amely nem eredményez betonszilárd alsóházi többséget. Tony Blair „új Munkáspártjának” lényege, hogy eddigivel szemben gazdaságilag nem lefelé, hanem felfelé nivelláló szándékú párt. Nem üzen hadat a jómódú középosztálynak és „munkásarisztokráciának”, hanem azt ígéri a versenyben alulmaradtaknak, hogy mentőövet dob a vergődőknek, és egyenlőbb lehetőségek teremtésével, az oktatás állandó javításával megteremti az ő gazdasági emelkedésüket is. Ehhez azonban ideológiai béklyóktól mentes, pénzügyi és gazdaságpolitikára van szüksége, a magánszektor együttműködésére, a piac törvényeinek figyelembe vételére. Magyarán: Blair az évszázados gazdasági radikalizmus helyett a gazdasági liberalizmust és az alkotmányjogi radikalizmust választotta. Tony Blair és Gordon Brown pénzügyminiszter gazdasági liberalizmusának csak egyik vetülete a szociális juttatások rendszerének megreformálása. A tavaszi alsóházi zendülés, s az azt követő súlyos vereség a Lordok Házában arra késztette Alistair Darling jóléti minisztert, hogy évi 150 millió font értékű engedményekkel enyhítse a radikális reformjavaslat hatását, de a kormányfrakción belüli ellenzék még így is erőteljesen felemelte szavát az ellen, hogy a jövőben csak olyanoknak ítéljenek meg munkaképtelenségi segélyt, akik a munkaképtelenné válásuk előtti két évben dolgoztak. (Az új szabály egyébként nem vonatkozik arra, akinek már folyósítják a segélyt.) Tiltakozik a baloldal az ellen is, hogy a segély mértékét a jogosult személy anyagi körülményeitől tegyék függővé. Tekintve a kormánypárton ellenkezés mértékét, valamint azt, hogy ez a törvényjavaslat egyszer már súlyos vereséget szenvedett a Lordok Házában, normális körülmények között számolnia kellett volna a kormánynak azzal, hogy a vereség megismétlődik a felső kamarában. A körülmények azonban nem normálisak. A Lordok Háza reformon megy keresztül, s a kormány – a konzervatívok szerint cinikusan – azzal fenyegetőzik, hogy amennyiben a lordok ismét elgáncsolják a javaslatot, visszavonja azt az engedményt, hogy átmenetileg meghagy a Lordok Házában 92-t a 750 örökletes főrend közül.