időjárás 21°C Emese, Sarolta 2022. július 5.
logo

A cár meg a borbély

Takács István
1999.12.30. 23:00

Nyikita Mihalkov nagyot kaszált a Csalóka napfény című filmjével. 1994-ben a cannes-i filmfesztivál zsűrijének nagydíját, 1995-ben a legjobb külföldi filmnek járó Oscart gyűjtötte be. A siker nem volt véletlen: Mihalkov ragyogó érzékkel, igen céltudatosan úgy beszélt a sztálini időkről, a koncepciós perekről, hogy a kérdésekben szinte gyermeki tájékozatlanságú amerikai közönség (és más nyugati mozinézők) és a nem sokkal tájékozottabb zsűritagok szörnyülködjenek, és a nagy leleplezés filmjének fogják fel Mihalkov egyébként igen profi módon megcsinált munkáját. Mi viszont, akik egy cseppet közelebbről „élveztük” a röviden csak sztálinizmusnak nevezett időszak ránk eső éveinek áldásait, semmi újat nem találtunk a Csalóka napfényben.Mihalkov a 70-es évek végén úgy indult, hogy egyenrangú tagja lesz annak a nagy filmrendező-nemzedéknek, amelyhez többek között saját bátyja, Andrej Koncsalovszkij és Andrej Tarkovszkij is tartoztak. Az 1977-es Etűdök gépzongorára, majd egy évvel később az Öt este, 1979-ben pedig az Oblomov néhány napja sokkal több volt, mint reményteljes kezdet. Aztán Mihalkovot szép lassan elragadták a sikerek. Megcsinálta Mastroiannival a Fekete szemek című filmet; a színész ezért 1987-ben cannes-i színészdíjat kapott. Az Urga (1991) velencei Arany Oroszlán-díjas volt és Oscar-jelölt. Folytatódott tehát a menetelés a cannes-i és a hollywoodi nagy díjak irányába. A sikerek arra késztethetik a sikerkovácsot, hogy ugyanolyan vasat tartson a tűzben továbbra is, és ugyanúgy kovácsolja is meg. Mihalkov ügyes kovács. Így aztán most itt a legújabb sikerorientált filmje, a bő háromórás, látványos, terjengős, de mindenesetre érzelmes és nosztalgikus filmepika, A szibériai borbély.Érzelmes, mert a középpontjában egy (talán) nagy szerelem áll. A meglehetősen laza erkölcsű Jane (Julia Ormond) a Moszkvába tartó vonaton véletlenül találkozik a kedves, bohém kadéttal, Andrej Tolsztojjal (Oleg Menysikov), s bár már ott megtetszenek egymásnak, csak hosszú idő után jön össze a szerelem, egy pianínó és egy sublót között, a sarokban. Tolsztoj kadét közben számos meglepő dolgot művel szerelemből és szerelemféltésből: párbajozik, egy bőgővonóval elagyabugyálja iskolaparancsnok tábornokát stb. – amiért aztán Szibériába küldik hét év börtönre és öt év száműzetésre. Jane eközben újabb fordulatokkal gazdagítja fordulatokban amúgy sem szegény életét (hozzámegy az apja lehetne megszállott feltalálóhoz, McCrackenhez – Richard Harris -, és segít neki a nagy fakitermelő gép, a szibériai borbély nevű monstrum elkészítéséhez szükséges pénz megszerzésében), majd megkeresi Szibériában Tolsztoj kadétot, aki ott borbély lett, talán azért, mert kadét korában a kadétiskola növendékei által előadott Mozart-opera, a Figaro házassága címszereplője volt. A volt kadét azonban már nős, és gyermekei anyja a belé halálosan szerelmes volt cselédlányuk, Dunyasa. Jane tehát visszamegy, hogy húsz év múlva megírja valakinek (mint csekély három óra múltán kiderül, saját fiá-nak, aki a kadéttal lezajlott rövid, de viharos légyott gyümölcse, s most – 1905-ben – az amerikai katonai akadémia növendéke West Pointban, és éppen szigorú büntetésben van, mert nem hajlandó azt mondani őrmestere parancsára, hogy tojik Mozartra), hogyan is volt az a régi-régi história 1885-ben. Merő érzelem tehát a film, s akkor még nem említettük Jane nem érdek nélküli vonzalmát a már szóban forgott tábornok, Radlov (Alekszej Petrenko) iránt.No és hát nosztalgikus is A szibériai borbély, mivel Mihalkov szinte meghatottan, de mindenesetre igen precízen és nagyon látványosan idézi fel III. Sándor cár uralkodásának idejét. Ennek az is külön hangsúlyt ad, hogy ő maga alakítja a cárt daliásan, rokonszenvesen, sugárzó, nagy egyéniségnek ábrázolva. (A történelem egyáltalán nem ilyenként emlékszik rá.) Ahogyan Mihalkov megrendezi a kadétavatás ceremóniáját a templomok csillogó, arany hagymakupoláinak díszletei között, az maga a fájó szívű emlékezés a régi szép cári időkre, a pompás egyenruhákra, a csodás női kosztümökre... Ez a nosztalgia nagy divat a mai Oroszhonban is, Nyugaton meg különösen szépen mutat. Hogy közben volt azért Szibéria, börtön és száműzetés, azt eléggé feloldja a már említett érzelmes vonal. Ilyen körülmények között úgyszólván illetlenség megjegyezni, hogy a cári idők elitjének második nyelve nem az angol, hanem a francia volt; hogy 1905-ben aligha léteztek gázálarcok, amilyent a kadét fia visel büntetésként; hogy elképzelhetetlen volt olyan fegyelemsértés az iszonyatosan kemény fegyelmű, a feljebbvalók iránti feltétlen engedelmességre nevelt cári hadseregben, amilyenekre Tolsztoj kadét sorozatosan vetemedik, vagy hogy a Szibériába induló elítéltek olyan jól borotváltak lettek volna, mint láthattuk. És azt sem illik megjegyezni, hogy bármilyen kiváló színész is Menysikov, nem igazán volt szerencsés rábízni egy nála legalább tizenöt évvel fiatalabb ember szerepét.

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.