Fodor István a Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetségének (MEASZ) nemrég megválasztott elnöke. Politikai pályafutása a baloldalhoz köti, de családi indíttatása, társadalmi elkötelezettsége inkább a keresztényszociális irányba húzza. Megpróbál független maradni. Hoszszú ideig állatorvos, a hernádi termelőszövetkezet főállattenyésztője, de már 1980-tól országgyűlési képviselő (1994-ig). Volt az Országgyűlés alelnöke, ideiglenes elnöke és a Honvédelmi Minisztérium (HM) politikai államtitkára. Jelenleg a Pest Megyei Közgyűlés MSZP-frakciójának pártonkívüli képviselője.- Nemrég ön lett a MEASZ elnöke. Nem nagyon lehet hallani erről a szövetségről. Létezik, működik egyáltalán?- Természetesen létezik. A második világháború és az azt megelőző korszak ellenállási mozgalmainak történetével foglalkozik, az antifasiszta ellenállás szellemét próbálja ébren tartani. A szövetség mindent megtesz annak érdekében, hogy az utókor a történeti hűségnek, a tényeknek megfelelően megismerje azokat az eseményeket, amelyek abban az időszakban történtek. Ugyanakkor kegyelettel őrzi azoknak az emlékét, akik Magyarország függetlenségéért, demokratizálódásáért áldozatot hoztak. A szövetség egyben érdekképviseletet is ellát.- Uszta Gyula volt a szövetség elődjének valamikori elnöke, s akkor bizony volt sajtója. Most a Pest Megyei Közgyűlés MSZP-frakciójának irodájában beszélgetünk, nem a szervezet székhelyén. Miért?- Nem értem a gondolattársítást. Az Uszta Gyulára való hivatkozás a szövetség jelenlegi tevékenysége szempontjából annyi relevanciával bír, mintha összefüggésbe hoznánk a szocialista pártot Kádár Jánossal. A szövetség 1989-ben vette fel mostani nevét. Kétségtelen, hogy tagjaink közül nagyon sokan voltak korábban az Uszta Gyula által fémjelzett Partizánszövetség tagjai. Szerintem a mi szövetségünk akkora súlyt képvisel a közéletben, amekkora a célkitűzései megvalósításához kell.- Élnek még valódi ellenállók, akik szerepet játszottak annak idején?- Hogyne élnének! Hetvenöt év feletti az átlagéletkor.- Őket igazolta valaki? Valóban ellenálltak a náciknak, a nyilasoknak? A Partizánszövetség megszűnése után átnézték a névsort?- Valóban ellenállók voltak. Nem én néztem át a névsort, hanem azok, akik a szövetség megújításában részt vettek.- Nem kaptam választ arra a kérdésemre, hogy miért az MSZP frakcióirodájában van az ön szobája?!- Azért ülünk most itt, mert a Pest Megyei Közgyűlés önkormányzati képviselője vagyok, és hamarosan részt kell vennem az ülésen. Megjegyzem, az MSZP listáján jutottam be a megyei közgyűlésbe, de továbbra is pártonkívüli vagyok. Azt is elárulhatom, hogy az önkormányzati választások előtt az MSZP-nek Pest megyében volt a legnagyobb esélye arra, hogy nagykoalíció jöjjön létre. S egy esetleges nagykoalícióban az én jelenlétem megfelelő tárgyalási alap lehetett volna más pártok számára.- Nincs erős szocialista befolyás alatt a szövetség?- Nem is tudják, hogy itt vagyok. Legfeljebb az újságban olvashatták.- Hogyan lett elnök? Hiszen nem volt ellenálló, mert abban az időszakban még nem élt.- Az ellenállásban részt vett emberek lassan kiöregednek, de továbbra is fontos, hogy kegyelettel gondozzuk azoknak az emlékét, akik annak idején áldozatot hoztak. Valamint az általuk vallott értékeket is ápolni kell, például az antifasiszta meggyőződést, s ha szükség van rá, akkor meg kell jeleníteni a társadalomban az antifasiszta kiállást. Tehát át kell adni a stafétabotot a fiatalabb nemzedéknek. Én a fiatalabb generációt képviselem a szövetségben. A választás talán azért is esett rám, mert mint független képviselő nagyon sok civil szervezettel tartottam fenn kapcsolatot, és az előző ciklusban államtitkárként foglalkoztam a társadalmi szervezetekkel. A szövetségnek szüksége volt egy higgadt, demokratikusan elkötelezett emberre. Rólam ez a vélemény alakult ki, így végül megtaláltak.- Érdekes a pályafutása: állatorvosból az Országgyűlés alelnöke, sőt a Németh-kormány idején ideiglenes elnöke lett, aztán független képviselőként, majd a Horn-kormány alatt politikai államtitkárként tevékenykedett. Politikai pályafutása egyértelműen a baloldalhoz köti.- Elmondhatom, hogy a konzervatív, a szociáldemokrata és a liberális politikai áramlat értékei közül sok mindent tudok vállalni. Ilyen alapon 1989-ben, a rendszerváltás kezdetén akármelyikhez csapódhattam volna. De inkább a konzervatív és a szociáldemokrata értékrendet vallom a magaménak, mint a liberálist.- Testvére, Fodor András Attila az MDF országgyűlési képviselője lett, ő inkább konzervatív beállítottságú. Nem jelentett ez feszültséget a családban?- A családi indíttatás engem is sokkal inkább a konzervatív vonulat felé tájolt volna. A rendszerváltás idején valamennyi újonnan létrejött párt kiátkozott. Azt mondták, te vörös vagy, de legalábbis rózsaszín. A választási küzdelem kezdetén az volt a jelszavuk, hogy egy cél lehet a dabasi választókerületben: a Fodor István legyőzése. Kiutáltak maguk közül. Független jelöltként mégis bejutottam 1990-ben a parlamentbe. Azt is tudni kell, hogy 1989. október 23-án azért választott az Országgyűlés elnökének valamennyi parlamenti párt, mert úgy vélték, hogy a sarkalatos törvények elfogadása után tartozik a parlament azzal a gesztussal a magyar népnek, hogy pártonkívüli legyen a házelnök. Én voltam az egyetlen pártonkívüli alelnök.- Nem voltak hálásak önnek?- A hála nem politikai kategória.- Ezek szerint menekült a baloldalhoz?- A jó ügyeket mindig felvállaltam. Nekem nincs bajom a baloldallal, a szociáldemokráciát nagyon is vállalható, képviselhető értékrendnek tartom. Ha pártot választhatnék, olyan keresztényszocialista politikai alakulatot választanék, amilyen sajnos nincs Magyarországon. Az a feladat, amelyre az MSZP 1994-ben megkért, vállalható volt. A HM politikai államtitkáraként mindent meg kellett tennem Magyarország NATO-csatlakozásának elősegítése érdekében. Ennek eleget is tettem. Tárgyalópartnerként valamennyi párt, az akkori ellenzék is elfogadott.- Térjünk vissza a MEASZ-hoz! Tartják a kapcsolatot más szervezetekkel? Gondolok itt például a Bajcsy-Zsilinszky Társaságra vagy az 56-os szervezetekre. Elvégre az ötvenhatosok is ellenállók voltak, mert a megszálló szovjet csapatok ellen harcoltak.- Annyiban van kapcsolatunk ezekkel a szervezetekkel, hogy mi is a HM úgynevezett partner társadalmi szervezetei vagyunk. A Bajcsy-Zsilinszky Társasággal több a kapcsolatunk, mivel névadója, tagjai együtt harcoltak a mi ellenállóinkkal. Gyakran szervezünk közös rendezvényt, emlékezünk közösen egy történelmi eseményre. Továbbra is az antifasiszta értékek ápolását, terjesztését tartjuk a legfontosabb feladatunknak. Ez nem baloldali, hanem pártsemleges kategória.
Büntetést követel az Air India katasztrófa egyik áldozatának édesapja + videó
