Tíz éve, Máltán...

A kis, földközi-tengeri sziget régen megszolgálta a titokzatos jelzőt. Történelme évezredek homályába vész, sziklába vájt, mérnöki pontosságú „őssíneinek” rendeltetése máig megfejtetlen, az evangéliumot hirdető Szent Pál apostol nyomában arab misztikusok, keresztes vitézek, velencei kalmárok, Napóleon légiósai és brit haditengerészek jártak-keltek napégette földjén, a nagy hatalmú Máltai Lovagrend székhelyéül választotta a természetes sziklaerődöt. Lehetett volna ennél alkalmasabb helyet választania 1989-ben az akkor még kétpólusú világ vezetőinek sorsdöntő találkozójukra?Ma tíz éve, 1989. december 2-án tárgyalt egymással Málta szigetén George Bush, az USA és Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió elnöke. 1989 ősze a második világháború utáni legfontosabb eseményeket hozta Európában. A „béketábor” országaiban az egyre feszítőbb társadalmi erjedés és a központosított hatalmak gyorsuló eróziója novemberre drámai fordulatokban mutatkozott meg: 7-én lemondott az NDK bábkormánya, 9-én átszakadt a berlini fal, másnap leköszönt minden állami és párttisztéről Bulgária diktátora, 17-én Prágában tömegtüntetés követelte a hatalom eltakarodását. Magyarország október 23-a óta nem „népköztársaság”, november 15-én puccsszerű akcióval gyűjtötték be a feloszlatott munkásőrség fegyvereit. A balti országok népei több ezer kilométeres élő lánccal tiltakoztak a szovjet uralom ellen, s bár november 20-án még hatodszorra is újraválasztotta a bukaresti bolondok kongresszusa az eszelős román diktátort, a temesvári református parókia körül már megkezdődött a végjáték. Már az egyszerű emberek is sejtették, érezték, a Szovjetunió többé nincs abban a helyzetben, hogy megállíthassa a számára végzetes folyamatot, visszaparancsolhassa a palackba a kiszabadult szellemet. De az Egyesült Államok sem lehetett nyugodt, hiszen a második világháborús szövetségi rendszer, a Németország legyőzésével és kettészakításával, Európa kétfelé osztásával kialakított hatalommegosztási konstrukció rogyadozott. Valami véget ért. Amit együtt nyertek meg 1945-ben a Szovjetunióval, akár el is veszíthetik együtt. Ezt kellett megérnie, ilyen válságos történelmi helyzetben kellett megtárgyalnia legsürgősebb teendőit az első számú amerikai és szovjet vezetőnek.A máltai csúcstalálkozó előtt pár nappal Gorbacsov levelet juttatott el a szövetséges országok, köztük Magyarország vezetőihez, ami egyben meghívás volt Moszkvába, a december 4-i bizalmas tájékoztatóra a tárgyalásról. A Grósz Károlynak küldött levélben ez állt: „Előzetesen egyeztetett napirend nincs, bizonyára a Kelet-Európában lezajló folyamatok lesznek a tárgyalások középpontjában, s azok hatása a nemzetközi helyzetre. A szovjet álláspont az, hogy minden népnek szuverén joga saját fejlődése útját megválasztani. Mi készek vagyunk arra, hogy tiszteletben tartsuk az emberi jogokat, együttműködjünk a kultúra és a humanizmus tradícióinak fejlesztésében.” Nos, mindez merőben új hangnak számított a szovjet birodalom évtizedei alatt megszokotthoz képest, azonban a nagy játszma tétje nem ez volt. A rövid levél azt is tartalmazta, hogy „az NDK léte és fejlődése az európai egyensúly és a nemzetközi stabilitás része. A változások akkor lehetnek eredményesek, ha megőrizzük a stabilitás alapjait, azok nem sérthetik a határokat, régi és új területi követeléseket nem szülhetnek”. Málta után két nappal Gorbacsov úgy tájékoztatta a Moszkvába hívott vezetőket, hogy „ő határozottan amellett állt ki, hogy két német állam van, s a határok sérthetetlenségével Bush is egyetértett. Azt javasolta az amerikai elnöknek, hogy a két német állam létesítsen szerződéses kapcsolatot, a katonai tömböket pedig számolják fel.”Mi már tudjuk, mi történt. A dolgok korántsem úgy alakultak, ahogyan az oroszok szerették volna. Azóta már megszoktuk, hogy ismét egy Németország van Európában, és lassan azt is megszokjuk, hogy a Varsói Szerződés helyett a NATO tagja vagyunk. Van azonban 1989-nek egy másik tanulsága is, azon kívül, hogy a háborúban győztes Szovjetunió elveszítette a békét. Az, hogy az USA nem nyerte meg!A hidegháború csillagászati költségei a történelemben soha nem látott nagyságú eladósodást okoztak az Egyesült Államok nemzetgazdaságának, amit máig nemhogy nem tudott szanálni, de egyre hatalmasabb teherként görgeti maga előtt. Az USA – és a kétpólusú világrend helyébe lépett egyközpontú, washingtoni vezetésű globális rendszer – kényszerpályán mozog. Egyensúlyozó erő híján bárhol, bármikor felbillenhet. Ennek vagyunk tanúi mostanában egyre több helyütt a világban, tőlünk távoli, és igencsak közel eső helyeken.