Meg kell vallani, hová tartozunk

A múlt héten Raffay Ernő, a Károli Gáspár Református Egyetem rektorhelyettese nyilatkozott Kulin Ferenc dékán leváltásának okairól. Most a volt dékán véleményének adunk hangot. Egy tanár, irodalomtörténész, nemrég aktív politikus élete nem azonosítható egy fiatal egyetem életének történéseivel. Kulin Ferenc a Mozgó Világ főszerkesztőjeként írta be nevét a politikába, a magyar sajtótörténetbe. Eltávolításával, a szerkesztőség szétverésével a kádári-aczéli politika megmutatta, hogy csak finomított az 1956-os forradalom utáni megtorlás módszerén. De 1983-ban már ezzel is elkésett. Szerveződött a magyar ellenzék, a belső ellenzék, ami végül is az 1990-es rendszerváltáshoz vezetett. Kulint ekkor a Magyar Demokrata Fórumban találjuk; a rendszerváltás utáni első négy év egyik meghatározó egyéniségeként a szellemi, kulturális életet és a sajtópolitikát befolyásolja. Most inkább pedagógusnak, tudósnak vallja magát, mint politikusnak. De a közügyek intézéséből ma sem vonná ki magát. Az egyetemi katedrát nem hagyja el, tovább foglalkozik a magyar felvilágosodással, a reformkorral és kedvenc költőjével, Kölcsey Ferenccel.- Továbbra is a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, de már nem dékán. Tudomásom szerint szakmai szempontból jól végezte a munkáját. Miért váltották le?- A múlt év december 17-én kaptam meg a rektor úrtól a felmentő levelet, amelyben az állt, a dékánságom alatt történt pénzügyi szabálytalanságok miatt kényszerült rá, hogy leváltson. A pénzügyi szabálytalanságok kitétel azóta tisztázódott. Egyrészt azt jelenti, hogy a kar működési költségéből fizettem körülbelül 25 millió forintot felújításra, másrészt olyan – az állami egyetemeken megszokott – béreket állapítottunk meg és fizettünk ki, amelyek indokoltságát az egyetem vezetése vitatta.- Egyszerűen arról van szó, hogy jobbá akarta tenni a körülményeket?- Nemcsak akartam, hanem sikerült is jobbá tenni őket. Hiszen egy évvel ezelőtt ez a Reviczky utcai épület arra sem volt alkalmas, hogy itt fogadjuk a magyar akkreditációs bizottság hozzánk látogató testületét. Ahhoz, hogy a már akkreditált nagy szakokon – magyar és történelem szakon – olyan tanszéki rendszert alakítsunk ki, amely alkalmas arra, hogy ezen keresztül a kart is hivatalosan elfogadják, olyan kiadásokat is kellett vállalni, amelyeknek a fedezete enyhén szólva bizonytalan volt. Én vállaltam, abban a reményben, hogy a korábbi biztatás nemcsak ígéret marad, hanem pénzzé válik, de ez nem történt meg, ily módon tudomásul kellett vennem, hogy mint vezető a gazdálkodásban meg nem engedhető módszereket alkalmaztam, s ezért távoznom kellett a dékáni tisztségből.Minden pénztaz egyetemért- Tudós ember, kutató, irodalomtörténész. Nem voltak gazdasági szakemberei?- Nagyon fiatal az egyetemünk, a gazdasági irányítása talán ebben az esztendőben kerül jó kezekbe. Az én időmben meglehetősen kusza körülmények között zajlott a gazdálkodás, gazdasági igazgatóm nem volt, csak hivatalvezetőm. Mindez együtt arra int, hogy fegyelmezettebb irányítás kell a pénzügyekben.- A pénz az egyetemen maradt.- A teljes összeget az egyetemre költöttük, ez azonban nem ment fel a vád alól, hogy megsértettem a gazdálkodási szabályokat.- Semmiféle politikai vagy szakmai indok nem áll tehát az eltávolítása mögött, egyszerűen gazdálkodási problémákról van szó. Most tanszékvezető?- Lemondtam a tanszékvezetésről, mert nem akartam azt a látszatot kelteni, hogy a tanszékvezetés érdekében megegyeztem a rektorral.- Mi most a beosztása?- Egyetemi docens vagyok, magyar irodalomtörténetet oktatok.A Mozgó Világtólaz MDF-ig- Tanárként kezdte pályáját, de a neve a Mozgó Világhoz fűződik. Milyennek látja azt az időszakot, valóban korszakalkotó volt a Mozgó Világ? Az ön eltávolítása politikai következményekkel járt?- Mivel pártatlan, független szakértők már nyilatkoztak erről a sajtótörténeti tényről, talán nem tűnik a saját szerepem túlértékelésének, ha azt mondom, hogy a Mozgó Világ valóban nagy jelentőségű kulturális és politikai vállalkozás volt a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján. Nem tőlem származik, de egyetértek a megállapítással, hogy a rendszerváltozás szellemi előkészítő folyamatai közül az egyik legmarkánsabb, leglényegesebb kísérlet volt. Az akkori fiatal nemzedék kísérlete, amely a Kádár-korszak utolsó szakaszában már képtelen volt alkalmazkodni az ideológiai cenzúrához, s amelyik két út közül választhatott: vagy a hatalommal szembeni legális lázadás körülményei között tudta elképzelni az életét, vagy emigrációban. Az emigráción nemcsak a fizikai eltávozást, hanem a szamizdatban való publikálást is értem. Olyan éles cezúra keletkezett a hetvenes évek közepe táján a fiatalabb nemzedékek szellemi habitusa és a Kádár-Aczél-korszak politikai ambíciói között, amelyet már nem lehetett eltüntetni a korábbi módszerekkel. Ezért az aczéli politika kénytelen volt engedélyezni az általa szelepnek tekintett fórumot.- Az eset miatt ön az elsők között lépett ki az MSZMP-ből, s tette nagy visszhangot váltott ki. A Mozgó Világ-ügy a pártfegyelem megsértését is jelentette, tehát nagyot vétett?- Nagyot, és a pártfegyelem megsértésének minősült. A Mozgóval kapcsolatos botrányok először két-három havonként, aztán minden hónapban szerepeltek a pártfórumokon, ott kellett igazoló jelentéseket bemutatni, meg szóban megmagyarázni renitens tetteinket. Ez a pártélet egyfajta eróziója volt.- Gyakran elhangzott a vád, hogy nagyon sok volt párttag átigazolt az MDF-hez, benne látták azt a mozgalmat, ahol eszméik megvalósulhatnak. Miért nem az SZDSZ-t keresték meg?- Ez súlyosabb kérdés, mint amit egy interjúban tisztázni lehetne, de nem akarok kitérni előle. A szellemi életnek az a polarizálódása, amely az 1986-os monori találkozó után a későbbi SZDSZ és MDF szerveződésében megmutatkozott, éppen annak a ténynek az indirekt következménye volt, hogy 1983-ban bebetonozták azt a fórumot, amelyiken közös hangot igyekezett találni és kimunkálni a kétféle ellenzék. Szokványos kifejezéssel élve: a „népi-urbánus” ellentétet igyekezett enyhíteni. A Mozgó tudatosan törekedett rá, hogy megszüntesse a szellemi-politikai hagyományokban nagy múltra visszatekintő megosztottságot. Ez sikerült is, ezért volt ijesztő a Mozgó Világ az aczéli politika számára. Mivel megakadályozták célkitűzésünk valóra váltását, teljesen természetes volt, hogy a két irányzat megint szembekerül egymással. Ez be is következett. Az a tagolódás, amely az MDF, illetve a Szabad Kezdeményezések Hálózatának létrejöttében ölt testet, ennek az egyszer már együttműködni kezdő két nagy irányzatnak az ismételt szembekerülését jelentette.- Ön az MDF-et választotta.- Ez természetes volt, mert amíg az ember teheti, egységben gondolkodik, ha viszont rajta kívül álló okok miatt az egység nem teremthető meg, akkor meg kell vallani, hová tartozunk. Én mint egy nagyszalontai református értelmiségi család ivadéka, mint annak a szellemi körnek a szimpatizánsa, majd tagja, amelyik Lakitelken kezdett szerveződni, egyértelműen vele azonosultam. Az 1989-90-ben kezdődött folyamatnak már az volt a lényege, hogy valamilyen alapon polarizálódjék a politikai élet.- Akkor már a többpártrendszer kialakulása volt a cél.- Igen, mert egy többpártrendszerű parlamentáris demokráciának nem lehetett érdeke, hogy egy tömbben sorakoztassa fel a különböző nézeteket, irányzatokat. E polarizáció tekintetében nem azt tartom sajnálatosnak, hogy külön tömbökbe, csoportokba, pártokba szerveződtünk, hanem azt, hogy az akkori ellenzéknek nem sikerült egységesen szembehelyezkednie a Kádár-rezsim szellemi, politikai védelmezőivel. Az MDF-SZDSZ polarizációja óriási játékteret biztosított az MSZMP utódpártjának, a szocialista pártnak, s a helyzetet máig élvezi. A szomorú az, hogy a liberális, illetve nemzeti, népi alapokon szervezett pártok úgy kerültek szembe egymással, hogy igazából sohasem tudták megvívni harcukat a másikkal, hanem mindig a nevető harmadik eszközévé váltak.- Nem kaptam választ arra a kérdésre, hogy miért mentek olyan sokan az MSZMP-ből az MDF-be?- Tíz év után nem látom ilyen egyértelműnek az egyirányú mozgást. Hiszen a szabad demokratáknak a szocialistákkal való rokonsága sokkal mélyebbnek bizonyult, mint az a körülmény, hogy az MDF néhány vezető személyisége korábban az MSZMP tagja volt. Első ügyvezető elnökünk, Bíró Zoltán is az MSZMP-ből kizárt négyek közé tartozott.- Ön igen érdekes politikai pályát futott be: a Magyar Demokrata Fórum kormányzása idején az Országgyűlés kulturális bizottságának elnöke, aztán a párt politikai alelnöke volt, majd kilépett az MDF-ből, és a Magyar Demokrata Néppárt egyik alapító tagja lett. Az MDNP ma nem számottevő politikai tényező, s az ön politikai pályája is megrekedt.- Kétségtelen, hogy 1998-ban, miután az MDNP nem került be a parlamentbe, megtört e párt tagjainak a politikai karrierje. Ami a kiválás okát illeti: nem arról van szó, hogy időközben liberálisabb eszmerendszer felé tájékozódtam, és ezért hagytam ott az MDF-et. 1996-ban fordulat történt az MDF-ben. Antall József gyűjtőpártként határozta meg az MDF-et, amely szerinte három szellemi, politikai örökség követőit tömöríti: a népi, a szabadelvű és a kereszténydemokrata irányzat híveit. Mivel az 1996-ban pozícióba került vezetés ezt a hármas összetételt nem tartotta vállalhatónak, nem volt helyem ott tovább. Az úgynevezett nemzeti-liberális irányzatnak, amelyet képviseltem, már nem volt talaja.- A mai MDF sem felel meg az elvárásainak?- A mai MDF nagyon örvendetes változásokon ment keresztül, és nagyon nagy esélyt látok arra, hogy még a következő parlamenti választások előtt helyreáll az MDF és az MDNP közötti egység, amely a Fidesszel együtt a jobbközép egységét is jelentheti.A reformkor:Kölcsey bűvöletében- Amíg politizált, addig is írt. A tét című publicisztikagyűjteménye és Kölcsey Ferencről írott könyve is ekkor született.- Kölcsey-könyvem 1998-ban jelent meg, de politizáló korszakomban inkább politológiai tanulmányokat írtam, nem az irodalomtörténetet műveltem. Vékony szállal azért kapcsolódtam eredeti szakmámhoz, mert hetente egyszer órát tartottam az ELTE Bölcsészettudományi Karán.- Miért pont Kölcsey volt a fontos?- Több okból. Az egyik, a fő oka az, hogy annak a korszaknak, amelynek kutatója és oktatója vagyok, vagyis a reformkornak az óriásai közül való Kölcsey. Méghozzá azok közé az óriások közé tartozik, akiknek bámulatba ejtő sokoldalúsága felkelti a mai ember figyelmét. Hogy miként lehet egyszerre ezoterikus kérdéseken rágódni, és két lábbal benne lenni a politikában.- A szabadelvű Kölcsey a Magyar Szabadelvűek sorozatban jelent meg, ám a költő szabadelvűsége nem hasonlítható össze a mai liberalizmussal. Ez az irodalomtörténeti munka is mutatja, mennyire kettős életet él ön. Miért látja korszerűnek Kölcseyt, azon túl, hogy megírta a Himnuszt?- A könyv megjelenése után publikáltam egy külön dolgozatot Kölcsey és a liberalizmus címmel. Megpróbáltam tisztázni, hogy mi köze van a XIX. század eleji magyar szabadelvűségnek a liberalizmus eszmetörténetéhez. Arra a következtetésre kellett jutnom, hogy Kölcseyék liberalizmusa szétválaszthatatlanul összefonódott a másik nagy eszmei, politikai irányzattal, a konzervativizmussal. Alig van olyan mondata, amelyikben ne lehetne kimutatni mindkettőnek a nyomait.- A hazaszeretetét is?- Igen. Kölcseyben együtt, egyszerre megvolt a tradíció, ezen belül a nemzeti tradíció, a kereszténység hagyománya iránti elkötelezettség, illetve a vakmerő kiállás mindenfajta idejétmúlt politikai intézménnyel szemben. Veszélyes torzítás lenne akár a múltba temetkező konzervatívot látni benne, akár a XX. századi liberalizmus előfutárának tekinteni.- Drámát is írt róla.- Éppen a Kölcsey szájába adott mondat lett aztán a színjátékaimból öszszeállt kötet címe: A bukásunk lesz a vesztetek. A szentenciát akkor mondja ki, amikor a tudomására jut, hogyan számolja föl Metternich a reformkori országgyűlés haladó elitjét.- Ez üzenet is volt.- Üzenet is volt, mert közvetlenül a Mozgó-kudarc után írtam, de akkor még nem tudtam, hogy igazam lesz, hogy tényleg a bukásunk lesz a Kádár-korszak veszte. A Kölcsey iránt érzett megmagyarázhatatlan vonzalom, amely akkor élt bennem, mondatta ki velem ezt a mondatot. Egyszerre volt ez nagy lubickolás, szellemi kaland az irodalomtörténész számára, és kapcsolatteremtés politikai élményeim és Kölcsey-élményem között.- Elképzelhető-e, hogy a jövőben ismét beleveti magát a politikába, vagy megmarad az irodalom mellett?- Nagyon szeretném, ha az irodalomnál maradhatnék. Természetesen az irodalomnak abban a tágabb értelmében, amely a reformkori nagy példaképek szerint nem jelent falat irodalom és politika között. A szakmámban szeretnék maradni már csak azért is, mert úgy látom, hogy a politika nagy játszmája, amennyiben engem érinthetett, lezajlott. Olyan kihívásokkal már nem kell számolnom, amilyenekkel a nyolcvanas évek végén számolhattam. Kialakult az a politikai erőtér, amelyben hosszú ideig nem várhatók nagy fordulatok, változások, hanem a politikának mint szakmának a művelése és a szellemi élet depolitizálása folyik. Ami Magyarországra vár, az már a konszolidált korszakok történelméhez tartozik, vagyis olyan típusú kihívásokkal fog szembesülni az értelmiség, hogy miként tudja minőségivé tenni tevékenységét a szakmájában. Az én területem, amely egyszerre hagyományápolás és oktatás, pedagógia, végtelen lehetőségeket kínál a minőségi munkára, amelyet szívesen vállalok, anélkül, hogy megpróbálnám hermetikusan elszigetelni a szakmai feladatkört a közügyek világától.