Ütőképes csapattal – igényesen

Néhány előadásukra jegyüzérek árusítják a jegyeket. Az elmúlt kilenc évad alatt huszonegyszer jártak külföldön, az Egyesült Államoktól Dániáig. Spanyolországban rendszeresen vendégeskednek. A háború utáni szarajevói fesztiválról a fődíjat hozták haza. Több mint húsz magyar darabot, köztük 11 ősbemutatót játszottak. Rendszeresen hívtak vendégrendezőket, felkarolták a pályakezdőket. Három játszóhelyükön, a Tivoliban és a két stúdióban évente 400-450 előadást tartanak. Idén húsz darab szerepel a műsorukon – sorolja az impozáns adatokat Szűcs Miklós, a Budapesti Kamaraszínház igazgatója, amikor a teátrum fennállásának 10. évfordulóján megszólaltattuk.Mi tagadás, mindig szolgáltak meglepetéssel a vájt fülűeknek – erre jó alkalmat kínálnak a stúdiószínházak -, miközben népszínházi produkciókkal folyamatosan gondoskodtak a szórakozni vágyókról is a Józsefvárosi Színházban. Pedig, ha tíz esztendő történelmi léptékkel jóformán nem is mérhető, a Népszínház (a hajdani Déryné Színház) jogutódjaként alapos strukturális változásokat eszközölt a tizedik esztendeje oda pályázott és kinevezett igazgató, Szűcs Miklós. Azóta sikert sikerre halmozott: elnyerte a szakma, a kritika és a közönség tetszését is, társulatának tagjai a Kossuth-díjtól a Kritikusok díjáig kitüntetések sokaságát nyerték el.Kérdésemre, hogy milyen elgondolással vágott bele annak idején egy heterogén, meglehetősen nívótlan társulat ütőképes csapattá szervezésébe, s hogyan lett úrrá a háromfelé, sőt az adminisztrációval együtt négyfelé szakadt intézmény fölvállalásába – elmondta, hogy csakugyan nem volt könnyű dolga a két utazó társulat helyett, részben annak tagjaival, összecsiszolt, igényes feladatokra alkalmas együttest létrehozni. Való igaz, állítja, könynyebb egy elavult szerkezetet lebontani és újraépíteni, mint egy eleve kiváló társulatot átvenni és színvonalát megőrizni; izgalmas kihívásnak érezte hát a feladatot. Eleinte voltak álmatlan éjszakái, hisz a 45-ből 28 színészt el kellett küldenie alkalmatlanság miatt, s már akkor hoztak tíz-tizenkét új tagot. Azóta is folyamatosan bővítették. Akkor még létezett az opera tagozat is, de produkciókkal váltották föl, amelyre alkalmanként olyan kiváló énekeseket hívtak, mint Gulyás Dénes. A tánc tagozat másfél éve vált le, ma önállóan dolgozik, Közép-európai Táncszínház néven. Maradt a próba egymagában, előbb a józsefvárosi, illetve az Asbóth utcai (ma az Ericsson Stúdió-helyszínnel), azután, amikor már „bejáratódott” a kísérleti előadások közönsége, szert tettek a Shure Stúdióra is. Két évada játszanak a Tivoliban a Józsefvárosi Színház helyett. Április óta közhasznú társaságként működnek. Szigorú gazdaságosság alapján, rengeteg munkával, amit az igazgató mindahány dolgozójától elvár. A Tivoliban kizárólag telt házzal játszanak, A velencei kalmártól Az öreg hölgy látogatásáig. Való igaz, napi 10-14 órát dolgozott maga is évekig. Annak idején hárman pályáztak Csizmadia Tiborral és Böhm Györggyel, jó ideig Ruszt József, most Tordy Géza a főrendező. A repertoárt eleinte Böhm György alakította, mostanság a meghívott rendezők hozzák a darabokat, illetve együtt választják ki. Úgy véli, cserélődnie kell a rendezőknek, ezért hív rendszeresen újakat, a különféle stílusok, munkamódszerek ugyanis rugalmassá teszik a színészeket. A sokszínűség híve, fontosnak ítéli a repertoár sokoldalúságát is a közönségrétegek elvárásainak, igényeinek megfelelelően, s a játszóhelyek atmoszférája szerint.Megjegyzésemre, hogy a Budapesti Kamaraszínház országosan ama kevesek közé tartozik, amelyik nem bulvárosodott el, szórakoztatáshoz is igényesebb darabokat választ, a magyar drámákat pedig ritka szorgalommal kutatja és karolja föl, Szűcs azzal válaszol, hogy szerinte a gondolatébresztés legalább annyira feladata színháznak, mint a szórakoztatás, és a legkomolyabb-komorabb drámák is nagy sikerre számíthatnak, ha az előadás művészi. Olcsó kifogásnak tartja az általános vélekedést, miszerint a színházak manapság kénytelenek kommersz művekkel kielégíteni a publikum igényét. Náluk Shakespeare, Dürrenmatt, Csehov, Spiró György és újabban Tennessee Williamstől A vágy villamosa egyaránt táblás házzal megy. Persze azt a bizonyos könnyű műfajt sem kellene szégyellni, mondja, pusztán jól kellene csinálni, nem pedig éneklésre-táncra alkalmatlan színészekkel összeeszkábálni. Profi módon. Az ő profiljuk inkább bűvészszínház kategóriába sorolható, a kortárs magyar színművek fölkarolását is beleértve. Szerinte egy magyar színháznak kutya kötelessége magyar darabokat játszani, enélkül nem lehet magyar kultúrát művelni; tapasztalatból állítja, igenis lehet tartós sikert aratni a kortárs hazai darabokkal is. Spiró két darabja, A honderű és a Kvartett épp olyan zsúfolt házat vonz, mint A velencei kalmár. Szakonyi Károly első darabja, a nemrég bemutatott Életem, Zsóka ugyancsak nagy sikert aratott, s azóta is lelkesen fogadják a nézők. Idén, a 10. jubileum és a magyar millennium jegyében amúgy is magyar évadot állítottak össze. A fönt említetteken kívül bemutatják Egressy Zoltán, Gyurkovics Tibor és Görgey Gábor új darabját, Az örömállamot.A jövő évadra pedig máris lekötötték Spiró György legújabb darabját. A továbbiakban szó esik arról a vélhetőleg hamis híresztelésről, ami hónapok óta a szakmában kering, miszerint valaki szeretne a helyére ülni. Szűcs Miklós, aki tizedik éve bizonyítja rátermettségét, és – mai körülmények között nem megvetendő – remek menedzselési adottságait, így fejezi be nyilatkozatát: – A dolog oly mértékben képtelenség, hogy azt hiszem, nem érdemes vele foglalkozni. Áprilisban alakult át a színház közhasznú társasággá, s kinevezésemet újabb öt évvel hosszabbították meg.