„Aki olyan mélyen volt, mint én, többé nem fél” – Borbély Balázs a padlóról az NB I élére

Falusi gyerekkor a Csallóközben, mesébe illő Bajnokok Ligája-menetelés a pozsonyi panelrengetegből, szlovák válogatottként a magyar himnusz éneklése – majd egy súlyos sérülés, húsevő baktérium és összeomlás. Borbély Balázs nem szégyelli kimondani, hogy szakember segítségére szorult, és két évébe telt, mire felállt a padlóról. A szíve húzta vissza a futballba, ma pedig az ETO FC vezetőedzőjeként a bajnoki címért harcol az NB I-ben hét éve egyeduralkodó Fradi ellen. Nem fél a kudarctól – már semmitől sem fél.

BL-gólok, pszichológus és újrakezdés: Borbély Balázs őszintén beszél arról, milyen utat járt be mostanáig Fotó: Krizsán Csaba Forrás: MTI Fotószerkesztőség

– Általában Dunaszerdahely a kiindulópont az önéletrajzában, de én még korábbra mennék vissza. Milyen volt az élet Egyházkarcsán?

– Klasszikus falusi gyerekként nőttem föl, egy tipikusan a szocialista időkre jellemző házban. Édesanyám konyhai dolgozó volt, édesapám huszonöt évet dolgozott a postán. Apu fertőzött meg a futballal, játszott is alacsonyabb szinten. Ott a Csallóközben nem nagyon volt lehetőség más sportra akkoriban. Én is rúgtam a labdát az udvaron apuval, aztán a falusi csapatban is, amíg el nem kerültem a sportiskolába Dunaszerdahelyre.

Borbély Balázs nagyon mélyről állt fel, ezért már nincs benne félelem az ETO edzőjeként, az NB I élén, a Fradi kihívójaként sem (Fotó: Illyés Tibor/MTI)

– Mikor dőlt el, hogy a futball nemcsak egy játék, hanem hivatás lesz az életében?
– Kijártam a középiskolát, és felvettek a tanárképzőre Győrbe, de csak egy hónapot jártam főiskolára. Közben a Dunaszerdahely U19-es csapatában játszottam, és valahogy odakeveredett az egyik meccsünkre az olasz Salernitana elnöke és tulajdonosa. Ez akkor egy Serie C-s klub volt, szükségük volt egy húsz éven aluli játékosra, és engem szúrtak ki. Szombaton volt a meccs, hétfőn már utaztam velük Olaszországba. Végül a két klub nem tudott megegyezni, de a DAC ennek hatására profi szerződést ajánlott nekem. Akkor kellett eldöntenem, hogy mit csinálok: tanulok vagy futballozok? Így ért véget egy hónap után a főiskolai karrierem…

– Bánja?
– Nem konkrétan azt a sulit, de azt igen, hogy nem vágtam bele valami másba. Ha az ember jól beosztja az idejét, és nagyon alázatos, akkor meg lehet oldani a tanulást a futballal párhuzamosan is.

– Ritka, de vannak rá pozitív példák.
– Visszanézve én csak azt tudom mondani, hogy ez olyasmi, amit csinálhattam volna másként.

A pozsonyi panelrengetegből a Bajnokok Ligája óriásai közé

– A DAC-ból 2000-ben az Artmedia Petrzalkához igazolt, amellyel öt évvel később szlovák bajnok lett és bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe. Lehetett látni előre, hogy nagy dolgok vannak készülőben?
– Dehogy, akkoriban még nem vázoltak föl nagy jövőképeket a klubvezetők. A DAC-cal kiestünk a másodosztályba, pénzügyi gondok is voltak, és kapóra jött, hogy hívott a Petrzalka. Ez Pozsony egyik városrésze, lényegében egy sűrűn lakott lakótelep, tele panelházakkal, mintegy 120 ezer ember otthona. Hétköznapi csapat voltunk, és csak annyi volt a cél, hogy ragadjunk meg az élvonalban. Aztán néhány év alatt annyira összeálltunk, hogy bajnokok lettünk.

– Vladimír Weiss kezei alatt formálódott a csapat, aki az első sikereit aratta a Petrzalka élén, majd a szlovák futball korszakos edzője lett, az irányításával világbajnokságra is kijutott a válogatott. Milyen volt a kapcsolatuk?
– Szinte a fiának éreztem magam, már a legelejétől nagyon jól kijöttünk egymással. És ez a mai napig így van, sokat beszélünk. Nagyon hálás vagyok neki, hogy segítette az utamat, és tisztelettel gondolok rá. A futball sokat változott azóta, hogy én játszottam, de rengeteget tanultam tőle, sok mindenre emlékszem, ami meghatároz valamilyen szinten edzőként.

A Porto elleni BL-debütálás Borbély Balázs győztes góljával:

– Nemcsak az volt szenzáció, hogy bejutottak a BL-be 2005-ben, hanem az is, ahogyan.
– Elvérezhettünk volna rögtön a selejtező első körében. Idegenben 2-0-s vereséggel kezdtünk a kazah Kajrat Almati ellen, aztán a visszavágón a hosszabbítás hosszabbításában, egy utolsó utáni pillanatban szerzett góllal jutottunk tovább. Következett a skót Celtic, amely ellen otthon hatalmas meglepetésre 5-0-ra nyertünk, amire már sokan felkapták a fejüket, de Glasgow-ban 4-0-s hátrányban az utolsó tíz percet vért izzadva kellett kibekkelni. Végül a Partizan Beograd ellen tizenegyespárbajban nyertünk. Drámai fordulatokkal teli út volt, senki sem számított rá, hogy eljutunk a csoportkörig.

– A Celtic elleni 5-0-s győzelem kitűnik a sorból. Mi történt azon a találkozón?
– Amit kapura rúgtunk, az bement. Talán hatszor lőttünk, úgy lett öt gólunk. Vannak ilyen meccsek. Mélyen védekeztünk, és minden egyes góllal nőtt az önbizalmunk, az ellenfél pedig bepánikolt. De a skótok egyáltalán nem adták fel, a glasgow-i visszavágó előtt maximálisan hittek abban, hogy csak rossz napjuk volt, és annyival jobbak egy kis szlovák lakótelepi csapatnál, hogy úgyis meg tudják fordítani az állást. Majdnem sikerült is nekik. Hatvanezer skót fanatikus üvöltött a lelátókon, és az utolsó tíz perc nagyon hosszú volt.

– Csapatkapitányként vezette a Petrzalkát a BL-ben, és rögtön az első csoportmeccsén győztes gólt lőtt a Porto ellen idegenben 3-2-re megnyert találkozón. Később a Rangers ellen is betalált, míg az Internazionale középpályáján olyan klasszisokkal került szembe, mint Luís Figo vagy Juan Sebastian Verón. Melyik mérkőzés volt önnek a legemlékezetesebb?
– Nehéz megmondani. Visszatérni rövid idő után Glasgow-ba a Rangers ellen, és látni, hogy kivívtuk a skótok tiszteletét? Vagy játékosként eljutni a San Siróba az Inter ellen? Az sem mindennapi. A Porto elleni hazai 0-0 is katartikus volt, amikor bokáig érő sárban taposva szereztük meg azt a pontot, amivel magunk mögött tartottuk a portugálokat a csoport harmadik helyén. De ha választani kell, akkor a BL-debütálást, a Porto elleni győztes gólt emelném ki.

– Játékosként ki volt önre a legnagyobb hatással?
– Zinedine Zidane. Ellene a válogatottban játszottban, de leginkább csak a hátát láttam… Mindig is csodáltam a játékát. Olyan könnyedséggel bánt a labdával, hogy élmény volt nézni a megoldásait. 

„Akkor egyszerűen nem éreztem magam magyarnak”

– Huszonöt éves volt a BL-eufória idején. Mennyire tudta helyén kezelni a hirtelen jött sikereket?
– Szlovákia fennállása óta mi voltunk a második csapat a Kassa után, amely bejutott a BL-be, és ez azóta is csak a Zsolnának, meg az előző idényben Slovan Bratislavának jött össze. Nagy dolog volt, ami túlnőtt Petrzalkán és Pozsonyon, egész Szlovákia nekünk szurkolt, büszke volt ránk. Akkor egyszerűen nem éreztem magam magyarnak, akárhová mentünk az országban, felnéztek ránk. A hírnévvel meg a dicsőítéssel jártak olyan dolgok, amikre ma már biztosan máshogy reagálnék.

– Volt, amit megbánt?
– Szerintem mindenkinek vannak olyan tettei, amikre húsz év távlatából talán nem annyira büszke, vagy másként csinálná.

– Az imént megütötte a fülemet egy mondata: „akkor egyszerűen nem éreztem magam magyarnak”. Ezt hogyan kell érteni?
– Sokszor tudtomra adták Szlovákiában, hogy magyar vagyok. A csapaton belül soha, nem is Pozsonyban, hanem amikor elutaztunk idegenbe az ország keleti, középső vagy északi részébe, és elkövettem mondjuk egy szabálytalanságot. 

Na akkor jöttek a bekiabálások, hogy ilyen magyar, olyan magyar.

Ezzel meg kellett tanulni együtt élni, de komoly atrocitás sosem ért. Idővel sokat javult is a helyzet, kisimultak ezek a dolgok. Abban az időszakban viszont, amikor a BL-ben szerepeltünk, tényleg senki sem hánytorgatta fel, hogy az én nemzetiségem magyar.

– Tizenháromszor lépett pályára a szlovák válogatottban. Manapság az MLSZ nagy figyelmet fordít a külhoni magyarok felkutatására, hogy ne vesszenek el a magyar futball számára. Huszonöt éve önt kereste bárki itthonról?
– Nem, soha nem kerestek Magyarországról, de az nagyon más világ volt, még az internet is gyerekcipőben járt. Szerintem nem is lehetett annyira átlátni, hogy hol vannak magyar gyökerű játékosok, mint most.

A szlovák válogatottban Zinedine Zidane ellen is játszott, és nem véletlenül mondja, sokszor csak a hátát nézte (Fotó: DAMIEN MEYER / AFP)

– Pozsonyig mondjuk akkoriban sem lett volna lehetetlen ellátni… Kétszer a magyar válogatott ellen is játszott. Olyankor mit élt át?
– Születésem óta magyarnak érzem magam. Úgy nőttem föl, hogy a családban mindig magyarul beszéltünk, de megtanultam folyékonyan szlovákul is, mert állampolgárként ezt kötelességemnek éreztem. 

Végeredményben büszke voltam rá, hogy válogatott lehettem és Szlovákiáért futballoztam. Viszont amikor a magyar válogatott ellen játszottunk, akkor a meccs előtt mindkét himnuszt énekeltem magamban.

– A BL-szereplés után Kaiserslauternbe igazolt, de mindössze nyolc meccsen jutott szóhoz a Bundesligában, aztán kiestek.
– Az iram, a játék minősége a szlovák bajnoksághoz képest nagy ugrás volt, de a Bajnokok Ligájához képest nem. Ami teljesen új volt, az a hihetetlen profi körítés, a marketing, az élő műsorok és az érdeklődés, a telt házas, modern stadionok. Lehetett volna több mérkőzésem is, ha nem sérülök meg rögtön az elején. Mai fejjel felkészültebben mennék ki, és akkor talán az is elkerülhető lett volna.

Borbély Balázs: Segítségre szorultam, szakemberhez fordultam

– A németországi időszak után Romániában és Cipruson is megfordult, de ekkor már sokasodtak a sérülések, és mindössze 31 évesen visszavonult. Mi történt?
– Az Achillesemmel voltak gondok. Szakadás még nem volt, csak sokszor begyulladt. A Slovan Bratislavához hívtak játszani, és szó volt róla, hogy szükség lehet majd egy kisebb operációra, de rögtön az első edzésen egy ártatlan, dinamikus lépés közben kiszakadt a sarokcsontom, amiből komplikált műtét lett. Ráadásul megfertőződtem húsevő baktériummal. Legbelül már tudtam, hogy vége van.

– Mennyire roppantotta meg az életét?
– Annyira, hogy segítségre szorultam, szakemberhez kellett fordulnom. Nem könnyű erről beszélni ilyen sok idő távlatából sem. Volt egy megszokott életem profi futballistaként, aminek egyik napról a másikra hirtelen vége szakadt. Nem volt átgondolva a következő lépés, eltervezetlen véget ért a karrierem. Semmi máshoz nem értettem, és fogalmam sem volt, mit kezdjek magammal. Ráment két év az életemből, mire újra megtaláltam önmagam. 

Mindenki próbált segíteni, de olyan mélyen voltam, hogy muszáj volt felkeresnem egy pszichológust. Nem szégyellem, a mai napig kapcsolatban vagyok vele. Nagy erőfeszítésembe került, hogy túl tudjak lépni ezen a traumán.

– Megváltoztatták a történtek?
– Aki olyan mélyen volt, mint én, az többé nem fél. Nem félek próbálkozni, nem félek attól, hogy mi lesz, ha holnap kirúgnak, egyszerűen nem félek a kudarctól. Voltam nagyon magasan, aztán padlóra kerültem, és ma már tudom, hogy onnan is képes vagyok fölállni. Alázatosabb lettem, és sokkal jobban meg tudom becsülni a mindennapi kis örömöket. Belegondolva, nagyot változtam.

– A visszavonulása után nem kezdett egyből edzősködni, sőt egy időre a futballtól is eltávolodott. Mivel próbálkozott?
– Egy sportszergyártó világmárkánál kaptam állást marketing és sales területen, de fél év után rájöttem, hogy ez nem az én utam. Hiányzott a futball. Hiányzott az öltöző illata, egy klub atmoszférája.

Borbély Balázs volt a csúcson és a padlón is, ma már nem fél a kudarctól sem (Fotó: Bodnár Boglárka / MTI)

– Magyarországon az első edzői állását 2019-ben a Ferencvárosnál kapta, ahol az utánpótlásban dolgozott. Hogyan került oda?
– Előtte Szlovákiában a másodosztályú Petrzalkát irányítottam, ahonnan áprilisban menesztettek. Hajnal Tamás akkoriban már a Ferencváros sportigazgatója volt, ismertük egymást a Kaiserslauternből, ahol jóban lettünk. Kezdetben játékosmegfigyelésben segédkeztem, aztán szólt, hogy lenne egy edzői állás a klubnál. Tetszett az elképzelés, belevágtam. Az első idényben az U17-eseket edzettem, majd az U19-et, végül az NB III-as gárdát. Sokat tanultam, és megtapasztaltam, hogy ha valaki belép a népligeti edzőközpontba, ott családra lel.

– Nehéz volt eljönni, amikor a DAC felnőttcsapatához hívták másodedzőnek?
– Igen, egy hétig rágódtam rajta. Végül az döntött, hogy a szívem húzott vissza a profi futballba, és Dunaszerdahelyen olyan lehetőséget kaptam, amivel előrébb léphettem az edzői karrieremben.

Nem a Fradi legyőzése a lényeg, hanem az ETO fejlődése

– Bejött a számítása, a DAC-tól 2024 tavaszán már vezetőedzőként került az ETO FC-hez. A győriekkel jelenleg vezeti az NB I-et a Fradi előtt, amellyel rögtön összecsapnak vasárnap, a téli szünetet követő első fordulóban. Hogyan hat ez a rivalizálás a Hajnal Tamással való kapcsolatára?
– A szakmai kapcsolatunk természetesen megváltozott, de a személyes nem. Ugyanúgy jóban vagyunk, ugyanúgy beszélünk egymással, ugyanúgy odamegyek a szüleihez, ha néha összefutunk egy meccsen.

– Már 2019 óta tart az FTC uralma az NB I-ben. Mit gondol, idén legyőzhető?
– Mi állunk az élen, de még mindig azt gondolom, hogy nem mi vagyunk a bajnokság esélyesei, és szerintem hiba is lenne leszűkíteni ezt a versenyt az ETO-ra és a Fradira. Vannak más csapatok is, amelyek beleszólhatnak a bajnoki cím kérdésébe. 

Én azt szeretném, ha a holnapi Győr, meg a holnapi Borbély Balázs egy százalékkal jobb lenne, mint a mai.

Ezen dolgozunk. Tavaly már belekóstoltunk a nemzetközi szereplésbe is, és versenyképesek voltunk. Fontos, hogy lássuk a fejlődést.

– Amióta kinevezték az ETO élére, feljutott a csapattal az NB I-be, tavaly újoncként negyedikek lettek, a Konferencialiga selejtezőjében mentek két kört, a svéd AIK kiejtése bravúr volt, most pedig a bajnoki címért harcolnak. Szlovákiában van visszhangja a magyarországi munkájának?
– Akik ismernek engem, azok képben vannak. Szerintem a szlovák sportújságíró család is követi a pályafutásomat, de végül is az első interjút csak nemrég, a két ünnep között kérték tőlem. Addig nem kerestek, ami engem nem zavart.

A gyermekei emlékeztetik, hogy van a futballnál fontosabb is

– Mit tart a legfontosabbnak az edzői felfogásában?
– A filozófiámban az egyensúly a meghatározó. Azt szeretném, hogy a játék összes fázisában meglegyen az egyensúly, legyen szó támadásról, védekezésről vagy az átmenetekről. A lényeg, hogy ezt magas szinten tudjuk végrehajtani, mert a keretünk adottságaihoz, a csapatban lévő karakterekhez ez illik a legjobban.

– Itt a győri irodájában is kint vannak a gyermekei fotói. Hány évesek?
– Az idősebb nyolc, a kisebb három lesz.

– Nekik mekkora szerepük van abban, hogy edzőként veszi a lépcsőfokokat?
– Nagyon nagy. Főleg, amikor van egy rosszabb időszak, és nem az elképzeléseink szerint alakulnak a dolgok. Olyankor becsukom az iroda ajtaját, hazamegyek, és passzolgatok a fiammal, játszom a kislányommal. Nekik még tiszta a lelkük, az ártatlan világuk magával ragad, a gondok pedig hátramaradnak. Hirtelen világossá válik, hogy az élet nem csak a futballból áll. A fej kitisztul, és másnap folytatódhat a munka.