A jogszabály védelmet nyújt, de ellentéteket szít

A nem dohányzók védelmében hozott tavalyi törvénynek sok helyütt még nem szereztek érvényt a szórakozóhelyeken és a különféle középületekben. Ennek több oka is van: helyenként például lehetetlen különválasztani a nemdohányzó és a füstölőszakaszt. A törvényt sem mindenütt értelmezik helyesen, ezt a dohányzóhely kijelölésekor elkövetett hibák tükrözik. Másrészt vannak, akik úgy érzik: rájuk nem vonatkozik a törvény. A jogszabály két dolgot mindenképpen elért: a nem dohányzók többségének valóban védelmet nyújt, ám a dohányosokat sokszor méltóságukat sértő helyzetbe kényszeríti. A két tábor között, ha lehet, még inkább fokozódott az ellentét.- Egyszerűen nem vagyok hajlandó törvényben előírt tüdőgyulladást kapni, megelégszem a rákkal – von vállat tréfálkozva az egyik vidéki kisnyomda fiatal alkalmazottja, majd komolyabbra fordítja a szót. – Rajtam kívül egyetlen kolléganőm dohányzik, felváltva járunk a női vécébe egy-egy potyaszálra, máskülönben ki kellene mennünk az udvarra. A dohányzóhely kijelölésére nincs lehetőség – a fokozott tűzveszélyesség, a rendelkezésre álló alkalmas helyiség hiánya és a nem dohányzó többség miatt. Eddig a kijárat előtt, az épületben cigizhettünk – korlátozott mértékben persze, elvégre az ajtó előtt nemigen lehet dolgozni -, ám mivel a kijáratot értelemszerűen mindenki igénybe veszi, a törvény megszületése óta már csak kint a szabadban füstölhetünk. Az első megfázás után elegünk is lett – mondja a fiatal lány. A füstkarikákat fújva a vécékagyló felett néha elmorfondírozik: azért, mert rászokott a cigarettára, vajon megérdemli-e, hogy ilyen, emberhez méltatlan körülmények között kelljen szenvedélyének hódolnia? Ilyenkor azonban győz benne a dac: már csak azért sem szokik le. Addig legalábbis biztosan nem, amíg nem a saját elhatározására, hanem mások – törvényhozók, hivatásos egészségvédők, nem dohányzók – nyomására hagyna fel az egészségrombolással – fejezi be eszmefuttatását.Kit érdekel?A főiskola folyosóin hangos csicsergés, nevetgélés, pótvizsgára készülő, izguló fiatalok látványa – és itt-ott bodorodó cigarettafüst fogadja az érkezőt. Az egyik srác laza mozdulattal veri a hamut a széke alá – a hamutartókat ugyanis a jó néhány fokkal hidegebb lépcsőházba lakoltatta ki az intézményvezető. A lépcsőfordulók állnak ugyanis a dohányzók rendelkezésére, ahogyan ezt a minden egyes fordulónál hatalmas betűkkel virító felirat is jelzi, noha szemmel láthatóan nem mindenkit riaszt el az egyéb helyeken, például az előadótermek előtti folyosókon való füstölés tilalma.- A jogalkotóknak valószínűleg nem kell egy huzatos lépcsőházban fagyoskodniuk, ha el akarnak szívni egy-egy szálat – magyarázza a bizonyítványát a füstölő diák. – Egyébként pedig ilyen stresszhelyzetben kit érdekel a nem dohányzók védelmében hozott törvény? Mellesleg a kutya sem szól érte: amióta rágyújtottam, azóta három tanár vonult el mellettünk, egyikkel még beszéltem is, kettő közülük biztosan nem dohányzik. Szóvá sem tették – teszi hozzá. Egy társa ugyan közbeszól: ő azért nem repked az örömtől, hogy Attila „itt rontja a levegőt”, ezen azonban jót derülnek mindannyian, a közbeszólóval az élen. Utána békés egyetértésben tovább tanulmányozzák az anyagot. A pótvizsgatárgy: neveléstan.Újpest egyik utcájában, egy háztömb alján kellemes étterem csalogatja az éhes járókelőket. Az ablakon benézve gyönyörű belső tér, hangulatos fények, tisztaság erősíti meg elhatározásában azt, aki még bizonytalankodik, betérjen-e egy vacsorára. A bejárat a tömb túlsó oldalán van, ám az ajtón benyitva a frissen érkező azt gondolja, eltévedt: kocsmaszag, maró füst, zsúfoltság fogadja. Ha veszi a bátorságot, és átverekszi magát a vendégseregen, a sarokban megpillanthatja az étterem ajtaját – azét a kulturált étteremét, amely már az utcáról nézve is oly csábító volt, s amely különálló vendéglátó-ipari egységnek tetszik a füstös kocsmaelőtérhez képest. – Az előtér eredetileg a kávézó lett volna, ám amióta a törvény értelmében el kell különíteni dohányzó és nemdohányzó részt, itt kint sokszor nincs is hely, bent pedig lényegesen kevesebben tartózkodnak – magyarázza a pincér. – Miután a vendégkör legnagyobb része nem képes meginni kávéját, sörét cigaretta nélkül, elég hamar zsúfolt, füstös kiskocsmává vált a kávézórész. Általában betartjuk a törvényt, ha azonban kevés a vacsoravendég, az az egy-két ember még rágyújthat bent is. Persze ha több asztalnál is ülnek, akkor már hiába kéri a vacsorázó a hamutartót. A térelválasztás tökéletes – egy szippantásnyi füst sem érezhető az étteremben -, igaz, az előtér szennyezett levegőjével már nem bír a szellőzőrendszer – teszi hozzá a felszolgáló.Egy józsefvárosi presszóban sokkal rosszabb a helyzet: egyetlen helyiség áll a vendégek rendelkezésére. A pici vendéglátóhely ajtaja szinte állandóan tárva-nyitva áll, a beáramló friss levegő azonban alig érezhető a sűrű füsttől. Ha van egyáltalán szellőztetőrendszer, arról legfeljebb az üzletvezető tud. Még a jobb ízlésű dohányosok is kifordulnak az ajtón. A pultoslány egy vállvonással elintézi a dolgot: a törzsközönség kilencven százaléka dohányos. Ha az üzletvezető megtiltaná nekik, hogy rágyújtsanak, akkor egy törvény miatt bevétele nagy részétől elesne. A szemközti cukrászdában úgyis tilos a cigarettázás, igaz, sör sem kapható.A presszóval átellenben egy kínai étterem talán kissé túlhangsúlyozott keleti varázsa hívogatja a Nagykörúton sétálókat. Cukrászdarészlege már abban is különleges, hogy szemben a többi ilyen jellegű vendéglátóhellyel, bárhol rágyújthat a kedves vendég. Ennek ellenére még egy kismama is biztonsággal beülhet: a korszerű szellőzőberendezésnek köszönhetően csak a dohányos közvetlen közelében érezhető valamelyest a füst, tőle két-három lépésre már tiszta a levegő.A tisztiorvosi szolgálat türelmesAz ÁNTSZ legutóbbi (decemberi) ellenőrzései eredménye összesítése szerint a törvény bevezetési szakaszában a szakemberek általában nem éltek bírságolási jogukkal (ezt híven tükrözi, hogy az országszerte elvégzett, összesen 2300 ellenőrzésből mindössze öt esetben szabtak ki egészségvédelmi bírságot). Ennek egyik oka a „felfokozott hangulati állapotok, vagyis a dohányzók és a nem dohányzók személyiségi jogainak ütközése”. A másik ok, hogy sok esetben a törvény helytelen értelmezéséről volt szó, ezért a hatóság időt engedett a hiányosságok korrekciójára. Erre utal például, ha közlekedőfolyosót jelöl ki a munkáltató vagy az intézmény vezetője dohányzószakaszként, amit korrigálni kell. A füstölésre szolgáló helyek megfelelő kijelölése az ellenőrzések tapasztalatai szerint leginkább az önkormányzati intézményekben (szociális intézmények, polgármesteri hivatalok stb.) ütközik nehézségekbe, de nem jobb a helyzet a kultúrházakban, színházakban, diszkókban és a különféle rendezvények helyszínén sem. A tapasztalatok szerint sok helyütt szinte lehetetlen a dohányzók és a nem dohányzók kívánalmainak egyidejűleg megfelelni – márpedig utóbbi csoportnak alkotmányos joga az egészséghez való jog, de az előbbieket sem korlátozhatja senki, ha egyszer úgy döntöttek, nem „ragaszkodnak” olyan nagyon a tüdejükhöz.A fent felsorolt kritikus helyeken az ÁNTSZ az ellenőrzésekkel egyidejűleg javasolja a dohányzással kapcsolatos egészségnevelés megerősítését, valamint a leszokni vágyók számára az ebben segítő szakemberekhez való eljutást illetően az információszolgáltatást. Kiemeli még a tiszti főorvosi hivatal, hogy az orvosok, az egészségügyben és az oktatásban dolgozó szakemberek állásfoglalása mintaértékű, hiszen „modellszemélyekről” van szó, akiknek közlése hiteles kell hogy legyen.A törvényhozók erkölcseAz ókori Római Birodalomban háromféle törvény is uralkodott: az isteni törvények, a földi vezetők által hozott jogszabályok, valamint egy valójában megfoghatatlan, mégis létező dolog: a közerkölcs, az íratlan, ám annál erősebb szabályok rendszere. A köztársaság virágkorában hiába is tartotta be az előző kettőt az, aki az utóbbi ellen vétett: igen jó családból származó, addig köztiszteletnek örvendő közéleti személyiséget is kizártak a szenátusból, ha a közerkölcsöt, a társadalomnak a vezetőkkel szemben támasztott elvárásait akár egyszer is megsértette. Ő ugyanis a legszégyenletesebb dolgok egyikét követte el. Ilyenformán szinte fel sem merült a kérdés: vajon a törvényhozók betartják-e a törvényeket?Tény, hogy azóta eltelt több mint kétezer év, az emberek lelkében azonban még mindig ugyanolyan erősen él ez az elvárás a felsőbb vezetőkkel szemben. Azt, hogy ez nem mindig teljesül, mi sem példázza jobban, mint a Parlament folyosóinak eldugott kis fülkéiben füstöt eregető honatyák látványa. A dohányos képviselők többsége engedelmesen szorong a kis telefonosszobában, a kijelölt dohányzóhelyen. A néhány kivétel láttán az arra járó megpróbálja kitalálni, vajon miről is lehet szó: arról, hogy a képviselői tiszteletdíjból harmincezer forint egészségvédelmi bírság csak-csak kitelik valahogy, esetleg az ellenőrzés hiányáról, netán arról, hogy a törvényhozókra egyáltalán nem vonatkozik a jogszabály?