A negyedik diktatúrája

Hétfő este az egyik kereskedelmi televíziónak – amely különben önnön reklámaiban is hangoztatja kötődését a családokhoz – sikerült álmatlan éjszakát szereznie jó néhány szolnoki családnak. Főműsoridőben, jó helyen és jól hangsúlyozva hirdette ugyanis, hogy a Tisza-parti városban mérgezett víz folyik a csapokból. A helyi hatóságoknak másnap reggel – amellett, hogy készülniük kellett az érkező ciánszennyezés fogadására – sok időbe és energiába tellett, amíg a kétkedőknek elmagyarázták, hogy abban a fővárosi stúdióban a szenzáció fontosabb az igazságnál.Pár héttel ezelőtt – ugyanaz a társaság, ugyanilyen nagy nézettségű időben – azt az (ál)hírt röpítette világgá: összeomlóban az ország vérellátása, életmentő műtétek maradnak el, nincs vér. Ismerősöm gyereke éppen nehéz műtét előtt állt – képzelhetik a szülők lelkiállapotát a megrázóra komponált riport láttán. Azután bement az illetékes, és nyugodt hangon ízekre szedte a félinformációkat. Hogy valóban nem rózsás a helyzet, de nem kell hazudni: műtét nem marad el, vannak tartalékok, a rendszer működik. És megkérdezte: kinek használ a pánikkeltés?Néhány hónapja ebben a lapban – az első MAG mellékletben – jelen írás szerzőjének tollából riport jelent meg egy erdélyi falucska, Parajd fiataljairől, akik körében divat lett az öngyilkosság. Nem titok, a szüleim ott élnek, így a falu majd minden lakóját ismerem. 1998-ban kilenc fiatal gyerek döntött úgy, hogy elballag ebből a világból – némelyikükkel még vérségi kötelék is összefűzött, nem csoda hát, hogy megrázott a tragédiák híre. Közösen áthallgatott napok, hosszú csendek és félszavak után állt össze az írnivaló, s tudatosan döntöttem úgy, szülőt, testvért nem kérdezek a tragédiákról. Az írás megjelenése után magyar rendszámú autó fékezett a falu központjában – budapesti televíziósok szálltak ki, kezükben az írást lobogtatva, és sietősen leforgatták a szenzációt. Én nem láttam a vasárnap estére, főműsoridőre beharangozott hátborzongatást, de sokan igen: felszakított sebektől összetört szülők, síró gyerekek meséltek a halottakról. Utána sok ember keresett meg: egyesek azt javasolták, azonnal menekítsem ki szüleimet abból a „halálfaluból”, mások pedig arra biztattak, tiltakozzam a riport miatt. A legjobban azonban az fájt, amikor megtudtam: sokan úgy gondolják a faluból, én uszítottam rájuk a nyomulós, agreszszív, türelmetlen, nyers és kimondhatatlanul tapintatlan kollégáimat, akiknek csak egy volt szent: a nagybetűs szenzáció. Most hogyan magyarázzam meg, hogy a 700 kilométerre levő Budapesten is van jó és rossz ember, a szakmában is akad felelős és felelőtlen, s nem szoktuk egymást tájékoztatni munkáinkról. És hogy semmi közöm ahhoz a csatornához, amelyet – szerintük – mindenki néz.Tíz éve, hogy – és ezt most örömmel és őszintén mondom – arról írhatunk, filmezhetünk, amit fontosnak és hasznosnak tartunk. Tíz éve, hogy normális irányba megy a világ – a három hatalmi ág megtalálta helyét és szerepét, a pártközpontból nem irányítják a bíróságot, és nem börtönöznek be embereket csak azért, mert nem úgy gondolkodnak, ahogy illik. De itt van a negyedik hatalom, a média világa, amely nem tud mit kezdeni magával. Félmondatokkal embereket tesz tönkre egy életre, cinkos mosollyal nevetségessé tesz ügyeket, piti dolgokból pedig országos botrányt fabrikál, ha akar. Kiosztja a szerkesztő úr gondolta igazságot, s ha jókedvében van, milliomossá tehet pár szerencsétlent. És azt szolgáltat, amit az ezerfejű néző elvár: ha vért akar, hát vért ad a vacsora mellé.Unom már ezt a távkapcsolós demokráciát. A nyegle választ: ha nem tetszik, kapcsoljak másik csatornára. De ha a másik csatornán is az megy? És ha nem akarok átkapcsolni, hanem arra vágyom, hogy mindenki korrekt legyen? Túl nagy elvárás, hogy mindenkire érvényes szabályokért sírok, s azt szeretném, ha a nézettségi mutatóknál fontosabb lenne a szakmai alázat és a tisztelet a riportalany iránt?Rendszerek és despoták önkénye után most a média diktatúráját éljük. Veszélyes idők ezek: vészesen inflálódik a hitelesség, kacagni való csökevény lett a becsület, költségnövelő, ezért elkerülendő az valódi munka. A látszat a lényeg, s ha valami mögött nincs érdek, könnyen szemétre kerül.A negyedi hatalom diktatúrája ellen ki tudja, hogyan kell védekezni?