Pártok és frakciók az Európai Parlamentben

Az Európai Parlamentben a tagállamokban megválasztott képviselők nem nemzeti alapon alakítanak frakciót, hanem az azonos vagy hasonló politikai elveket valló politikusok egymástól jól megkülönböztethető politikai formációkba tömörülnek és pártokat alakítanak. Az évek során csak néhány karizmatikus politikai párt kialakulásának lehettünk tanúi. Ezek közül kiemelkedik a tavaly nyáron megtartott választások győztese, az Európai Kereszténydemokrata Párt vagy más néven Európai Néppárt (ENP), amelyik az egyik első, jellegzetesen transzeurópai, integráció mellett elkötelezett párt volt a kontinensen. Ez korántsem a véletlen műve, hiszen az Európai Közösségek létrejötte olyan kereszténydemokrata politikusoknak volt köszönhető, mint Konrad Adenauer, Ludwig Erhard, Alcide De Gasperi, Walter Hallstein, Robert Schuman, Paul Werner és még sokan mások.Az Európai NéppártAlapítói szerint a XIX. és XX. század eleji keresztény mozgalmak társadalmi szerepének kiharcolása révén jött létre az ENP, egyenes utódaként a múlt évszázad húszas-harmincas éveiben létesített páneurópai mozgalmaknak. Mivel középen helyezkedtek el a politikai palettán, a háború után a legtöbb európai államban egy pártba tömörültek. 1957-ben, az Európai Gazdasági Közösség megalakításának évében már valamennyi alapító tagállamban a kereszténydemokraták voltak hatalmon vagy játszottak meghatározó szerepet a nemzeti kormányokban. Az azonos politikai indíttatású kormányok együttműködése jelentősen segítette a régió nemzeti gazdaságainak és piacainak sikeres összekapcsolását.Az európai kereszténydemokrata mozgalom a keresztény vallás, etika és kultúra képviseletének igénye köré szerveződött, és politikai célkitűzése a szociális igazság erőszakmentes és racionális – tehát a kommunista diktatúra szellemiségével mereven ellentétes – elvének megvalósítása volt. Az ENP a „szociális piacgazdaság” – a szélsőséges liberalizmussal szembehelyezkedő – klasszikus liberális felfogását hirdette és hirdeti, amely a társadalmi optimum eléréséhez a liberalizált piacgazdaság feltételes korlátozását tartja elérendő célnak, egy regionális integráció föderatív intézményrendszerének megalkotása révén. Értelemszerűen támogatja a közös valuta és a gazdaságpolitikai unió létrejöttét, és nem ellenzi a közös költségvetés racionalizálását sem.Az Európai Szocialista PártAz elképzelés létjogosultságát bizonyította, hogy az európai szociáldemokrata politikusok már nagyon korán a páneurópai szellemiséghez és a szociális igazság elvének megvalósításához kívántak csatlakozni, igaz, sokszor más megoldásokat javasolva, mint az ENP. Az Európai Parlament második legnagyobb pártja, az Európai Szocialista Párt (ESZP) a béke megőrzése és az életszínvonal javítása céljából támogatta a kereszténydemokrata politikusok kezdeti törekvéseit. Így határolódtak el az ötvenes-hatvanas években a szélsőbaloldali kommunista jellegű radikális politikai mozgalmaktól. Az ötvenes és hatvanas években a félő az volt, hogy Marx és Lenin eszméinek hívei a Kommunista kiáltvány agreszszív és fanatikus szellemiségét kísérlik meg bevezetni a nyugati demokráciákban, ahol az ilyenfajta dogmatika az anarchista körök destabilizációs tevékenységét erősítette volna, és erre a békére kiéheztetett nyugati országoknak nem volt szükségük. No persze ekkor a vezetők már tudták Nyugat-Németországban, hogy a szamiszdat kommunista nyomdák és olvasókörök a hihetetlenül aktív keletnémet titkosszolgálatok anyagi és személyes támogatását élvezték.A szociáldemokrata mozgalmak józanságának köszönhető, hogy hamar elfordultak a radikális eszközöket hirdető politikai csoportoktól, és a közép felé húztak. Ugyanakkor számos kérdésben mégsem értettek egyet az ENP-vel. A gazdasági szereplők tevékenységét érintő szabályozások, illetve a piacok liberalizálásának mértéke, valamint a közösségi hatáskörök kiterjesztése körül kialakult viták következtében más eszközök alkalmazását tartották fontosnak a kontinens fejlődésében.A liberális alternatívaAránylag kis létszáma ellenére az Európai Szabad Demokrata és Reform Pártnak, illetve a Zöldek frakciójának köszönhető, hogy az Európai Parlament összetétele az évek során vegyes maradt. Mivel a kereszténydemokratákon és a szocialistákon kívül az összes többi párt az európai tisztelt ház egyharmadát teszi csak ki, mára elmondhatjuk, hogy az európai politikai élet – legalábbis az Európai Parlamentben – polarizálódott.Radikalizmus kontra józan észA szavazások, a döntések végkimenetelét sajnálatos módon jelentős arányban befolyásolják a tagállamokban perifériára szoruló szélsőséges, gyakran nemzetükben parlamenti mandátummal sem rendelkező politikai formációk. Jelenlétük az Európai Parlamentben nem szerencsés. A felelősségteljesen politizáló képviselők ellenszenvét is gyakran kivívják destruktív radikalizmusukkal és következetesen indulatos szellemiségükkel. Mandátumokat azért tudnak szerezni, mert a klasszikus, politikai pártokat hátrányosan érintő úgynevezett negatív szavazatokra építenek, és ezek elnyeréséhez igazítják retorikájukat. Mivel mind a szélsőbaloldali, mind a szélsőjobboldali tömörülések komoly társadalmi bázissal csak egészen ritka esetekben rendelkeznek (például Franciaországban vagy Ausztriában), az elégedetlen állampolgárok különböző okokból, úgy tűnik, szívesen büntetik a nagy európai pártokat azzal, hogy a szélsőséges politikai megoldást hirdető pártokra szavaznak. Ezáltal kívánják stigmatizálni az ügyek megoldására tett kísérletek több cikluson keresztül átörökölt eredménytelenségét.VálasztásokAz 1999-es nyári választások igazi fordulatot hoztak. Az Európai Unió tagállamai többségében hatalmon lévő szocialista kormányok komoly veszteségeket könyvelhettek el. Az 1994-es választások után az Európai Szocialista Pártnak 61 brit képviselője volt, idén pedig pont a fele, azaz csak 30. A nagy vereséget Tony Blair munkáspárti miniszterelnök „igen kiábrándító eredménynek” nevezte a Times brit napilapban. Németországban is nagyarányú volt a lemorzsolódás, amelynek következtében a német nép a korábbi 40 szocialista honatya helyett csak 33 újnak adott bizalmat, míg a német kereszténydemokratákat hat fővel erősítette meg.Igaz, a végleges arányok még nem alakultak ki, hiszen 37 fő nem jelölt ki magának frakciót, de az biztos, hogy a szocialisták 180 tagú képviselőcsoportja a kereszténydemokraták 224 fős frakciójához képest nagy eltérést mutat (44 szavazat különbség), hiszen az előző ciklusban az eltérés mindössze 14 szavazat volt. A szocialistáktól elforduló választókat egy másik párt igyekezett begyűjteni magának. A nagy nyertes a Zöldek európai pártja. Miután Belgiumban, Franciaországban, Hollandiában, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban bővítette szavazótáborát, idén 38 mandátummal az Európai Parlament negyedik frakciójává tornázta fel magát, és a mindenkori harmadik befutó szabad demokraták helyére tört. A különbség közöttük mindössze öt mandátum – míg az előző ciklusban 14 volt.Politikai számtanSzinte valamennyi tagállamban eltérő napon és választási rendszerben választják meg a képviselőket. Az eltérő választási rendszerek miatt előfordul, hogy bizonyos pártok kevesebb mandátummal, de több szavazattal rendelkeznek, mint más kevesebb szavazattal több mandátumra szert tevő pártok az Európai Parlamentben. Ez többek között abból is adódik, hogy a tagországok népességük arányában rendelkeznek képviselői kerettel.Az Európai Parlament képviselőinek létszáma az utolsó bővítés és a német egyesítés után 626 főre emelkedett, és az amszterdami szerződés a bővítések távlatában hétszáz főre maximalizálta a létszámot. A létszámstopot azzal magyarázták, hogy az intézményt egyszerűen működésében gátolja a nagy létszámú tagság. A 2000 után csatlakozó új tagállamok képviselői létszámának pontos arányát pedig a jelenlegi tizenöt tagállam képviselőhelyeinek arányos újraelosztásával kívánják újraszámolni Brüszszelben. A három kicsi, Ciprus, Észtország és Szlovénia, két közepes, Csehország és Magyarország, valamint egy nagy állam, Lengyelország csatlakozása a jelenlegi 74 fős maradék keretet bőven kimeríti. Egyedül Lengyelország – amelynek lakossága Spanyolországénak felel meg – a jelenlegi elosztás szerint 64 képviselővel rendelkezhetne, míg Csehországból és Magyarországról 21-25 fő kerülhetne be az Európai Parlamentbe. A kis államokat nem is említve, az új tagok létszáma ezzel már a 110 főt is elérné. Joggal valószínűsíthető tehát, hogy az arányok újraszámítására kerül majd sor a közép-európai bővítés után, valamikor 2002 és 2005 között.Nemzeti érdek és pártpolitikaBár széles körű az együttműködés a frakciókon belül, és az esetek többségében a kialakult szolidaritás írott és íratlan szabályait a honatyák nem sértik meg, mégis az ügyek többségében nem a párt, hanem végérvényesen a nemzeti pártérdekek dominálnak. Ez egyfelől arra vezethető vissza, hogy az Európai Parlament frakcióinak öszszetétele rendkívül heterogén, mind a képviselt nemzeteket, mind a szövetséges politikai pártokat tekintve. Az elvárásokat tehát az állampolgárok gyakran az adott európai párt nemzeti képviselőihez címzik, és nem az országhatárokon átnyúló pártfrakciókhoz mint testületekhez. Másfelől a megfogalmazott elvárások a legtöbbször lokális vagy regionális érdekcsoportok specifikus elképzeléseit tükrözik.Az érdemi munkaAz Európai Parlamentben szakosított bizottságok végzik az érdemi munkát (például gazdasági, pénzügyi és iparpolitikai bizottság vagy jogi és állampolgári ügyek bizottsága). Javaslatokat dolgoznak ki, véleményezik a bizottság hozzájuk beérkező javaslatait, jelentéseket készítenek, az állampolgárok által beküldött petíciókat kezelik, meghallgatják és vitára bocsátják a miniszterek és a bizottság tagjainak szóbeli és írásos beszámolóját, valamint közös interparlamentáris, úgynevezett vegyes bizottsági üléseket tartanak a tagállamok és a társulási viszonyban lévő harmadik országok megfelelő parlamenti bizottságaival. A törvényjavaslatok átszövegezése raporteurök segítségével történik. Vannak külön önálló képviselői indítványok is, ezeket szívesen utalják bizottsági hatáskörbe a plenáris ülésen. A legfontosabb szerepet az elnök tölti be, akit csakúgy, mint minden bizottsági tagot, két és fél évre választanak meg.