időjárás 19°C Malvin 2022. október 1.
logo

Pincék exhumálása

Sneé Péter
2000.02.21. 23:00

1994 tavaszán Dézsy Mihály televíziós dokumentumsorozattal borzolta a kedélyeket. A szerkesztő-riporter szemtanúkat és áldozatokat faggatott, merre is rejtőzhettek hajdan az ÁVH alkalmi börtönei. Fejcsóválva hallgattuk a békés polgárházak pincéiben meghúzódó fogdákról szóló beszámolókat és a tétova emlékezéseket rejtett vallatóhelyiségekről, illetve ama titkos folyosókról és föld alatti utakról, amelyeken át ez az Eugéne Sue-i alvilág közlekedett. Micsoda romantikus mese! – vélekedtek közülünk többen. És mennyire rosszul időzített! – kajánkodtak mások. A műsor a választások előestéjén ügyetlenül kifundált propagandafogásnak hatott, s amint nyilvánosságra kerültek az első szavazati eredmények, úgy eltűnt a képernyőről, mintha soha nem lett volna. Azóta is hiába várjuk a történészi szakvéleményt: kacsát láttunk-e vagy sem.Magunkat féljük?Öt esztendő múlva furcsasággal lepett meg bennünket a Történeti Hivatal: újonnan birtokba vett Eötvös utcai épületében bemutatta az Államvédelmi Hivatal működését. Kiállítóhelyiségnek stílszerűen a pincét tette meg, s a tablók és fényképek mellett tárgyi emlékekkel is előrukkolt. Ama cellák egyikét rendezték be itt, amilyet nemrég találtak a Belgrád rakpart egyik háza alatt. Közelről megtekinthető az eredeti fogdaajtó cirklijével, a priccs kurtavassal, bilincsekkel, valamint a szellőzésről gondoskodó szovjet gyártmányú és – némileg kései dátumozású – készülék. Kutrucz Katalin, a hivatal elnökhelyettese többször is nyilatkozott ez ügyben, sőt a televízió dokumentumfelvételeken örökítette meg a különös felfedezést. Azóta pedig – mint olvasom – néhányan már jelentkeztek is azok közül, akiket ott, illetve hasonló, lakóháznak álcázott börtönben őriztek, vallattak, kínoztak. Mégsem olcsó propagandafogás tehát a hivatalos alvilág romantikus históriájának emlegetése? Ha csakugyan így igaz, hol késnek történészeink? Meglehetősen hihetetlennek tűnik ugyanis, hogy ne akadjon olyan kimutatás, amelyikben eddig ismeretlen fegyintézetek ellátásáról és karbantartásáról adnak számot a korabeli gazdatisztek. Nincs katalógus, nincs térkép? Sehol sem fellelhetők az útvonaltervek és a szállítólevelek? Egyetlen sofőr és rabkísérő, őr vagy anyagmozgató sem bírható szóra? Vagy szilárd valóságképünkbe vetett hitünket féltjük inkább, s azért nem merünk foglalkozni ezzel a kérdéssel?Kollektív elfojtási hajlandóságunk találkozik egy csoport kemény érdekével, különös figyelmetlenségből ugyanis rendre kihagyjuk a tisztázás esélyeit. Ilyen alkalom pedig nem egy akad. Legutóbb a szó szoros értelmében meglehetősen nagy port vert fel az Otthon Áruház melletti építkezés. Sajtópolémia dúlt arról, mit engedhet meg magának a beruházó, s vajon nem tartozik-e felelősséggel a környék lakóinak nyugalmáért és egészségéért a helybéli polgármester. Közben lázasan folyik az alapozás, és senki sem veti fel: megvizsgálták-e vajon, mi maradt a hajdani metrósok után. Állítólag arrafelé dolgoztak az ötvenes évek első alagútvájói, s olyasféle szóbeszéd járja, hogy tevékenységük nem csak a tömegközlekedés fejlesztésére irányult. Beszéltem történésszel, aki szerint ott bukott felszínre a Köztársaság téri pártházból kivezető titkos alagút, amelyen át az épület védőinek zöme távozott, amikor 1956. október 30-án déli egy óra tájt tüzelni kezdtek a forradalmárokhoz csatlakozott honvédségi tankok. A vizsgálódás bizonyára elmaradt, beszámolót legalábbis nem olvashattunk róla, a lehetséges bizonyítékok tehát megsemmisültek.FogolylármaAz említett Köztársaság téri központ párttulajdonban van, és gazdái megkadályozták az alsó szintek átkutatását. Pedig nem kevés mendemonda fűződik e helyhez. Már az ostrom napján ott keresték a föld alatti pincebörtönt, sőt a forradalom hátralévő rövid ideje alatt kotrógépekkel is kutattak utána. Gyalázatos tömeghisztéria – magyarázták a következő évtizedekben -, semmiféle titkos odú nem volt arra. A hivatalos nyilatkozatok azonban nem oszlatták el a kételyeket. Pongrácz Gergely egykor maga is hallani vélte a foglyok lármáját, és most akként vélekedik, hogy a börtön kialakítása egybeesett a földalatti építkezésével, annak egyik mellékágát falazhatták el a rabok számára. Természetesen – vélekedik 1996-ban – „a jelenlegi politikai rendszer miatt nem lehet hozzáférni”. Csakhogy 2000-et írunk már, és polgári a kormányzat. Vajon miért nem tisztázzuk akkor, ténylegesen mi volt és mi nem az épület alatt? A valóság megismerése mindannyiunk érdeke, így a házat jelenleg még birtokló (noha eladását fontolgató) szocialista pártnak is. Újabb akadálya tehát aligha lehet a kutatásnak.Érdemes volna vizsgálódásainkat kiterjeszteni a környékre is, mivel különös tapasztalatokra tehetett szert az ottani lakosság. Magam például a Rákóczi út 59.-ben laktam 1989 és 1994 között. Az épület hátsó frontja és a Köztársaság téri pártház közel esik egymáshoz, mindössze egy modern lakóház ékelődik a kettő közé. Rendszerint a szűk hátsó lépcsőn közlekedtem, amelybe – nyilván a régebbi időkből – immár senki által nem használt közös illemhelyek nyíltak minden emeleten. Úgy véltem, a magasföldszinten is, de hamar ráeszméltem tévedésemre. Egy ízben résnyire nyitva találtam az egyébként mindig bezárt ajtót, s kíváncsian mögé kukkantottam. Körülbelül méteres előtér után lépcső vezett le egy hosszú, a Luther utcával párhuzamos, tehát a Köztársaság tér irányába tartó folyosóhoz. Valamiféle használaton kívüli szolgalmi útnak véltem, s nem törődtem vele mindaddig, amíg néhány hónap múltán az egyik udvari üzlethelyiség bérlőjét nem láttam kilépni onnét. Távozását a vízöblítés jellegzetes hangja kísérte. Elköltözésemkor azután meggyőződhettem arról, hogy – mintha soha nem lett volna más ott – WC üzemel a valamikori előtér helyén, s a lépcsőt fal takarja. Szívesen álmodozom, de látomásaim többnyire éjszaka támadnak. Nappal és nyitott szemmel csak ritkán.Mese és valóságLassan kopik az emlékezet, és elmennek a tanúk is sorjában. Az utolsó órákat éljük, ideje lenne meggyőződnünk tehát arról, hol húzódik a mese és a valóság határa. Kifürkészhetnénk a rejtett pincéket, mielőtt a szupermodern irodaházak és bevásárlóközpon-tok végképp betemetik keserves múltunk nyomait. Máskülönben hiányos marad és könnyen hamiskodásba fordul történelmünk, s mit állíthatunk akkor majd magunkról? Hogy sokan voltunk, csak közülünk néhányan – életük java esztendeit magukkal hurcolva – megmagyarázhatatlan módon eltűntek, elvesztek?

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.