Százéves a brit Munkáspárt

Tegnap ünnepelte a brit Munkáspárt fennállásának 100. évfordulóját. E száz év alatt a brit munkásmozgalom pártja a modern Nagy-Britannia két legfontosabb politikai pártja közé verekedte fel magát, és a Konzervatív Párttal egyenlő szerepet játszott a brit társadalom, gazdaság és politika mai képének kialakításában, habár a száz évből nem egészen huszonötöt töltött hatalmon.1900-ban az angol szakszervezetek 1899-es kongresszusának határozata létrehozta az úgynevezett munkás-képviseleti bizottságot az alsóházban. Ez még nem volt külön pártfrakció, csak elkülönült csoportot alkotott a liberális képviselők között. Ez a csoport vette fel 1906-ban a Munkáspárt nevet. Kezdetben nem is voltak egyéni tagjai, csak szakszervezetek és olyan szocialista értelmiségi csoportok szoros szövetsége volt, mint például a nevezetes Fábián Társaság, amelynek alapítói között olyan személyiségek szerepeltek, mint a Webb házaspár vagy Bernard Shaw.1915 és 1918 között a párt már részt vett a háborús koalícióban, majd 1922-ben Ramsay MacDonald lett az ellenzék vezére, mint a nagyobbik ellenzéki frakció vezetője az alsóházban. Az ő miniszterelnöksége alatt alakult az első munkáspárti kormány 1924-ben, de miután az alsóházi képviselőknek nem egészen egyharmada tartozott csak a kormánypárthoz, törvényhozási programjához úgyszólván hozzá sem tudott kezdeni, s a kormány még abban az évben megbukott. A Munkáspártnak további négy évig kellett várnia, hogy újból hatalomra jusson. A párt modern profilja csak Herbert Morrison, Clement Attlee, Ernest Bevin befolyása alatt rajzolódott ki. Ők meggyőződéses szocialisták voltak, akik éppúgy ellenezték a sztálini rémuralomban kifejeződött kommunizmust, mint a kapitalista gazdasági berendezkedést. A második világháború alatti koalíciós Churchill-kormányban Attlee miniszterelnök-helyettes volt, majd az ő vezetése alatt aratta a Munkáspárt elsöprő győzelmét az 1945-ös választáson.Attlee, Bevin, Aneurin Bevan, Morrison, Stafford Cripps és társaik adták meg a pártnak azt a nem marxista, de radikálisan szocialista jelleget, amely csak az 1980-as években változott meg. Neil Kinnock, majd John Smith és végül Tony Blair átlátta, hogy a XX. század végén a jómódú brit társadalom nem tűri egy osztálypárti kormány etatizmusát, és hogy a gazdasági felemelkedés útja a piacgazdálkodás.A jelenlegi Munkáspárt, amelyet Blair és támogatói Új Munkáspártnak neveznek, a szocialista gazdasági reformok helyett az alkotmányos intézmények reformjával akarja modernizálni a brit államot és társadalmat.Az évfordulót országszerte rendezett gyűlésekkel, nyilvános vitákkal, a párt és a brit munkásmozgalom történetét bemutató kiállításokkal ünnepelték meg. A miniszterelnök Londonban tartott beszédet. Az ünneplés mentes a triumfaliz-mustól. Ennek minden bizonynyal az az oka, hogy bár a Blair-kormány ma is népszerű – a legújabb közvélemény-kutatási eredmények szerint -, még mindig a lakosság ötven százaléka áll mögötte – míg a konzervatívokra csak 29 százalék szavazna -, de a párt az 1997-es választási győzelem óta először súlyosan meghasonlott önmagával a nagy-londoni polgármesteri hivatalra való jelölés miatt.A szélsőbaloldali, populista Ken Livingstone a londoni párttagság első számú jelöltje, ám Blair pártgépezete úgy alakította a jelölő szavazás mechanizmusát, hogy Livingstone helyett Frank Dobson volt egészségügyi miniszter lett a hivatalos munkáspárti jelölt. Ha Livingstone független jelöltként indul a május 4-én tartandó választáson, esetleg annyira megoszlanak a munkáspárti szavazatok, hogy a konzervatívok győzhetnek. A Munkáspártnak tehát e pillanatban nincs oka rá, hogy túláradó örömmel ünnepelje fennállásának 100. évfordulóját.