Pillanatok, képek

Épp egy éve, március ötödikén reggel nyolc felé ébresztett a telefon. Sanyi volt a szerkesztőségből, a sofőr. Állítólag élesztik Attilát, hadarta, a felesége, Zsuzsa szólt oda. Nem értettem pontosan, mit mondott, folytatta, mert rekedten ordított, összevissza beszélt, a Kerepesi utat emlegette. Azt hiszem, a negyvenkettőt. A mondatok a végletekig abszurdnak tűntek, félálomban valami szokásos hülyítésre gyanakodtam. Attila vezetési stílusára rányomta bélyegét egyénisége, a KRESZ-t nem tekintette dogmának. Időnként elsodort egy közlekedési táblát, nem állt meg, ha leintette a rendőr, átment a piroson. Ha ilyenkor dudáltak rá, visszadudált, a másik kocsiból a frusztrációtól kidagadt erekkel üvöltő embernek az arcába kacsintott. Szándékával ellentétben sokszor hátra indult el a Trabantjával, ha pedig sietett, tört-zúzott. Évekkel ezelőtt, egy téli estén Sashalmon, lejtős kis utcában hátramenetben kidöntött egy artézi kutat, amely tőből kitört. A környék összes utcájából jégpálya lett. Másnap reggel a teletexten rémülten olvasta, hogy az autóval közlekedők számára elkerülendő a terület, a biztosító már vagy tízmilliót fizetett az összetört kocsikért. A vontatókötél állandó kellékké vált autóiban, bármilyen kocsija volt, gyakran lerobbant, s ha a világ végén is állt meg, segítségért mindig engem talált meg.uAz ugratás erős gyanúja és a félálom ellenére kapkodva öltöztem. Reggelente általában ő vitte a gyerekeket Mátyásföldről egy pesthidegkúti iskolába meg a rózsadombi óvodába. Naponta negyven-ötven kilométernyi autózást jelentett a család számára az oktatási formának ez az igényes kiválasztása, s hiába dühöngött emiatt időről időre, Zsuzsa és a gyerekek ragaszkodtak a helyhez. Az első időben kétségbeesve mutogatta nekem Orsi leánya füzetét, könyvét, amelyek formája, tartalma valóban lényegesen eltért az általunk megszokottól. Harmadikos a gyerek, olvasni meg nem tud a szerencsétlen, mondta, miközben a kezében egy nagyon szép kis színes szőttessel hadonászva szidalmazott mindent, ami az alapítványi intézményhez kötődött. A fejét ütögetve ült könyvekkel borított szobájában. Szőni tud, a betűket meg nem ismeri – ismételgette kínjában. E következetességen azonban nem tudott változtatni, szeptemberben a legkisebb fiú is ebben az alapítványi oviban kezd.uA lépcsőket kettesével szedve hívtam Pilhál Gyurit, aki szintén mátyásföldi, hogy szerezzen be egy vontatókötelet, és induljon el a Kerepesi úton, valahol lerobbanhatott Attila. Pilhál imádta őt, magamban még arra is gondoltam, ezt a feladatot innentől rátestálom. Nem csalódtam, Gyuri mindent elhajítva a kezéből kocsiba vágta magát. Attila telefonja nem válaszolt, ekkor hívtak másodszor. Súlyos balesetet szenvedett, állítólag élesztik, mondta újból Sanyi a szerkesztőségből. Rémes hangulat kezdett rajtam úrrá lenni. Idegességemben alig találtam meg az indítót. A kocsiból hívtam Pusztai Pétert, övé a Tücsök. A Tücsök nyáron rendkívül gondolatébresztő, télen azonban a füsttől elviselhetetlen kis söröző, a Stefánia gyöngye. Az esti viták és az éjjelekbe nyúló, első vérig tartó snapszerpartik állandósult helyszínét meglehetősen racionális módon választottuk ki. Akkor Attila még a Cházár András utcában lakott, egy István gimnázium melletti tetőtéri lakásban, én pedig az Örsnél, szintén egy tetőben. Ha a két épület közötti szakaszt elfeleztük, az pont a Tücsökre esett. A többi jött magától. A barátok és a kollégák szép lassan odaszoktak. Minden onnan indult, majd oda kanyarodott vissza. A helynek szelleme lett.uPéter is azonnal indult. Egyre kényelmetlenebbül éreztem magam a kocsiban, alig tudtam kivárni a zöldeket. Lassan hatalmába kerített az az érzés, hogy valami nagyon nagy baj van. Valami viszszafordíthatatlan. Zsuzsa telefonja is ki volt kapcsolva. Minek ezeknek mobiltelefon? – gondoltam. Éktelenül káromkodtam magamban. Már az Astoriánál tartottam, amikor újra csörgött a telefonom. Pilhál volt. Attila meghalt. Előző este Zolikával találkozott, úgy volt, hogy én is megyek a Tücsökbe, de valamiért nem volt kedvem. Pedig tudtam, nagy összeborulás lesz, hiszen évek óta nem találkoztunk vele. Szegedre mindhárman együtt jártunk az egyetemre, Zolika apja szerzett szállást a Cserepes soron, egy MHSZ-tanintézményben. Sajátos hangulata volt az épületnek, a falon oktatótáblák szétszedett kézigránátokról, géppisztolyokról, atomvillanásról, a vitrinben hajas porcelánbaba, fejére húzott gázálarccal. A Cserepes sor hírhedt helye volt Szegednek. Elején a lengyel piac, az aszfalt nem tartott az utca negyedéig sem, mindkét oldalán romák laktak. Egy ízben kora délután értünk csak Szegedre, nem mentünk már be az előadásokra. A késő őszi nap talán utoljára melegítette föl langyosra a levegőt. Vettünk néhány üveg pezsgőt, az egyik vaságyat kitoltuk az utca közepére, ingujjra vetkőzve azon elheverve beszélgettünk sorsdöntő kérdésekről. Belegondolva, a különös napsütésben az abszurd performance és egy demonstratív provokáció hatását keltettük az utca közepén. Perceken belül körbevettek bennünket a szomszéd kocsmából és a házakból odasereglett kíváncsi romák. Újabb üveg pezsgők kerültek a terített utcára, a késő délutánba csúszó találkozásnak egy ártatlan kérdés vetett véget. Az egyik élénken hadonászó roma szavai nyomatékául a „megb... az anyámat, ha nem így volt” kifejezéshalmazt használta. Már többedszer szaladt ki a száján, amikor Zolikában hirtelen tartalmat nyert a forma, és visszakérdezett: tényleg ezt teszed az anyáddal? Felerősödött a távolban zakatoló vonat és az országút zaja, dermedten álltak körbe minket az emberek. Azt hiszem, az az egészen rövid kis idő borított ránk jótékony köpönyeget, hogy szabadon vissza tudtunk gyorsan vonulni az épületbe.uAttila meghalt. Ilyen képtelenséget, ostobaságot, baromságot csak egy be nem avatott állíthat. Attila meghalt, nyögte továbbra is a telefonba Gyuri, itt fekszik előttem, most szedték ki az autóból. Nagyicce felé száguldhattam már. A házuktól százméternyire lehet, itt vannak a rendőrök, a tűzoltók, a mentők. Már nem élesztik, mondta. Úgy volt, hogy reggel találkoznak ők ketten. Bemennek a szódás Sanyihoz egy fröccsre, meg bekapnak valami reggelit. Pár nappal előtte lóháton ruccant át hozzájuk Pilhál, előtte valamelyik környékbeli vendéglátóipari egységben lehetett, mesélte Attila. A ló tönkretette az egész kertet, előtte füvesítették. A kert közepén téglákból kirakott szalonnasütő körül szoktunk ücsörögni az egyik kiszáradt fa feldarabolt törzséből készült tuskókon. Akkor volt jó, amikor este a ház elcsendesült, a hihetetlen káosz után visszavonultak Zsuzsával a gyerekek. Akkor előkerültek a poharak, a kert és a ház legkülönbözőbb helyére eldugott üvegek. Mindenről szó esett olyankor, összeviszsza, az újságról, a gyerekekről, az iskoláról, a parlamentről. Folyamatosan egymás szavába vágva, pedig már vagy húsz éve mindennap találkoztunk. Nem voltak klisék.uOtt feküdt az összetört kocsi mellett. Kezét ég felé emelte. Ma sem hiszem el, hogy nem él. Az arcán semmi sem látszott, pólója alól kilógott a hasa. Előző nyáron komoly műtéten esett át. Nehezen szánta el magát, hogy a kés alá feküdjön sérvével. Nem készült meghalni. Furcsa kezei voltak. A kézfeje olyan volt, úgy tartotta, amikor magyarázott, mintha pingpongütő lenne benne. Közel negyvenéves korára nagyon meghízott, aki nem ismerte, nem gondolta volna, hogy első osztályú asztaliteniszező volt a vízügynél. Gimnázium után kis csopaki nyaralónkba rendszeresen eljött velem. Anyám imádta. Pillanatokon belül megismerte a nyaranta évtizedek alatt összeszocializálódott csapat. Rögtön oda is tartozott. A strandon óriási meccsek folytak. A két asztalt már hajnalban kivette valamelyikünk, amelyek az egy-két hetes turnusban nyaralók számára hozzáférhetetlenekké váltak. Csak ha valaki nagyon tudott játszani, akkor fért be egy-egy meccsre. Attilával egy nem túl etikusan kialakított, de nagyon hatékony módszer szerint játszottunk. Amikor sokan összegyűltek az asztal körül, elkezdtük a meccset. Hatalmas ziccereket kapva igen szoros és látványos küzdelemben győztem le. Az esetet látva legtöbbször akadt egy önbizalomtól duzzadó szemlélődő, aki tétet ajánlott nekem a játékért. Az első adogatásokat követően kiderült, hogyan játszik. Ha sokkal jobban, mint én, a tétet érintetlenül hagyva, fáradtan felajánlottam, hogy játsszon inkább Attilával. Az első meccset természetesen elbuktuk, a dupla vagy semmi tétet a gyanútlan jövevény ajánlotta. Ekkor már érdemes volt ráhajtani. A második meccsben Attila éppen csak nyert. Természetesen dupla vagy semmi következett, Attila pedig egyre inkább magára talált. Egy ízben két láda bort nyertünk így, a fél strand ott szurkolt neki.uA kocsi körül már tévéstábok forgattak. Több operatőrtől később elnézést kellett kérnem azokért a szavakért, amelyekkel elzavartam őket tőle. A rádió már az ötperces hírekben is bemondta, hogy baleset következtében elhunyt a Napi Magyarország főszerkesztő-helyettese. Zsuzsa magán kívül bőgött, nyugtató injekciókat kapott, Attila testvére, Marietta is túl volt az első traumán. Fotóriporterek jelentek meg, Zsuzsa könyörgött, hogy takarják le az élettelen testet. Újságíróként felfelé tartó pályán volt. Olvasói kitapinthatták ívét. Korának legnagyszerűbb publicistája lehetett volna ebben a megátkozott és deformált magyar sajtóban, ahol még mindig előre kijelölt „gettókban” mérettetik meg a tehetség. Írásait imádták az olvasók, hihetetlen sok levelet kapott tőlük. Nem kapott Pulitzer-díjat és/vagy VIP-hitelt, igaz, ő eszébe se jutott volna senkinek. Nem kellett, de nem is lehetett megvenni. Utálta a „gettósítást”, elviselhetetlen nyűgként élte meg. Zavarta, ha éreztették akár mellette, akár szemben vele.uAzután megérkezett végre a halottat szállító autó, és elvitték a testét. Órákon keresztül ácsorogtunk tétlenül a kertben mindannyian, Pilhál Gyuri, Koncz Gyuri, Ludwig Emil, a tesóm, Schu-bauer Feri, Győri Tibi, Simicska Lajos, Buda Ági, mindkét Nemes Karcsi, Marietta, Zsuzsa szülei, Németh Jóska, Pusztai Péter. Időnként fájdalmasan felüvöltött valaki közülük. A telefonok állandóan csörögtek. Zsuzsa a házban bőgött, képtelen volt bárkihez is egy szót szólni. Egyik legfontosabb sztorinknak, az olajgate-ügynek Attila adta a nevét, nagyon sok munkát öltünk bele. Az orosz adósságállomány korrupt lebontása és a magyar-orosz kőolajszállítások anomáliáinak ismertetése akkor nem igazán hoz(hat)ott szakmai sikert. Ma más a helyzet, most éppen az Élet és Irodalom nevű hetilap kérkedik e lopott áruval. Igaz, manapság az ember ne várjon el semmit. Hivatkozási etikát sem. Pedig korábban a főszerkesztővel többször szóba került a tényfeltáró sorozat. Abban valószínűleg igaza volt, hogy az olajgate-ügy nagyobb botrányt okozott volna, ha az ÉS-ben jelenik meg, nem pedig a Magyar Fórumban. Más kérdés, hogy a Horn-kormány ideje alatt megjelent volna-e lapjában. Szerinte igen, szerintem nem. Korábban egyébként több tényfeltáró riportot készítettünk a lapba, amelynek gyakoriságát a főszerkesztő egy idő után sokallani kezdte. Nem tudom, ma mennyit fizetnek, akkor nagyon keveset ért egy ilyen anyag. Még Soros alapítványi pályázatot is kénytelenek voltunk nyerni. Így tudok nektek fizetni – közölte a főszerkesztő.