Zempléni kalauz

Augusztus 17-én kezdődtek a Zempléni Művészeti Napok. Ennek során Borsod Abaúj Zemplén megye több mint 20 településén sok értékes zenemű szólal meg. A hangversenyek tizedik éve vonzzák az érdeklődőket az országból és határainkon túlról is. Az alábbiakban egy kis útirajzot talál az Olvasó, a vendégváró helységek műemlékeiről, melyeket, kiegészítendő a muzsika élményét, érdemes útba ejteni. A leírtak valószínűleg még aktuálisak maradnak egy-két hónapig, tehát azok számára is hasznosak lehetnek, akik csak most terveznek egy zempléni túrát.

Budapest irányából közeledve az ország legkeletibb hegysége felé, az autós első pénzkiadása az 1400 forintos heti autópálya jegy. Ha azonban úgy hozza a szükség, hogy néhányszor meg kell állni útközben, akkor nem panaszkodhat a vándor, mert a szolgáltatás e téren kifogástalan volt ott jártunkkor. Az M3 autópályán tiszták és üzemképesek a WC-k, még este is.
A fém berendezéseket szerencsére még szétverni sem lehet, a víz, a kézszárítás automatikus, és még pelenkázó asztal is van.

Muhinál érdemes letérni az autóútról. Vadász György és Kiss Sándor emlékműve azok közé a modern alkotások közé tartozik, melyek megfogják az ember lelkét.

Szerencsen találkozhatunk először az utunkat végigkísérő Rákóczi család nevével, és a magyar írásbeliségnek a reformációval összefonódó emlékeivel.

Az ország e szegletében sokfelé állnak Makovecz Imre keze nyomát bizonyító épületek. A XIII. században létrejött, majd reneszánsz ízlésben átépített vár tőszomszédságában is áll egyéni stílusú középületei közül egy. A várárok helyén most szépülő park hangulatosan köti össze a modern művelődési házat és a műemléket. A vár első emeletén berendezett múzeumban nem fogadják el az újságíró igazolványt. A belépődíj itt, és majd minden további múzeumban kezdi megközelíteni az „európai színvonalat”, amit főleg a többgyerekes családoknak érdemes figyelembe venni, amikor összeállítják útitervüket.

Ott jártunkkor vezetés sem volt a múzeumban. Az ismertetők elhelyezése a falakon nem mindig szerencsés, mert egyszerre csak egy ember tudja azokat elolvasni. Az itt helyet kapott képeslap kiállítás több tárlójában különlegességet, kultúrtörténeti érdekességeket láthatunk.

A vár első részében szálloda üzemel. A közelmúlt történelmét, a munkaversenyek világát idézik a lépcsőfordulóban helyet kapott dísztányér gyűjtemény feliratai. Az udvarból egy hangulatos étterembe léphetünk. A bejárati étlap, sok különleges ételelnevezésével kíváncsivá teszi a turistát. A dohányfüstmentes terem, a régi tárgyakkal berendezett helyiség igényességre, a burgonyapehelyből készült krumplipüré viszont ennek ellenkezőjéről tanúskodik. Általános szabályként is megfogalmazható, ha beülünk egy étterembe, kérdezzük meg, hogy miből készítik a krumplipürét. Ha porból, akkor ebből is ki lehet következtetni, hogy miért áll kevés autó az étterem környékén.

Izgalmas látnivaló Szerencsen a református templomerőd, mely ugyanabban az évszázadban épült, mint a vár. Jobb, ha a templomajtóhoz fel sem megyünk, úgyis zárva, viszont rögtön csöngessünk be a kertkapu mellett jobb oldalon levő ház teraszajtaján. Itt szívesen adják oda a kulcsot, aztán mindenkinek az ötletességén múlik, hogy megtalálja-e a villanykapcsolókat és fel tudja-e emelni a Rákóczi Zsigmond tumbájához vezető fapadlót.

Hogy mi a tumba? Tessék elmenni, megnézni. El kell olvasni a márvány szarkofág feliratát is. Elgondolkodtató a szöveg, meg az is, hogy miért tört össze annak idején a márvány. Ez a hely is alkalmas arra, hogy megbecsüljük, hogy legalább az utolsó tíz évben kimaradtunk abból a történelmi adok-kapokból, melyet a legújabb kori vallásháborúk jelentettek déli határunknál.

A mádi zsinagóga megtekintését a hozzá vezető út, és a főutca kereszteződésében álló sarokháznál kell kezdeni, mert a kulcsot a háztulajdonos őrzi, aki egyébként igen jelentős miniüveg gyűjteménnyel is büszkélkedhet. A házhoz tartozó pince meglátogatása nagy élmény, és ki is pipálható vele a történelmi borvidéken kötelező pincelátogatás.

A zsinagóga állagmegóvása, mint oly sok műemlék épületünké a nyolcvanas években történt meg. Azóta az épület életében eseményt csak a turisták és a zarándokok látogatása jelent. A helyi számottevő zsidó közösség emlékét a temető, meg az a mondás őrzi, hogy „ott vagyok, ahol a mádi zsidó”, vagyis mintha el sem indultam volna. És persze őrzi emléküket, gazdagságukat ennek a késő barokk épületnek az eleganciája.

Ha építkezünk, vagy csak érdekelnek az ásványok, akkor érdemes megnézni Mád határában a zeolitbánya kiállítását. Az országút mellett sorakoznak a különféle kövek és a belőlük kialakítható falak, burkolatok. Kár, hogy elnevezésként csak annyi van felírva, hogy az adott kő: járda, vagy szegélykő, és az nincs odaírva, hogy tulajdonképpen pala, vagy tufa, vagy mi egyéb a neve a szépséges köveknek. A bánya és a borkombinát egyébként a korábbi munkaerőnek csak a töredékét foglalkoztatja, ami meglátszik a házakon, utcákon, embereken.

Van-e ki Tokaj nevét nem ismeri? A főutca tanúsítja, hogy évszázadok óta messzi útról jártak ide kereskedők és ma is sok-sok turista keresi fel a Bodrog és a Tisza találkozásánál elterülő várost, mely az áraiban fel is használja helyzeti előnyét. Mi meg örülhetünk, hogy korábban már voltunk hegyaljai pincében. Így a város címerében tekergő kígyót valóságos jelentésének megfelelően, nem a kísértés, hanem a tojaki eszencia himnuszunkban is megörökített gyógyereje jelképének tekintjük. A város készül a jövőre is, a főiskolai címer már kint van a gimnáziumon. Egyszer majd a főiskola is megérkezik.

Este nem tanácsos követni azt, amit mi tettünk, ugyanis felmentünk a Finánc kilátóba. Sajnos nem égett egyetlen lámpa sem a lépcsők mellett, de szerencsére kéz és lábtörés nélkül megúsztuk, s a kilátás megérte.

Kisvárosi előny, hogy amikor reggel betértünk a patikába egy eltörött kenőcskupakot pótolni, és nem tudtak adni megfelelőt, azért pár perccel később utánunk szaladtak a közértbe, amikor találtak valahol mégis egyet.

A Sárospataki Várkastélyt restaurálják, ezért a Sub Rosa-erkélyt most nem láthatják a turisták. Talán nem fölösleges információ, hogy száz kiló feletti súllyal ne akarjunk körbe menni a kőtárban, mert esetleg beszorulunk a szűk járatba. A Vörös torony monumentális, a reneszánsz konyha érdekes, a Lorántffy loggia pedig, mely hazánk egyik legszebb reneszánsz építészeti emléke, teljes pompájában mutatja magát.

A közelben levő plébánia templom előtt Varga Imre szobra hívja fel a figyelmet arra, hogy itt született Árpádházi Szent Erzsébet.

A pataki kollégiumban a Berna sor kiállításán megemlékezhetünk Comenius pedagógiájáról és elgondolkodhatunk azon, hogy a harmincas évek legvégén miért is volt aktuális itt cambridge-i évfolyamot indítani. Makovecz Imrének három alkotása is díszíti a várost, és szép épülete van a tanítóképzőnek is. A sok panzió mellett azért elkelne, ha rendbe hoznák a vár területén álló Borostyán panziót is.

Sátoraljaújhely „titkolja” történelmi emlékeit. A helyi kiadványok alapján sem könnyű megtalálni a látnivalókat, bár az is lehet, hogy mi igazodtunk el nehezen a város térképén. A műemlék templomokban mindenesetre nem fogadnak minket nénikék, akik gondoskodnának az épületek láthatóságáról. Könnyen megtalálható viszont a bortemplom, de ebben nincs köszönet. Egy ragyogó, turista csalogató, különleges épület látszik veszendőbe menni.

Karcsa kitérő a zempléni „körúthoz” képest. A templom rotundája abban az időben épült, amikor államalapító István királyunk elrendelte, hogy minden tíz falu építsen templomot. A templom egyre bővült és állapotát nem a történelem, hanem az idő vasfoga kezdte ki, míg az utolsó helyreállítás (1964-69) meg nem történt A gyönyörű műemléket a református egyház tölt meg élettel. A falu vigyáz is gyöngyszemére, annyira, hogy az autósnak igencsak keresnie kell, amíg a faluban ráakad. Egy tábla azért nem ártana a műúton, hogy az autósok ne kóvályogjanak, amíg oda nem találnak a tavacska előtti bekötőútra.

A karcsai szemlélődést nem „zavarja” ismertető szöveg, netán idegenvezetés. Nem úgy mit Széphalomban, ahol a lelkes és hozzáértő szavak sok információval gazdagítják és teszik bensőségesebbé a Kazinczy emlékek szemlélését. Igazi vendégváró helység, a lelki épülést jó konyhával teszi teljessé az Emlékcsarnok melletti vendégfogadó.

Füzérradvány kastélyparkja hazánk egyik legszebb angolkertje. A Károlyi-család kastélyát Ybl Miklós tervezte. Kár, hogy az útjelzés a parkba vezetné az autós turistát is, pedig azoknak a falu felé kell kerülniük, ha nem akarnak a parkolótól egy jó fél órás sétát a kastélyig. Jó pont, hogy az idegenvezetés alkalmazkodik a „beeső” látogatókhoz. A homlokzatot nagyon szépen helyreállították. A belső munkák színvonala is arra vall, hogy szállodaként fog egykor majd üzemelni. A bejárat melletti, lenti WC-nél azonban már nem figyeltek oda. A csaptelep „korabeli”, de az ajtók zárja és a burkolat sajnos egy korábbi történelmi korszak igénytelenségét juttatja eszünkbe.

Füzér felett emelkedik Magyarország egyik tájképileg legszebb várromja. Látogatásakor a körömcipő mellőzendő. A helyreállítás folyik, ez érthetővé teszi, de azért kicsit mégis megdöbbenti az embert, hogy amikor felérkezik, akkor egy „várvédő” hirtelen elég magas belépti díjat kér a romok megtekintéséért. Ráadásul a kápolnába be sem lehet jutni, pedig annak egy részét már helyreállították.

László tanya régen kedvelt turista célpont volt, ma már a hozzávezető utat is magánosították és lezárták legújabb kori tulajdonosai.

Kéked kastélya szépen rendben tartva, a tehetősebb turisták és a vállalati továbbképzések céljaira berendezve. Az étterem személyzete kedves, de a bútorok stílustalanságát nem fedteti az áfonyás palacsinta felséges volta.

Pálháza nemigen akarja, hogy az utas megtalálja a Kőkapuhoz vezető utat.

Kőkapun a vadászkastélyban körül kell nézni, de tudomásul kell venni, hogy itt nem minden szoba komfortos. A hotel esetében viszont szintén nem tudni hány „csillagot” érdemelne, hiszen az étkezéshez át kell menni egy másik épületbe, ahol az étkészlet sem tudja még eldönteni milyen osztályú. Nincs lift sem, helyettük az árak mentek fel. A „hotel” régen turista szállás volt, így persze már érthetők az eredendő hiányosságok. A modernizálás során kialakított szín, világítás, kilincs és zsanér „összhang” még azzal is nehezen védhető, hogy az ízlések és pofonok különbözők. A kisvasút személyzete is érzi a gondot, hiszen tíz év után ugyan ismét jár a vonat, de most az alacsony forgalom miatt aggódnak.

A hordógyártó Gönc alapítványi múzeumában láthatjuk a Károlyi Gáspár által szervezett „munkaközösség” munkálkodásának emlékeit, többek között azt a hasonmás oldalt is, amit a budapesti, Petőfi Irodalmi Múzeum időszaki kiállítása is bemutat manapság. A látottak ismét elménkbe vésik, hogy mit köszönhet a magyar nyelv a reformációnak. Ne feledjük Szenci Molnár, Misztótfalusi, Heltai Gáspár, Dévai Biró és Sylvester János nevét, és ha nem tudjuk pontosan, hogy ki és mit tett hozzá ahhoz a nyelvhez, melyben a nemzet él, az, a kiránduláshoz készülődve akár a lexikonokat is felütheti. Könnyebb lesz ráhangolódni az útra.

Gönz tartogat más látnivalót is. A huszita házban, mely igazán különleges épület, ismét találkoztunk az idős, lelkes „idegenvezetők” egyeikével, akik már jelenlétükkel is hitelesebbé teszik a látnivalókat. Akár házsor is lehetett volna ezekből a különlegességekből, ha a rövidlátó engedélyezők nem hagyják jóvá az átépítéseket. Van itt egy varroda is, ahol nehéz munkával keresik az asszonyok a forintokat. A múzeumban járva arra gondoltunk, hogy miért nem próbálkoznak meg a régi református mintákkal. Igaz rengeteg munka a hímzés, de valószínűleg lenne fizetőképes kereslet az ízléses régi motívumokkal díszített terítőkre.

Telkibánya ipartörténeti gyűjteménye megéri a megállást. A bányászat diaporámái, az ásvány gyűjtemény, a régi szobabelsők mind-mind tanulságosak és szépek.

Vizsolyban nyomtatták ki a Göncön megfogalmazott mondatokat. Református templomát csodálatos freskókkal díszítették a korábbi századok. Ahogy nőtt a falu, vele nőtt a templom is és ezt szépen látni is engedi az értő szemnek az épület. Ahogy megáll egy autó a templom előtt, a túloldalról már szalad is egy, a már említett asszonyokból, hogy kinyissa a templomot. Jó, hogy egyre több helyen segítik az idegenforgalmat.

Boldogkő boldogtalan vára régen turistáknak szállást is adott, most csak belépődíjat szed.

Tállya hozzá sem enged jutni ahhoz a templomhoz, ahol Kossuth Lajost keresztelték, pedig a „pápához illő bor” és az evangélikus templom együtt szinte kínálja a vendégvárást. Mi mindent lehetne kezdeni ennyi adottsággal!

Monok méltó Kossuth nevéhez. Az emlékmúzeummá alakított szülőházon kívül a Monoky kastély is érdekes látnivaló, már ha be lehet jutni.

Miskolc avasi református templomában szerencsére megint „helyén a nénike”. Még történeteket is mond, láttatva a látható és nem látható dolgokat. Ne feledjük megnézni a királyi stallumot, a történelem foglalt helyet azon a fapadon.

Az Orthodox templom szintén kitárja kapuit, ha az érdeklődő jókor jön, hogy megcsodálja Közép-Európa egyik legnagyobb barokk ikonosztázionját és II. Katalin cárnő ajándékát.

Diósgyőr várának megtekintése szinte kötelező, és méltó lezárása egy háromnapos zempléni körútnak.