Lelki levelesláda

Egyedül jelige. „Külön élek a feleségemtôl és kétéves kisfiamtól. Az történt, hogy az asszony, aki a vendéglátásban dolgozik mint felszolgáló, összeszűrte a levet egyik törzsvendégével. A férfi nôs, kétgyermekes fuvaros. Szórta nejemre a pénzt, aki eleinte még el is dicsekedett nekem a gazdag borravalókkal. Egyszer csak elmaradoztak a lelkendezések. Munkatársnôje tudtomra adta: félrelép a feleségem. El sem akartam hinni: alig négy éve kerültünk össze, szép otthont teremtettünk, imádni való gyermekünk van – úgy éreztem, révbe értünk. Tévedtem.

Párom mind gyakrabban jött haza órákkal a zárás után. Néha ittasan. Egyszer szabadnapos volt, otthon maradt, és amikor napközben valamiért váratlanul hazamentem, ágyban találtam az illetôvel. Haragomban lehordtam ôket, a fickó – aki mellesleg karatézik – nekem esett, és alaposan ellátta a bajomat. Az én feleségem csak nézte, és láttam rajta, nem nekem szurkol…
Este felelôsségre vontam ônagyságát. Elcsattant két pofon is. A legnagyobb vihar kellôs közepén betoppant a csábító, nekem esett, kis híján megölt. És ott, azon melegében kijelentette, elválik a feleségétôl, odaköltözik addig is a mi lakásunkba, amíg házasságot köthet az én nômmel. Hagyjam el tehát nyomban a lakást. Magyarán: kivert az otthonomból. Az asszony szipogott ugyan, de a pasas kezét fogta…
Elôbb szüleimnél húztam meg magamat, majd albérletet vettem ki. Azóta egyedül élek. De nem váltam el. Ugyanis a hódító három hónap múlva visszament a családjához. Kijelentette, nem bonthatja fel házasságát, mert egyik gyermeke gyógyíthatatlan beteg, és szüksége van az édesapjára. Hűtlen párom így magára maradt. De eddig nem közeledett hozzám. És valóban nagyon csúnyán viselkedett, amikor a csábítója beletenyerelt az életünkbe. Tudtommal nem bocsátkozott új kapcsolatba… Mosok, vasalok magamra, takarítok. A másfél év alatt volt egy pár hétig tartó kalandom. Nem folytattam. Rájöttem, hogy én még mindig ahhoz a nôhöz tartozom, aki a nevemet viseli. Munkahelyemen egy-két asszony kacérkodik velem. De mind házasságban él, és én gyűlölöm azt a banditát, aki széttiporta a házasságomat, nem akarok olyan rongy emberré válni, mint amilyen ô…
A kisfiamat egy héten egyszer láthatom. Felajánlottam az anyának a gyerektartást, de ô büszke arra, hogy mint felszolgáló többet keres, mint én a diplomámmal. Nem fogadja el tôlem a havi tízezer forintot…
Komisz lelkiállapotban élek. Szerintem egy lebukott betörônek jobb dolga van a börtönben, mint nekem a különélésben. Társaságba nem járok. Szórakozóhelyekre sem. Még csak tévét sem nézek. Most pedig hallom: a gyermekem anyja megbetegedett. Súlyos műtétet hajtottak végre rajta. Gyermekünket egy szomszéd néni vette pártfogásába, mert a mama kórházi ápolása még tart. Talán nevetséges, de ilyen elôzmények után is fájdalommal tölt el, hogy bajban van, és nincs senkije. Sajnos az egész falu tudja, hogyan bánt el velem annak idején. Nevetségessé válnék, ha netán meglátogatnám, és megkérdezném, miben lehetnék a segítségére. Ez sok lenne az önérzetemnek.”
Uram, ön jókora pofont kapott az élettôl (no meg nejének szeretôjétôl). Ezek után az, hogy ki mit szól lakóhelyükön ahhoz, ha ön netán segítô kezet nyújt a hűtlennek – szóra sem érdemes. Tagadhatatlanul az asszony nagyot vétett házasságuk, férje, sôt még gyermeke ellen is. De nem tartom lehetetlennek, hogy ráeszmélt, mekkora ostobaságot csinált, és milyen felelôsség terheli a történtekért. Higgye el, a házasságok nem csekély hányadában elôfordul, hogy az egyik vagy mindkét fél érzelmi kalandba keveredik. De azok, akik fölismerik, hogy mégsem a „harmadik” az igazi, még helyreállíthatják a házasság folyamatosságát és békéjét.
Ami önök között történt, keserűbb és megrázóbb, mint az olyan esetek, amikor súlyos következmények nélküli flört után kell a házastársaknak folytatniuk a közös életet. De ha a feleségének nincs már szeretôje, ha gyermekük fölnevelése mindkettôjük számára drága kötelesség, ha ön még mindig kötôdik a vétkes asszonyhoz – miért büntetnék önmagukat azzal, hogy fenntartják a különélést? A képesség az újrakezdésre az egyik legfontosabb kötôanyaga minden házasságnak.
Hogy a falu mit szól? Az erénycsôszök figyelmébe ajánlhatja azt, amit Jézus mondott, amikor a házasságtörô asszonyt vitték elébe: „Az vesse rá az elsô követ, aki bűntelen közületek.” És azt is, amit az asszony lelkére kötött: „Menj, és többé ne vétkezzél!”