Javában dúl a kampány, ígéretek és kölcsönös vádak tömege zúdul a pártok rendezvényein a választópolgárra, aki csak kapkodja a fejét. A jövôrôl szóló programok véglegesítése még hátravan, annyi azonban máris látszik, két markánsan különbözô álláspont között kell választanunk. Errôl beszélgettünk Pokorni Zoltánnal, a Fidesz elnökével.
– Ön azt mondta a Fidesz országos választmányának legutóbbi ülésén, hogy a bizalom, az összefogás és a jövôbe vetett hit áll szemben a gyűlölettel, a szorongással és a rettegéssel a kampány idôszakát élô Magyarországon. Bírálta a szocialisták cinizmusát, amellyel gerjesztik a lakosságban az említett félelmeket. Az MSZP viszont a kormányt próbálja lejáratni egy sor olyan kérdésben, amely élénken foglalkoztatja a közvéleményt. Létezik-e kivezetô út a kölcsönös vádaskodás labirintusából?
– Valóban kétféle világszemlélet küzd egymással a mai közgondolkodásban, és ez kétféle politikai magatartást eredményez. Az elsô szerint a világ a legkülönfélébb rejtélyek izgalmas tárháza, amit a felelôsen gondolkodó, önállóan cselekedni képes, aktív emberek formálnak otthonukká. A második szerint a világ borzalmas, kiszámíthatatlan veszedelmek gyűjtôhelye, ahonnan csak hátrálni, menekülni érdemes, vagy mozdulatlanságba dermedve rimánkodni a túlélésért. Az elsôre épülô politika a jó célokért összefogni képes emberek bizalmára, a jövôbe vetett hitére alapoz, igyekszik mozgósítani a bennük lévô energiákat, felszínre hozni a bennük lévô képességeket. A félelem politikája értelemszerűen a magányos, szorongó, cselekvésképtelen emberekre épít, ôket akarja atyáskodva megsegíteni, eltartani. És éppen ezért rendkívül veszélyes, mert nem arra késztet bennünket, hogy legyünk úrrá a helyzeten, amibe kerültünk, hanem kezelni akarja válságainkat. Láttuk, a mindenható állam mire jutott, amikor negyven éven keresztül „megoldotta” helyettünk problémáinkat. Azt a mély válságot, amit ez a politika okozott a mindennapok erkölcseiben, a mai napig sem sikerült teljesen felszámolni. Ahogyan azt a mély félelmet sem, amit az a rendszer ültetett az emberek lelkébe, és mérgezi továbbra is a társadalmat. Ezért nevezem cinikusnak a szocialisták magatartását, amikor minden kampányszöveget erre a félelemre alapozva fogalmaznak meg. Óvakodnunk kell tehát a szakértelmükre hivatkozó „válságkezelôktôl”, és mernünk kell saját kezünkbe venni sorsunk alakítását. Nincs az a kormány, nincs az a vastag költségvetés, ami meg tudja oldani helyettünk a problémáinkat. Csak egyetlen példát erre. A rendszerváltás elôtt a sebtében felhúzott panelrengeteg ellenére lakásínség alakult ki az országban. Még tíz évvel ezelôtt is elenyészô volt az építési engedélyek száma. Mára pedig fantasztikus lendületet vett az építôipar. Hatalmas a sikere az otthonteremtô támogatásoknak, az önkormányzatok pedig kilencezer szociális bérlakást hoznak tetô alá a közeljövôben. Az emberek tudják, mi a jó nekik. Nem segélyezni kell tehát az államnak, hanem olyan lehetôségeket teremteni, amelyben felszabadulhat a magyar emberek alkotó energiája. Ebbôl is látszik, hogy mi nem vádaskodunk, amikor kritizáljuk az ellenzék magatartását, hanem egészen mást gondolunk a problémák megoldásáról, mint ôk.
– Ha nem követjük a szocialisták minden eredményt letagadó, mindenhol pusztulást sejtetô szóhasználatát, akkor is meg kell említenünk, hogy Magyarországon, különösen vidéken igen magas azoknak a száma, akik inkább sorolhatók a rendszerváltás vesztesei közé. Sok az elszegényedett, nagyon kevés pénzbôl tengôdô, elkeseredett ember. Kérdés, hogy nekik vannak-e még mozgósítható energiáik.
– A politikusok sokszor hajlamosak azt hinni, hogy csak az a fontos, melyik párt mellé állnak a választópolgárok. Holott ennek fordítottja legalább annyira lényeges kérdés. Vagyis vizsgáljuk azt, hogy az emberek mely csoportja mellé áll oda a polgári kormány politikája. Mi azokat támogatjuk, akik a vállukra vették és cipelik a közösség terheit, akik kitartóan haladnak saját útjukon, mert ôk viszik elôre az országot is. Az ô energiájuk, tettrekészségük jelenti a jövô zálogát. Soha annyi munkahelyet nem létesítettek még nálunk, mint az elmúlt 3-4 évben. E munkahelyek javarészét multinacionális ipari cégek nevéhez köthetjük. A jövô feladata, hogy helyzetbe hozzuk a hazai vállalkozásokat. A Széchenyi terv tavalyi pályázatain kiírt közel százmilliárd forint nyertesei már értik ezt. És érteni fogják azok is, akik betölthetik az ebbôl az összegbôl létrejött 29 ezer új munkahely valamelyikét. A lehetôségeket a mezôgazdaságra is kiterjesztettük, hamarosan ennek hatása is érzôdik majd. Ezek a programok emelhetik fel a magyar vidéket, ez adhatja vissza a hitét azoknak is, akik jelenleg egy kicsit borúlátóbbak. Ám meggyôzôdésem, hogy utóbbiak sem segélyekre, „állambácsi” gondoskodására várnak, hanem helyzetbe akarnak kerülni, amelyben megvalósíthatják elképzeléseiket, álmaikat. Mi ezen munkálkodunk.
– Említette a mezôgazdaságot. Az ellenzék úgy véli, ezen a területen a legmélyebb ma a válság, és ezt javarészt Torgyán József miniszteri tevékenységének a számlájára írják, amiért áttételesen a Fideszt is felelôssé teszik.
– Bármilyen furcsa, részben meg kell védenem a Torgyán József vezette minisztériumot az igaztalan támadásokkal szemben. Nem igaz az, hogy minden rossz volt, ami akkor történt. Például nagyon sok új támogatási forma született meg akkoriban. Sajnos sok egyéb késlekedés mellett az alapkérdésre csak késôn fogalmazódott meg a válasz. Ez pedig az, hogy kié a föld. Évtizedes visszásságokat kellett rendezni a nemrég elfogadott földtörvénycsomaggal. Gondoljunk csak a külsô üzletrészek problémájára, ami nagyon sok ember számára oldódott meg végre megnyugtatóan. A nemzeti földalap és a családi gazdaságok megerôsítése pedig létrehozta azt a fix alapot, amelyre a hosszú távú fejlődés alapozható. Mindezt kemény vita kíséri, amin nincs mit csodálkozni, hiszen nagyon komoly érdekellentétek feszülnek az ágazaton belül. Ám ezek a viták már egy sikeresebb jövôrôl szólnak, nincs tehát igaza azoknak, akik temetik a magyar mezôgazdaságot. Ezt alátámasztja az is, hogy közel százmilliárd forint érétékű beruházás történt tavaly az ágazatban. Márpedig magyar gazda nem fektetne be kilátástalan vállalkozásba.
– Ön nagyon megértô Torgyán Józseffel szemben. Felidézve a kisgazda pártelnök legutóbbi megnyilvánulásait, ezt nehezen tudnám elképzelni fordítva. Nem tart attól, hogy komoly veszélyt jelent a jobbközép összefogásra nézve az egykori szövetséges ellenséges viselkedése?
– Ha nem a legnagyobb múltú történelmi pártról lenne szó, akár komédiának is nevezhetnénk, ami ott történik. De mivel a legrégebbi, legtiszteletreméltóbb politikai szervezet a független kisgazdapárt, sokkal inkább tragédiának tartom, hogy ide jutott. A Fidesz azokkal a kisgazdákkal fogott össze, akik évtizedeken keresztül ôrizték lelkükben a 45-ös választás felszabadító erejét. Akik nem adták fel a legnehezebb idôkben sem emberi tartásukat, az egyéni gazdálkodásba vetett hitüket, féltve ôrizgették tagkönyvüket. Akik mindig is saját erkölcseiknek akartak megfelelni, nem a hatalom elvárásainak. Ez az a tisztességes kisgazda eszmeiség, amelynek képviselôivel továbbra is szerzôdésünk van a kormányprogram végrehajtására. Ez az összefogás kitart a jövôben még akkor is, ha a kisgazda politikusok belsô konfliktusai, a szervezet osztódása ellehetetlenítette a két párt viszonyát.
– Ha már a kisgazda eszmeiségnél tartunk, abban is, de a Fidesz programjában is kiemelkedôen fontos helyen szerepel a család mint alapérték. Ön személyesen is jó példával jár elöl, hiszen négy gyereket nevel. Hogyan látja, bevált a gyakorlatban a családtámogatás rendszere?
– Közismert tény, hogy évtizedek óta minden évben egy közepes város lakosságával, vagyis közel harmincötezer fôvel csökken a népesség. A Bokros-csomag idején, 1995-re jutott el az ország oda, hogy a gyermekvállalás egyenlôvé vált a szegénység vállalásával. A polgári kormánynak ezen kellett legelôször változtatni. Ezért vezettük be a gyermekek után járó adókedvezmény intézményét, ami mára azt eredményezi, hogy három gyereket vállalva két átlagos keresettel bíró szülô gyakorlatilag adómentessé teheti jövedelmét. Fölmerül persze a kérdés, hogy adótörvényekkel lehet-e változtatni a gyermekvállalási hajlandóságon. Ezzel kapcsolatban egy felmérés eredményére szeretnék hivatkozni. Magyarországon a fiatalok jelenleg 2-3 gyereket szeretnének, ennyit jelölnek meg a családtervezéssel kapcsolatos kérdésekre válaszolva. A statisztika viszont azt mutatja, hogy ebbôl csak egy gyerek jön ténylegesen a világra. A vágy tehát megvan, jó néhány európai országgal szemben nálunk még értéknek számít a gyermekvállalás. Ám a lakáskörülmények, a pénztelenség sokaknak nem engedi meg, hogy megvalósítsák álmaikat. Rajtuk segíthet az éveken keresztül ebbe az irányba mutató pénzügyi politika. Sajnos a bizalom gyorsan kipusztítható, ezt láttuk a Horn-kormány idején, ám csak hosszan tartó, szívós munkával lehet újra felépíteni a lelkekben. Ebbe az irányba tettük meg az elsô lépéseket, ezt szolgálja a polgári kormány által bevezetett támogatási rendszer többi eleme is. A célunk tehát az, hogy az elszegényedéstôl való félelem nélkül alapíthasson mindenki családot, tudjon ennek a kis közösségnek megfelelô otthont teremteni, legyen munkája, keressen tisztességes bért, hogy biztonságban tudja felnevelni gyermekeit. Nekem meggyôzôdésem, hogy egyre többen érzik úgy, jó úton járunk.
– Említette, hogy azok számíthatnak támogatásra, akik hátukon cipelik az ország terheit. De mi a helyzet azokkal, akik koruknál fogva nem aktívak. Miben bízhatnak a diákok és a nyugdíjasok?
– Nagyon nem szeretem, ha a nyugdíjasokat eltartottnak, segélyezendô rétegnek tekintik. Az én édesapám elmúlt hetvenéves, de a mai napig dolgozik, mert ez tartja életben. Az a tudat, hogy szükség van rá, nem felesleges nyűg, nem magatehetetlen kolonc a család nyakán, hanem teljes értékű tagja a legszorosabb összefogáson alapuló közösségnek. Azáltal is erôsítenünk kell tehát a családok összetartó erejét, hogy megteremtjük az aktív szerepvállalás lehetôségét valamennyiük számára, legyen az bármely korosztály tagja. Ezért lényeges, hogy valóban adómentessé vált azok jövedelme, akik nyugdíj mellett dolgoznak, hogy a nagyszülôk is elmehetnek gyed-re, ha úgy elônyösebb a családi költségvetés számára. Felbecsülhetetlen az idôsek által létrehozott érték aránya a családi gazdaságokban, vállalkozásokban. Szükség van tehát mindenkire. De ez csak az érem egyik oldala. Nyilvánvaló az is, hogy a nyugdíjaknak is olyan mértékűvé kell válniuk, amely kifejezi a dolgos évtizedek után járó jogos elismerést. A polgári kormány mindent megtesz a jövôben is, hogy az inflációt jócskán meghaladó mértékben növelje a nyugdíjak vásárlóértékét. Nehéz önuralommal beszélni arról a nyilvánvaló hazugságról, ami elhitette sokakkal, hogy mi elvettünk ötvenkétmilliárd forintot az idôsektôl. Az igazság az, hogy nem ötvenkettô, hanem hetvenhatmilliárdról van szó, és nem elvette, hanem ennyit adott az Orbán-kormány a nyugdíjasoknak, annak érdekében, hogy a 94–98 között bekövetkezett 12 százalékos reálérték csökkenéssel szemben mára 16 százalékos növekedésrôl lehessen beszélni. A híresztelésekkel ellentétben a pluszbevételeket nem elherdáljuk, hanem jelentôs részét erre fordítjuk.
De ugyanilyen fontos kérdés, hogy megalapozzuk Magyarországon a tudás alapú társadalom fejlôdését, amelyben egyenlô esélyekkel vehet majd részt valamennyi fiatal, függetlenül attól, hogy mely településen él. Beszédes adat, hogy tíz évvel ezelôtt egy korosztálynak csak nyolc százaléka járt felsôoktatási intézménybe. Jelenleg ez az arány nálunk negyven, az uniós átlag pedig negyvenkettô százalék. Az lenne a szerencsés, ha a lehetô legrövidebb idôn belül elérnénk az ötven százalékot. Nekünk ugyanis tanultabbaknak, okosabbaknak kell lennünk, ha nem akarjuk, hogy csak azért legyünk vonzóak a külföldi vállalkozók elôtt, mert itt olcsóbb a munkaerô. A tanulás lehetôségeinek kiszélesítését szolgálta az 1998-ban még 7-14 ezer forintosra tervezett tandíj eltörlése. Természetesen a szerényebb körülmények között élô sokgyermekes falusi családoknak még így is igen megterhelôk lehetnek a taníttatás költségei. Ezért vezettük be a diákhitel intézményét, amely rövid idôn belül rendkívül népszerűvé vált a hallgatók körében. Százmilliárd forintot költ el a kormány kollégiumok, könyvtárak, elôadótermek építésére, modern eszközök vásárlására, hogy a feltételek megfeleljenek a megnövekedett igényeknek. Sokszor felmerül mostanában az a félelem, hogy a nagyobb létszám a színvonal csökkenésével jár együtt. Ezért alakítottuk át a felsôoktatás rendszerét, megszüntettük a szétaprózódottságot, mert a nagy universitások, a többkarú fôiskolák képesek ôrködni a képzés színvonala felett. Lényeges kérdés az oktatással kapcsolatban az is, hogy a már említett okok miatt folyamatosan csökken a gyereklétszám az általános iskolákban. Mégsem az volt erre a mi válaszunk, hogy akkor be kell zárni a kistelepülések iskoláit, hanem a kormány felvállalta az alsó tagozatok költségeinek teljes finanszírozását. A felsôbb osztályok tekintetében pedig az volt az elvünk, hogy meg kell ôket tartani a legapróbb falvakban is, de összefogással, együttműködve a közeli városok iskoláival biztosítani kell, hogy ugyanolyan színvonalon folyjék bennük az oktatás, mint bármelyik nagyvárosi elit iskolában. Hangsúlyozom, mi ezt valljuk minden magyar faluval, községgel kapcsolatban. Medgyessy Péter, az MSZP miniszterelnök-jelöltje csak az általa meg nem határozott „életképes méretű” településeknek szánna állami forrást. De kérdezem én, melyik település életképtelen, melyiket lehet nyugodt szívvel halálra ítélni? Szemben a pusztítással, a tespedô lemondással a Fidesz ebben a kérdésben is a megmaradás, az összefogás, a jövô oldalán áll.
origo.hu
Holnap jön az igazi tél!
