\'\'Ezek az ÁVO-ban szocializálódtak\'\'

A pénteki sajtóklubban szó esett a gettó felszabadításának megemlékezésén kialakult botrányról, Horn gyalázatos kampányáról, Bolgár György lemondásáról, a Terror Házáról, a sportbefektetésekről, és a csángók helyzetéről. A szokásos csapat a műsort a Bencsiket ért fenyegetés kommentárjával zárta.

MNO
2002. 01. 18. 21:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A csőcselék fütyült” Mécs Imre újra aktuálissá lett mondatával nyitotta meg a műsort Lovas István. Bayer erre reagálva feltette a kérdést: vajon mi az oka annak, hogy épp a János Pál-idézet közben tört ki a füttykoncert. Vajon mi bosszantotta fel az egybegyűlteket? Demszky beszédét, és az egész ünnepséget kommentálva a műsor szereplői kijelentették, az egész ünnepet elcsúfította az erőszakosan bevitt aktuálpolitikai jelleg.

Lovas István hiányolta, hogy a Hit Gyülekezetének jelenlétének említéséről a kereskedelmi sajtóban furcsa módon megfeledkeztek. Másik szépséghibája volt, a megemlékezésnek, hogy nem tettek tiszteletet az előtt a Koszorús Ferenc előtt, aki Horthy parancsára számos zsidót mentett meg a nácik elől.

Az, hogy egyesek minden eszközt felhasználnak a kampányban, olyannyira, hogy akár BBC hírek meghamisítására is képesek, Bencsik és Lovas ismét be is bizonyította. A Dávid Ibolya csőbe húzása kapcsán, a Népszava „szlovák házaspár”-ján keresztül ismét arra mutat, hogy bizonyos újságírok a szemérmetlen hazugságtól kezdve az apró csúsztatásig bármire képesek.

Járai Judit megkockáztatta a gondolatot, hogy nemcsak a mai sajtó, hanem a mai politika is ugyanolyan szemérmetlen árulásra képes, mint például Kovács László aki szembe köpte a történelmet Horn karhatalmista múltjával kapcsolatban, vagy a Gál J. Zoltán az ellopott kampánytervvel, ahol az ellenzék a kormány bűnöségét sugallta.

Bayer megemlítette Horn botrányos újpesti szereplését, (melyről még bővebben lesz szó az MNO-n.)

Az ellenzéki kampány gondosan megterevezett részeként értékelték az újságírók Bolgár György távozását a Magyar Rádiótól. Lovasék elmondták, hogy a műsorvezető, akinek ezen kívül még 4-5 állása van és nem kis végkielégítéssel távozik a Rádiótól, egyrészt közös megegyezéssel vált meg munkadójától, másrészt amúgy rövid időn belül a kampány miatt be kellett volna fejeznie a műsort.

Az újságírók rámutattak az 1994-es balliberális kampánnyal való kísérteties hasonlóságra, illetve annak erőszakosabb formában való megismétlésére.

A karácsonyi gazdasági adatok kapcsán, rövid kitérő következett a pozitív hírek világába. Bencsik András a HVG gazdasági cikkét elemezve arra jutott, hogy az ellenzék már akor is gondban lesz, ha már saját cikkeit olvassa, hiszen abból már letagadhatatlanul kiderül hogy a gazdaság fejlődésnek indult.

A műsor ezután ismért komor hangszínt ütött meg. A Terror Házának Bayer általi bemutatása következett. Bayer szembeállította a zsidó tradíciót a magyar közélet képviselőinek cinikus, történelemhamisító megnyilvánulásaival. A zsidóknál ugyanis alaptörvény a „nem felejtünk, tovább kell adnunk a múltat az utánunk következőknek”. Járai ezzel kapcsolatban éles megjegyzést tett arról, hogy a mai sajtósok jó része az ÁVO légkörében szocializálódott, tehát igazán sokkal többet nem is várhatunk tőlük. Bencsik ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy roppant veszélyes módon terjed azután a Kádár utáni téves nosztalgia, aki azt a gyilkos gépezetet működtette.

Járai Judit ezek után csángóföldi borzalmas tapasztalatait öntötte szavakba, és felvázolta, hogy a helyzet igazi targikuma hogy tizenkét év alatt az ottani magyarok helyzete szemernyit sem javult. Egyetlen reménysugárat az ottaniaknak a státustörvény nyújthatja, amely azonban az ellenzéki média tevékenysége folytán hatalmas összevisszaságot okozott a magyarországi fejekben.

A balliberális sajtó ebbéli tevékenységét kívánta érzékeltetni a Bayer által felhozott példa is, melyben a Beszélő, két évvel ezelőtti Haidert elítélő cikkeit állította szembe a státuströvényt kommentáló mai sajtóval. Kiderült ugyanis, hogy a sajtó képviselői ugyanazt az érvrendszert használták, csak éppen hol saját igazuk megindoklására, hol pedig az ellenség érveiként.

A műsor utolsó percében Bencsik András tárta a nyilvánosság elé a fenyegetés körülményeit. (Erről szintén bővebben az MNO hasábjain.)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.