A magamét mondom

Történt egyszer, hogy – mint már annyiszor – ismét hatalomra szomjazott a farkas. Lógó nyelvvel, vörösen izzó szemekkel kereste fel a hatalom forrását, hogy jó nagyokat kortyintson belôle. Igen ám, de amint lehajolt, hogy csillapítsa már-már elviselhetetlennek tűnô hiányérzetét – az idô folyását tekintve jóval lejjebb – egy bárányt pillantott meg.

A máskor oly szelídnek, gyámoltalannak tűnô állat most rendkívül határozott mozdulatokkal élt az elé táruló lehetôségekkel. Az éktelen dühbe gurult farkasnak az volt az érzése, hogy kifejezetten élvezi ez a bárány azt, amire ôsi jussként, legalábbis a toportyánok szerint, egyes-egyedül az ô fajtájának volna joga. A forrás népe kíváncsian várta, mi történik.
Farkasunk azonnal vonítani kezdett, olyan fülsiketítô hangon, hogy még a báránynál jóval nagyobb testű szarvasok is beleremegtek, és teleordította a szomszédos erdôket is azzal: rusnya szörnyeteg bárányok bitorolják az ô hatalmát. Nem írnak ki például közbeszerzési eljárást a koncra, ami eddig mindig neki jutott. Nem engedik meg neki, csak háromhetente, hogy a saját érdekei szerint kísérelje meg átírni az erdô törvényeit. De ami a legfájóbb, már nemcsak az ô hangja süvít keresztül a fák között, sôt van úgy, hogy nem is arról beszélnek az állatok az erdôben, amit ô fontosnak és helyesnek tart. Olyan fájdalmasra maszkírozott pofával tudta mindezt elôadni, hogy akinek rokonát még nem tépte szét az idôk folyamán egyetlen ordas sem, akár meg is sajnálta a „szegény kisemmizettet”. De azért rossz szájízzel hallgatta a többség az éktelen siránkozást, hiszen nem gyógyultak még be teljesen annak a förtelmes terorrnak a sebei, amit az orosz tajgáról behívott falkák segítségével rendeztek a most nyüszítôk elôdei.
Meghallván, mi történik lenn a síkságon, a román havasokban hangosan felröhögött egy izraeli sakál. Nemrég segítette vissza a hatalomba az ottani farkasokat azzal a tanácsával, hogy össze kell ugrasztani a különféle erdôk állatait, amelyek egymástól való félelmükben majd elfelejtik, ki is szokta tizedelni ôket. Elszegôdött nyomban kampánymenedzsernek a mi farkasunkhoz is, aki természetesen vevô volt ötletére, mert a hatalom iránti sóvárgásába már belebetegedett. A másik erdôbôl átözönlô, az itteniek kenyerét elbitorló állatok rémes víziójával való fenyegetôzés remekbe szabott ötletét kiegészítették azzal, hogy rá kell kenni az egészet a bárányra: mintha ô hívta volna ôket. És ha a bárány bármilyen lépést tesz, akkor azt azonnal baklövésnek kell nyilvánítani, hangzott a következô jó tanács az egészen felpörgött sakáltól, aki így folytatta:
„Ha védeni próbálja az erdô érdekeit másokkal szemben, akkor az ellenfél érveit felhasználva hátba támadjuk. Addig tartjuk két tűz között, míg el nem bizonytalanodik, és vissza nem üt. Ha például végsô tehetetlenségében szemünkbe vágja az igazságot, hogy amit teszünk, az végsô soron az erdô elárulása, akkor vérig sértôdünk, és megvádoljuk, hogy ô durvította el a kampány hangnemét. Felrójuk neki, hogy az erdôlakók pénzébôl növeszti a bundáját, hátha leveszi: akkor még sérülékenyebb. Befeketítjük minden rokonát, barátját, közben azzal vádoljuk, hogy ránk szabadította a vadásztársaságot. Elhitetjük, hogy mindenütt csak kárt tett, a vetés sem úgy nô miatta, mint máskor, és csak a saját pereputtya gyarapodik, mindenki más nyomorog. Szép lassan farkassá tesszük ôt a sok elbizonytalanodott állat szemében, és azt mondjuk majd: Mi vagyunk az igazi bárány, adjátok a hatalmat nekünk! Ha beválik, az egész erdô önkéntes vágóhíddá válik. De ezt te nagyon jól tudod, farkas koma! Most tehát menj vissza a forráshoz, silányítsd kampánytémává a tiszta közélet iránti sóvárgást. Önös érdekeidet szem elôtt tartva vádold meg a bárányt, hogy összezavarja a dolgokat, amit csak te tudsz helyrehozni. Szólítsd fel, hogy azonnal kérjen bocsánatot, és verd jól meg azt, aki közbe mer vetni bármit is, de úgy, hogy ne lehessen rád bizonyítani. Tematizálj, hazudj, ígérgess, de vigyázz, még ne tépd szét, nehogy mártírt csinálj belôle.”
Így beszélt az izraeli sakál, akinek jócskán volt otthoni tapasztalata az efféle ügyekben, és a farkas hallgatott rá. Állnak most a forrásnál. Fenn a farkas, lentebb a bárány. A toportyán éppen ahhoz a részhez ér, hogy: „Ide figyelj, te bárány, miért zavarod össze a vizemet?... ”, amikor a forrás népe belép a szavazófülkébe. Az eredményt áprilisban meglátjuk.