Magyar diák Maastrichtban

Valaha természetes volt, hogy a tehetséges magyar diákok kirajzottak Európa neves egyetemeire. Kétnemzedéknyi kihagyás után, a maiak számára ez ismét lehetséges.

Beszélgetôtársam Kiss Hubert János (közeli és távoli ismerôseinek egyszerűen: Berti), a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem ötödéves hallgatója nemrég tért haza Hollandiából, ahol Erasmus-ösztöndíjjal tanult fél évig.
A 23 éves egyetemista már az általános iskola elvégzése után – a Tolna megyei Tamásiból – Pestre került tanulni: az ötéves, spanyol–magyar két tannyelvű gimnáziumba járt. Édesapja úgy gondolta, mivel Berti németül már jól tud, angolul meg úgyis meg kell tanulni, legyen hát a harmadik világnyelv egy olyan, amit nálunk kevesebben beszélnek. A fiú nem bánta meg a döntést. Viszonylag korán elszakadt otthonról, de a családban maradt: öt évig pesti nagynéninél lakhatott. A gimnázium nagyon erôs volt, innen mindenkit felvettek az általa választott intézménybe, őt például a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetemre.
– Sokan jelentkeznek mostanában ide, nem könnyű bekerülni. Miért ezt választottad?
– Édesapám jogász. Biztosan szerette volna, ha az ô szakmáját folytatom, de én a magam útját akartam járni. A szüleim nem is szóltak ebbe bele, mindig támogatják a döntéseimet. Jövőre azért elkezdem a miskolci jogi egyetemet is.
– Hamarosan végzel a Közgázon. Mi a szakterületed?
– Pénzügy fôszakirányon és közszolgálat mellékszakirányon tanulok, emellett tagja vagyok a Széchenyi István Szakkollégiumnak. A Közgázon nagyon sok a vidéki hallgató, nagy részük kollégiumban lakik. Ez sokszor csak diákszálló. A szakkollégium azonban olyan, ahol nemcsak lakni lehet, hanem magas szintű szakmai tevékenységben és szerves közösségi életben részt venni. Az egyetemen sok mindent megtanulhatunk, de a szakkollégium segít megtalálni azt, ami igazán érdekel. Ezenkívül az ember megtanul felelôsséget vállalni, tartást és önbizalmat ad annak, aki megállja a helyét egy ilyen közösségben. Határainkon túlról is sok barátot szereztem, ugyanis már évek óta szervezünk nyári egyetemet erdélyi fiataloknak. Segítünk nekik abban, hogy anyanyelvükön sajátíthassák el a legújabb pénzügyi tudományokat.
A szakkollégium még a külföldi ösztöndíjak elnyerésében is segíthet, hiszen az Erasmus-pályázatok elbírálásakor nemcsak a tanulmányi átlagot és a nyelvtudást, hanem a tudományos és közösségi munkát is figyelembe veszik.
– Az Erasmussal Európa-szerte lehet tanulni. Miért éppen Maastrichtba mentél?
– Ennek hagyományai vannak a kollégiumban. Maastricht hangulatos holland kisváros, némi francia beütéssel, mivel közel van a belga határhoz. Az Európai Unió egyik szimbolikus helyszíne, az 1991-es maastrichti szerzôdés miatt, ami az első konkrét döntést tartalmazta az euró bevezetéséről.
– Miben különböznek a holland egyetemek a magyaroktól?
– Igyekeztem olyan tantárgyakat választani, amelyeket itthon nem tanulhatnék. A Maastrichti Egyetemen a legújabb tudományos műveket is felhasználják, ugyanakkor a képzés gyakorlatközpontúbbnak tűnik, mint idehaza. Az oktatás kis csoportokban folyik, és intenzívebben kell tanulni, mint itthon. Rögtön kiderül, ha valaki nem készült az órára. Sokszor egy-egy diák vezeti az órán kibontakozó vitát, a tanár csak akkor szól közbe, ha valahol elakadunk. Nagyon praktikus az a szokás, hogy valaki mindig jegyzôkönyvet ír, amit aztán legépelve e-mailez a többieknek. Ebbôl mindenkinek összeáll a féléves anyag. Így az órákon jegyzetelés helyett sokkal aktívabban lehet figyelni .
– Milyen nemzetiségű diákokkal tanultál együtt?
– A Maastrichti Egyetem teljesen nemzetközi, a képzés nyelve az angol. Hollandiában még a buszvezetôk is jól beszélnek angolul, de ôk ettôl nem kevésbé hollandok. Az ottani fiatalok eleve nem kapnak diplomát, ha nem tanulnak külföldön, de hozzájuk is nagyon sokfelôl jönnek. A szobatársam például egy Szingapúrból érkezett kínai származású buddhista fiú volt.
– Nem volt nehéz együtt lakni egy ennyire más kultúrájú szobatárssal?
– Eleinte én is aggódtam emiatt, de hamar összebarátkoztunk. Olyannyira, hogy azóta már el is jött Budapestre, és egyszer én is biztosan meg fogom ôt látogatni Szingapúrban. Egyébként Csung-fi úgy horkolt, mintha magyar lett volna. Spanyolokkal és németekkel is összebarátkoztam, úgyhogy minden nyelvbôl fejlôdtem ez alatt a fél év alatt.
– Mivel töltötted a szabad idődet?
– A hétvégeken volt időm egy kicsit csavarogni. Láthattam Brüsszelt, Amszterdamot, Hágát, Aachent. Párizsba úgy jutottam el, hogy egy kollégiumi buliban éjjel egykor szóltak, indul reggel egy norvég srác, van még hely a kocsijában.
– A tanulmányaidon kívül más, hasznos ismereteket is szereztél?
– Távol a családtól önállóságot tanul az ember. Emellett érdekes egy kicsit kívülrôl látni az itthoni problémákat. Jó volt a megmérettetés a nemzetközi környezetben, és az, hogy sem én, sem a többi magyar diák nem vallottunk szégyent, sôt inkább átlagon felül teljesítettünk. A külföldön tanulás lehetôsége sajnos egyelőre nem mindenkinek elérhetô. Az Európai Unió elvei szerint ez olyan befektetés a jövôbe, amihez mindenkinek hozzá kell járulnia. Én is munkával gyűjtöttem pénzt, és a családom is támogatott, hogy kimehessek. Jó lenne, ha nem csak az mehetne ki, akinek jók az anyagi körülményei. Manapság egyébként aki itthon rendesen tanul, tájékozódik, és kihasználja a lehetôségeit, annak semmiféle kisebbrendűségi érzésre sincs oka a nyugat-európai fiatalokkal szemben.