Szárnyak zenéje

A költô képzôművészként mutatkozik be most önöknek. Mert életében e másik műfaj nyilvánosságával kevésbé törôdött, nélküle válhatott csak igazán megismerhetôvé valaha olyan kedvvel művelt szenvedélye. Háttérbe szorult hivatásához képest az, melyet korai fiatalságában a jövôjének gondolt. Testvére vagyok, és aszerint próbálom fölidézni, nem a kívülálló fejével, nem ítélek, nem elemzek, nem is akarom elhelyezni végérvényesen az életmű egészében képeit, de azt megállapíthatom, egy reneszánsz ember teljes valójának kifejezésérôl vallanak az itt látható munkák is. Ahogy a szív, a szellem és a kéz együtt működött, s ma is együtt áll korai emlékeimtôl kezdve. A versek titokban születtek a falusi udvar rejtekhelyein, a pajtában, a gyümölcsös tisztásain, a nyárfás árokparton a pepita borítású irkákban, de a rajzolást, a festést nem lehetett eltitkolni, és bírt bizonyos hasznossággal is, mikor az ismerôs embereket, állatokat megörökítette. Akvarelljei, olajfestményei emlékeztetnek a gabonabehordásra, a cséplésre, a szüreti mulatságra, a megkötözött, véres könnyű bikára, a viharban megvadult lovainkra, a menekülô katonák vonulására az 1945-ös télben. Közös volt az élmény, vázlatfüzetében, vásznain folytatta életét a világunk. S büszke vagyok, hogy a lovak, ökrök, szekerek, öregek, cigányasszonyok között az én kopasz kisfiúságom is megörökíttetett. Ajándék volt minden, amit ügyes kezével megvalósított.
Elsônek kellett volna említenem, mint ebbeli tehetségének alapját, a kézügyességet, amit bognár dédapánktól örökölhetett. Korán megértette velem, milyen fontos az éles kés, a magában is tökéletes szerszám. Nem ügyes barkácsoló volt, ha a háború után cipôt varázsolt nekem a hátrahagyott lomból, bôrülésbôl és gumikerékbôl, késôbb a csigarendszer törvényei szerint működô asztali lámpát készített magának. Nemcsak azért, hogy a tárgy meglegyen, hanem hogy pontosságra is faragja jellemét és türelmét. Egész testével, arcával, fürkészô szemével, és elégedett mosolyával vett részt a keze munkájában. És tudta, minden alkotás mestermunka árán lehet csak remekmű. Bár nem felejthetem azt az örömöt sem, mikor az ember saját művével élhet, vagyis a maga gyártotta tárggyal gombolkozik. Korán értette, mit jelent anyánk hímzéseihez a tű és a cérna, mint érzelmi és esztétikai örömök elôidézôi, a fából a mindenféle használati tárgyakat formáló vésôkkel, vonókésekkel, fúrókkal együtt, melyeket apám használt a hosszú téli napokon.
Innen fejlôdött a diákban az a művészi készség, amit a pápai református kollégium rajztanára, A. Tóth Sándor, ez a Párizsból odavetôdött festô már annyira becsülhetett, hogy minden késôbbi nagydíjat megelôzve az önképzôkör Kossuth-díjával tüntette ki az egyik akvarelljét.
Az érettségi és az egyéves otthoni kényszerű várakozás után zsúfolt vonat tetején jutott el a fôiskolára, reményteljes grafikusnak, festônek indult, s egyszerre nyilvánosságra hozta verseit nagy sikerrel. A legtehetségesebb fiatal költôk közé sorolták. Akkor választott a festészet és a költészet között. Az aprólékos tanonckodás helyett az utóbbi javára, de a tudat fölfoghatatlan közegében inkább az az isteni sugallat működhetett, mely szerint csak a költészet valósíthatja meg igazán tehetségét, a versben lehet igazán nagy. Hanyatt döntötte a festôállványt, mégis a hozzávaló tehetsége kimutatható költeményeiben, a képalkotásban és a szerkezetben. Innen ered a versek látomásának freskó hatású zsúfoltsága és tágassága. Míg a korai dalokban, mikor az írás és a kép egy idôben termett, de külön áramlott a teremtô energia, a versek inkább visszafogottabban adták magukat ennek a képi megvalósulásnak. De az a jelképes festôállvány egyszer csak fölállt a földrôl.
Egyik okát a Kondor Bélával szövôdött testvéri barátságának vélem. Úgy értette ôt, hogy azonosulni tudott vele mindenestül. Hatására a költôben szunnyadó képzôművész is megéledt, visszatalált az elhagyott vonalhoz, az érdek nélküli ifjúsághoz. Ám a lovak már nem igásállatok, hanem angyali Pegazusok, a szépség szárnyalásának és leveretésének szimbólumai. A líra absztrakciói jelennek meg a vonalban. Illusztrációk, de inkább a mások verseinek a rokon költôben való folytatásai. Vallomások feleségéhez, Szécsi Margithoz, az ô szavai által. A kedves Dylan Thomas és Miguel Hernandez verseskönyvéhez készített rajzok fölvillantják a visszatérés reményét abban az ezüstkorba, ahol az álarcos gitárölô nem kísért már, s a vér és az idegek zenéje együtt hallik a szárnyakéval.
Nemes anyagú fákat gyűjtött megmunkálásra, olyan szép, nyugalmas öregségre vágyott, amikor újra együtt lesz, amit elképzelt a múltban. Utolsó nyarán bodzabogyót hozatott velem hazulról fa- és bôrfestéknek. A hajdani Bak koma juttatta eszébe, aki „maga varrta csizmáit maga tímárkodta kecskebôrbôl. S lilára festette bodzalével”. Csak a lószobrok vázlatai maradtak ránk, s a kipróbált festék üzenete, miképpen A BODZA FÔZVE MÉG TINTÁNAK IS JÓ A PESTI BODZA SÖTÉT AZ ISZKÁZI VILÁGOS

* Elhangzott 2002. május 15-én a Zirci Galériában
Nagy László grafikai kiállításának megnyitása alkalmából.