A magamét mondom

Képzeljünk el egy országot, amelyet – szigorúan szakmai szempontból vizsgálva a kérdést – alkalmatlan emberek hada irányít. Nincs megfelelő szakértelme többek között az adóhivatal elnökének, a privatizációs szervezet teljes vezérkarának, a Szerencsejáték Rt., a légiforgalmi vállalat, a vasút, a posta és egyéb – még állami kézben lévő – stratégiai üzemek vezetőinek, a nagy állami beruházásokat finanszírozó bank igazgatóságának és felügyelőbizottságának, a kormányzati munkát ellenőrző hivatalnak, a honvédség, a Köztársasági Őrezred és a rendőrség parancsnokainak, a társadalombiztosítás igazgatójának, a legkülönfélébb minisztériumok köztisztviselői karának osztályvezetői szintig, szóval senkinek, akitől elvárható lenne némi hozzáértés. Mi történik ezzel az országgal?

Nyilván semmi, mert ilyen nincs. Nem tud lenni, működésképtelen. Hogyan értelmezzük akkor azt a jelenséget, hogy egy fejlődő, sikeres országban a hatalomra jutott régi-új politikai garnitúra mindenkit alkalmatlannak talál a felsorolt posztokon, és levált, megteremtve ezzel a feltételeket az említett szervezetekben még legalább egy tucat alacsonyabb beosztású dolgozó kirúgásához? Ez csak egy módon lehetséges: ha a szakmai mércék mellett vannak más szempontjai is. Mondjuk egy tizenkét évvel ezelőtt vér nélküli rendszerváltással megbuktatott állampárti kurzus még élő és mozogni tudó apparátusának visszajuttatása valamikori pozíciójába. Ezt a – hajdani megalkuvásaikkal, behódolásaikkal, hétköznapi árulásaikkal megszerzett, ám mindig is busás haszonnal kecsegtető – kapcsolati tőkét sokak szerint jogtalanul vonta meg tőlük a történelem, ezért visszaszerzése különösen jogos most, hogy demokratikus választás emelte újra őket a hatalomba. Úgy hívják ezt a folyamatot, hogy restauráció. A rendszerváltozás útján megváltoztatott politikai-társadalmi-gazdasági berendezkedésnek a reakció ideiglenes felülkerekedése folytán történő visszaállítása. A forgatókönyv az unalomig ismert: előbb politikai tisztogatás, majd a szükségszerűen kialakuló egzisztenciális félelem légkörében minden más gondolat módszeres kiirtása. Ha szerencsénk van, és a nagyobb külföldi hadseregek parancsnokai ilyesmit különösen rosszallnának a fennálló nemzetközi helyzetben, akkor a megátalkodott másképpen gondolkodó kisebbség fizikai likvidálása most elmarad.
Tizenkét évvel ezelőtt, amikor demokratikus választás pucolta ki őket azokból a székekből, amelyekbe normálisan működő országban soha be nem ülhettek volna, úgy tűnt, a társadalom többsége érti, miért kell menniük. Azt lehetett gondolni, a többség tisztában van vele, hogy a szabadság fojtogató hiánya mellett a gazdaság katasztrofális állapota is sürgette a rendszerváltozást. Éppen a kegyelt réteg szakértelme hiányzott leginkább, amire azóta is, most is oly fennhéjázón hivatkoznak. A gyorstalpalót végzett temérdek pártkatona, politikai komisszár, érdemtelenül magas pozícióba juttatott nyomoronc most arra hivatkozik, hogy évtizedek óta a pályán van, és eddig méltatlanul mellőzték. Most viszont visszaszereznek mindent, miközben jó bolsevik szokás szerint politikai ellenfeleiket vádolják azzal, hogy azok mindenhová pártkatonát ültettek négy évvel ezelőtt.
Tévedés volt tehát a rendszerváltozás?
Soha olyan sokan nem voltak ebben az országban azok, akik erre a kérdésre határozott nemmel felelnek, mint ezen a választáson. Ez akkor is óriási erő, ha ideiglenesen még kisebbségben van. Most ahhoz kell végtelen türelem, hogy – látva az ellentmondást a visszatérők álszent szövegei és tettei között, elszenvedve az egész pályás letámadás okozta sebeket – ne robbanjon ki ez az erő. Inkább próbálja megértetni a jelenleg még a másik oldalon álló tisztességes, becsületes, ám valami oknál fogva a fentieket végig még nem gondoló emberekkel, hogy minden restauráció – a fogalom meghatározásából fakadóan – csak ideiglenes lehet. Ellen kell tehát állni neki. Ez a közös cél nem csupán pártlózungok szintjén, hanem a valóságban egyesítheti a nemzetet, amelyet – ellentétben a médiumokban szajkózott állásponttal – éppen a restaurációs kísérletek szakítottak ketté.