Igor Sztravinszkij emlékezete

A XX. századi zene óriása a Szentpétervárhoz közeli Oranienbaumban született. Apja, Fjodor Sztravinszkij a Mariinszkij-színház híres basszistája volt, akinek hangjáról Glinka és Rimszkij-Korszakov is elismeréssel nyilatkozott. Anyja szintén énekelt és jól zongorázott. A gazdag zenei háttér ellenére a muzsikus szülők nemigen törődtek a gyermek Igor zenei képzésével: csak kilenc évesen kezdett el zongorázni és zeneelméletet tanulni. Hamarosan az improvizálás lett egyik legkedvesebb foglalatossága.

Apja nem vette komolyan fia zenei ambícióit, így kívánságára Sztravinszkij beiratkozott a pétervári egyetem jogi fakultására. Itt találkozott Rimszkij-Korszakov legkisebb fiával, majd az ő révén 1902-ben magával a nagy orosz zeneszerzővel is. A mester – miután hallotta Sztravinszkijt játszani – nem javasolta, hogy a szentpétervári konzervatóriumban tanuljon: tanítványává fogadta. A hetente kétszeri tanórák felejthetetlen élményt adtak az ifjú zeneszerzőnek, kapcsolatuk szoros barátsággá mélyült, sőt apja halála utána Rimszkij-Korszakov szinte atyai szerepet játszott az életében. 1905-ben, 23 éves korában Sztravinszkij úgy döntött, hogy teljesen a zenének szenteli magát.

Tűzijáték című zenekari fantáziáját 1908-ban adták elő Szentpétervárott. A nézőtéren ott ült Szergej Gyagilev, az Orosz Balett impresszáriója, akit a hallottak arról győztek meg, hogy csapatából már csak Sztravinszkij hiányzik. Találkozásuk a zeneszerző pályafutásának sorsdöntő eseménye lett, barátságuk pedig 1909-ben kezdődött, amikor Gyagilevtől megbízást kapott a Tűzmadár megkomponálására. A táncjáték 1911-es párizsi bemutatója a XX. század zenéjének egyik legjelentősebb eseménye volt. Az előadást, melyben Petruska szerepét Vaszlav Nizsinszkij táncolta, tomboló lelkesedéssel fogadta a közönség, szerzőjének pedig meghozta a hírnevet. Oroszországba hazatérve hozzálátott a Tavaszi áldozat megkomponálásához. A darabot 1913-ban szintén Párizsban mutatták be – példátlan botrány kíséretében. A nézőtéren tettlegességre is sor került, s a rendet csak nagy nehezen lehetett helyreállítani. A történtek igen megviselték a szerzőt, aki már a színrevitellel sem volt elégedett, s ezt csak fokozta, hogy Nizsinszkij a tempót több helyütt lassabbra vette, hogy a bonyolult táncmozdulatok érvényesülhessenek. A komponista betegen tért haza, nagyobb munkához nem volt ereje.

Az első világháború kitörése a Sztravinszkij családot Svájcban érte. Az alkalmi menedékül szolgáló ország végül otthonukká vált, annak ellenére, hogy Oroszország elhagyása után érzett vigasztalhatatlan bánata miatt Sztravinszkij megszállottan utazott, költözött. Végül 1920-ban családjával Franciaországban telepedett le. Ebben az évben mutatta be az Orosz Balett utolsó közös munkájukat, a Pulcinellát, ezután nem fogadott el több megbízást és szakított Gyagilevvel. Amikor az impresszárió 1929-ben meghalt, Sztravinszkij mégis úgy érezte, hogy barátot, testvért gyászol.





1934-ben megkapta a francia állampolgárságot. 1935-ben nagy sikerű koncertkörúton vett részt az Egyesült Államokban, ezt követően több megbízást kapott Amerikából (C-dúr szimfónia, Kártyajáték-balettzene). Miközben Európa újabb világháború küszöbén állt, Sztravinszkij családját sorozatos tragédiák érték. Először Ludmilla nevű leánya halt meg tüdőbajban, majd eltemette feleségét és anyját, s az ő egészsége is megromlott.

1939-ben átköltözött Amerikába, és ezzel beköszöntött életének napsütötte korszaka. Hosszú nomád élet után végre igazi otthonra lelt, feleségül vette Vera de Bosset orosz színésznőt, akivel haláláig élt boldogan. 1945-ben amerikai állampolgár lett, sikeres volt és gazdag, s őszintén mondhatta: második hazájának érzi az Egyesült Államokat. Hihetetlen energiára vall, hogy hajlott korban – csaknem hetvenévesen – írta meg első egész estét betöltő operáját, a Léhaság útját, amely a velencei fesztiválon tartott bemutatón valósággal ámulatba ejtette a közönséget.

Majdnem fél évszázadnyi távollét után, 1962-ben látogatott el a Szovjetunióba, hogy saját műveit vezényelje Leningrádban és Moszkvában. Rajongói kitörő lelkesedéssel, hősként fogadták, leningrádi koncertjére harminc ezren álltak sorba jegyért.

Bár egész életében gyenge volt az egészsége, fáradhatatlanul dolgozott, egyhuzamban néha tizennyolc órát is. Tüdőbaj, tífusz, gyomorvérzés, görcsös fejfájás, sérv felváltva gyötörte, életszeretete mégis legyőzte a betegségeket, és öregkoráig biztosította számára az alkotókedvet. 1967-től életereje fokozatosan hanyatlott, már nem komponált, a zene utáni vágyát hanglemezek hallgatásával elégítette ki. 1971. április 6-án hunyt el New York-i otthonában. Testét a San Michele szigetre szállították, és ott az ortodox temetőben barátja, Gyagilev mellé temették.