Kérdőív – Molnár József

A világ egyik legismertebb és legtehetségensebb havasi kürtöse magyar. A 71 esztendős Molnár József alpesikürt-művész Debrecenben született, de hosszú évtizedek óta Svájcban él.

– Idén márciusban adott először koncertet a szülővárosában.
– Amikor hívtak, azonnal jöttem. Korábban nem kaptam felkérést. Nem tagadom, mélyen szunnyadó érzéseket kavart fel bennem, hogy a zsúfolásig megtelt debreceni Nagytemplomban játszhattam. Bartók műveinek átírásait is előadva tisztelegtem a hallgatóságom előtt.
– Családi örökség a zene szeretete?
– Édesapámnak cipőfelsőrész-készítő üzeme volt, édesanyámmal együtt kétkezi munkásként dolgoztak ott. Volt egy pici kertünk és háztájink is, amiből elláttuk a családot. Édesanyám néha hegedülgetett, de csak kedvtelésből. Többre nem jutott az idejéből. Én szerencsésebb voltam. Hatéves koromtól mintegy nyolc esztendeig tanultam hegedülni. Aztán belecseppentem egy fiatal társaságba és megismerkedtem a gitárral, a mandolinnal és a bendzsóval.
– Ezek a hangszerek igen távol állnak a havasi kürttől.
– Tanulmányaimat a debreceni Református Kollégium Gimnáziumában végeztem. Tizenhat éves lehettem, amikor feltettem magamnak a kérdést: miből fogok megélni? A zenéhez nem akartam hűtlen lenni, de az addigiaknál komolyabb hangszert kerestem. Nagybátyám a vagongyárban dolgozott, s az ottani fúvószenekartól kapott egy vadászkürtöt, amin gyakorolhattam. A sors úgy hozta, hogy Tatán töltöttem a hároméves katonai szolgálatomat, s az ottani fúvószenekarban játszottam.
– Mi történt, miután leszerelt?
– Budapesten tanultam az akadémián, majd a győri színházhoz szerződtem. Nem találtam meg a szakmai számításaimat, ezért 1956-ban Bécsbe mentem a feleségemmel. Később a párizsi, majd a svájci akadémián képeztem magam. Végül Svájcban kötöttem ki, ahol 39 évig „melegítettem” a lausanne-i kamarazenekar elsőkürtösi székét.
– Hogyan ismerkedett meg a havasi kürttel?
– A hegyekben hallottam először játszani az ottani parasztembereket. Néhányszor elkértem tőlük a havasi kürtöt és kipróbáltam. Éreztem, többet is ki lehet hozni ebből a csodás hangszerből. Egyébként is mindig azt akartam megtalálni magamnak, amit senki nem csinált. Legalábbis nem úgy, ahogy én szerettem volna.
– Mi volt ez az álom?
– Amit játszom az félig klasszikus, félig népzene havasi kürtön. Ehhez komponistákat kellett keresnem, akikkel mindig minden darabot megbeszéltem, kielemeztem. A magyar alkotók közül elsősorban Farkas Ferenc műveit játszom. Éppen harminc évvel ezelőtt adtam az első koncertemet.
– Az alpesi tájak népi hangszerét ön vitte először pódiumra, s ezzel bejárta a világot. Több tucat lemeze jelent meg, játszott Jehudi Menuhin dirigálása alatt, s még ma is koncertezik, illetve tanít.
– Az életem csak a zenéléssel teljes. Ebben mindig megtaláltam a boldogságomat, azt, ami felemelt, ha a magánéletemben gondok voltak. Soha nem mentem úgy szabadságra, hogy ne vittem volna magammal a hangszeremet.
– Mit lehet tudni a havasi kürtről?
Három és fél méter hosszú, 5–6 kilogrammot nyom, a fafúvókája fenyőfából készül, és 12 hangot lehet játszani rajta. Azok szólnak igazán szépen, amelyeket mesteremberek készítenek. Sokkal könnyebb szállítani, mint gondolnák.
– A nyugat-európai, illetve svájci tanítványait és a húszfős asszonykórusát úgy tanítja, hogy bemutatja a műveket.
– Ez csak természetes. De értem, mire céloz. Vannak olyan művészek, akik úgy tanítanak, hogy közben már nem fújnak. Csak a pénz érdekli ôket. Ez számomra elfogadhatatlan.
– Jut-e ideje a zenén kívül mással is foglalkozni?
– Ritkán. Lausanne-tól tíz kilométerre élek, fent a hegyekben, körülöttem hat ház van csupán. Szép a kertem, szívesen ápolgatom. Van egy kutyám is, vele naponta legalább egy órát futok, vagy sétálok. Azt vallom, aki unatkozik, az nagyon hamar megöregszik és elfásul.
– Akkor ön sosem unatkozott még… Friss és fiatalos.
– Jólesik, hogy ezt mondja. Szerencsére az egészségemmel sincs baj. Hiszem, hogy ezt is a zenének köszönhetem.
– Harmadik házasságában él. Szerelmes típus?
– Ha a zenész nem szerelmes, váltson hivatást. Egész életemben mindig szerelmes voltam. Szükségem van a feltöltődésre, a lelki ösztönzésre és a belső nyugalomra. Minden feleségemmel tizenöt évig éltem, s éppen ennyivel voltak fiatalabbak nálam. A párom tavaly viccesen figyelmeztetett, még van egy évünk…
– Sosem húzta haza a szíve Magyarországra?
– Dehogynem. Főként, amíg éltek a szüleim. Azt viszont nem látom előre, mit hoz a jövő.