Belül szép a mezőpetriek autókeréknyi kenyere

A Rákócziak birtokának egykori népét kívánja az év néhány napjára összetrombitálni Rákóczifalva elöljárósága, a Kuruc Hagyományőrző Egyesület, a helyi nyugdíjasklub és mindenki, aki a szívén viseli azt, hogy a Szolnok melletti, ötezer lelkes falunak jó híre keljen az országban. Ma már nem kevés lelemény kell ahhoz, hogy a rekkenő hőségben, a hétvégi versengő programok közepette, vándorútra keltse bárki is az idevárt vendégsereget. A falvaiaknak ehhez egyetlen „eszközük” van csupán: a mindennapi kenyerünk. Országos kenyérsütő versenyt hirdettek hát, idén immár harmadik alkalommal. Körítés gyanánt főzőverseny is szerepelt a programban, aztán pedig fogathajtás, tárogatómuzsika, polgármesterek kuktálkodása és némi mézeskalácsos, fütyülőcukorkás, papírpoharas kereskedelmi tevékenység következett.

Július tizenharmadikán a helybeliek sátorveréssel kezdték a napot. Miközben az árusok szorgalmasan pakolásztak, a Faluházban a szívélyes háziasszonyok már a vendégeket traktálták. Levente pálinkája volt a sláger: egykettőre felébredt tőle az ember, s mert bizony eléggé kapart, jólestek utána az aratófalatkák. Harapásnyi kenyéren füstöltszalonna-katona, karikányi lila hagyma, az „uraknak” vajas kenyér, parizeres szendvics, egyszóval a fogadtatásra nem lehetett panasz. Kitettek magukért a vendéglátók, mivel a verseny nemzetközivé vált azáltal, hogy zentai és mezőpetri versenyzők is rajthoz álltak.
A kemencéknél az Erdélyből érkezett pékmesterek voltak a legfrissebbek: Hermann János és Schwegler István tíz kiló liszttel és saját kovászukkal érkeztek. Hermann mester dagasztás közben elmondta, hogy kettő-hat kilogrammos kenyereket készítenek. A nagyobbak akkorák, akár az autó kereke. Nem használnak semmiféle adalékanyagot, úgy készítik a cipót, akár eleik kettőszáz esztendeje. Nincs puffasztó, nincs küllemjavító, de a kenyerük egy hét után is fogyasztható. Viszik is, mint a cukrot, Mezőpetri malmában őrlik a lisztet, az ezerhatszáz lakosú falu számára naponta százötven-kétszáz darab kenyeret vetnek be, s ebből még Szatmárba is jut. A kemencét pakurával fűtik fel, talán ennyiben térnek el az ősöktől…
Közben egymás után lobbantak fel a tüzek a bográcsok alatt. Mészáros András, aki kecskét aprított a kondérba, arra esküszik, hogy három-négy év közötti kecskéből lehet a legízletesebb pörköltet főzni. Az éppen megboldogult jószág alig nőtt ki a gidakorból – a szakács szerint az étel minőségén ez meg is fog látszani –, viszont nagyobb termetű állat esetleg nem fogyott volna el. A szomszédban pulykanyakból főzték a bográcsost, ám ebből a marhalábszár és a csülök alapanyag sem hiányozhatott. A zentaiak gyuveccsel álltak elő, ami nem más, mint a tarhonyás lecsó és a kolbászos paprikás krumpli békés elegyítése.
A szolnoki Flamand pékség válogatott csapata nem akármivel bűvölte a nagyérdeműt: töltött káposztát főztek bográcsban, amit aztán kivájt bélű rozscipóban tálaltak. A szakács nem titkolta a receptet: egy sor apró káposzta, egy sor töltelék, egy sor kolbász, egy sor tarja váltogatja egymást mindaddig, amíg tele nem lesz az edény. Egy fiatal szakember, Ötvös Zoltán azt mondta, sok igazság van abban, hogy a töltött káposzta – a szerelemmel ellentétben – felmelegítve az igazi. Állítását sajnos nem tudta bebizonyítani, mivel az eredményhirdetés után – ahol a győztesnek járó ajándékot vette át – még a bográcsot is kitörölték az érdeklődők…
Közben a kemencék előtt a kenyérsütés évszázados dramaturgiája szerint zajlottak az események. Kikerült a kemencéből az erdélyiek autókerék méretű kenyere is, ám a látvány némi meglepetést okozott a kíváncsiskodóknak: koromfekete volt a héja, Hermann János mégis elégedetten bólogatott. Aztán vett egy súlyos nyelű kést, és leverte a megszenesedett védőburkot, ami alól halványbarna második héj került elő. A mester elmondta, hogy a nagyméretű cipók csak úgy tudnak átsülni, ha feláldozzák az aranybarna, fényes küllemet, az ő kenyerük ugyanis belül szép.
A szomszéd asztalnál Simon Menyhértné, aki Törökszentmiklóson az édesanyja szoknyája mellett tanulta a kenyérsütés fortélyait, a kemencéből kikerült melléktermékekkel ismertetett meg. Megkóstoltuk a bodagot, a tekenő oldaláról levakart maradék tésztát, melyet kacsatepertővel ízesítenek, és így lesz belőle kisütött apró cipó. Aztán a lángos következett, melyet a kenyértésztából csíptek el és miután megpirult, tejföllel loccsintottak nyakon. Gyermekkorunk ízei szivárványoztak elő, csak épp arra nem volt magyarázat, miért kellett ezeket a finomságokat a múló idő oltárán feláldozni?
Munkához látott az öttagú zsűri is. Két kategóriában tettek igazságot, az egyik csoportba azok tartoztak, akik kész termékeket hoztak bemutatásra, a másikba pedig azok, akik a helyszínen állították elő a készítményeket. Werli József, a Sütőipari Egyesület igazgatója volt a bírálóbizottság elnöke. A pontszámoknál figyelembe vették az alakot, az ízt, a belső szerkezetet, az illatot és az összbenyomást. A hozott termékek kategóriájában ismét az orosházi Asztalos pékség lett az első, a helyben készített kenyerek versenyét pedig a mezőpetriek csapata nyerte. Az elnököt arról a vitáról is megkérdeztem, ami a közönség soraiban zajlott, miszerint a szemnek, vagy a szájnak készülnek a cipók? A vevők ugyanis nehezményezik a túlzott adalékanyag-felhasználást, ami ugyan felfújja a kenyeret, a bolt polcán szépen is barnállik, ám másnapra megsavanyodik, összeesik, morzsalékossá válik. Werli József a klasszikus, kovászos technológia híve, szerinte az ipari termelés abba az irányba tolódott el, hogy a könnyebb utat járja az adalékokkal. A kereskedelem ugyanis a nagy térfogatú termékeket igényli, s ezt hagyományos módon nem lehet előállítani. Az adalékok ugyanakkor kismértékben a liszt hiányosságait is korrigálják. Mindezek tudatában a boltos azt mondja a vásárlónak: nem kell otthon tárolni a kenyeret, tessék mindennap frisset venni, egy napig az adalékos is kibírja.
Az első nap a kuruc utcabállal ért véget másnap pedig a lovaké volt a főszerep. Fogathajtó versenyt tartottak, lovasok, íjászok vették át a terepet. Bodács István polgármester elégedetten summázta a látottakat. Azt mondta, a falu népe nehezen mozdul, mégis ezrek látogatták az események helyszínét. Talán legközelebb egy „labanc” delegáció is tiszteletét teszi náluk és egy sörsátor mélyén megköttetik az örök érvényű béke, Nagymaj-tény után.