Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei időskorukban – a Pesti Honvéd Menház

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei közül többen is szép kort éltek meg: az 1920-as években akadt közülük, akik még köztünk voltak. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei számára hozták létre a Pesti Honvéd Menházat, hogy időskorukban méltó körülmények között élhessenek.

Az 1848-49-es forradalom hős honvédeinek nyitották a Pesti Honvéd Menháza

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hősei közül Lebó István élt a legtovább, aki 1927-ben hunyt el. A századfordulóra az egykori honvédek különleges erkölcsi rangnak örvendhettek.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseinek nyitották a Pesti Honvéd Menházat

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőseinek épült a Pesti Honvéd Menház

A sajtó és a közvélemény gyakran nevezte őket „a nemzet élő ereklyéinek”. Díszvendégek voltak a március 15-i ünnepségeken. A honvédek élő kapocsként kötötték össze az 1848-as nemzedéket a Trianon utáni Magyarországgal.

A Pesti Honvéd Menház 1872-ben nyitotta meg kapuit Vidats János kezdeményezésére. Az intézményt közadakozásból hozták létre. Az első világháború alatt még 150 lakó élt ott. Az első világháború idején különösen erősnek számított a hely szimbolikája: az öreg szabadságharcosok és a frontra induló fiatal katonák párhuzamát gyakran hangsúlyozta a sajtó. 

1918-ban, a köztársaság kikiáltásakor megható jelenet szemtanú lehettek az emberek a Parlament előtt. Szirmay György, aki az 1848-as kápolnai csatában súlyosan megsebesült, akkor már 88 éves honvéd hadnagy két katonától támogatva jelent meg, hogy az ünnepélyen a ’48-as honvédeket képviselje. A tömeg lelkesen ünnepelte őt, és az idős honvéd örömében elsírta magát – idézte fel az eseményt Holmár Zoltán történész. A Menház lakóit egyesületek és diákok is látogatták. 

Mit ettek a honvédek az idősek otthonában? Reggelire fehér kávét kaptak, délelőtt borlevest vagy teát, ebédre húslevest, főzeléket, tojást és húst, vacsorára tejes ételt. Ajándékként leginkább a szivarnak örültek.

Mindennapok a Pesti Honvéd Menházban

Lebó István – az utolsó 1848-as hős

1928. június 1-jén Lebó István ravatalát a Nemzeti Múzeum lépcsőjén állították fel, ugyanott, ahol 34 évvel korábban Kossuth Lajosét. Koporsóján honvédsapkája nyugodott egy vörös rózsacsokorral. A múzeumkert megtelt katonákkal, akik tisztelegtek az utolsó 1848-as honvéd ravatala előtt. Mayer János földművelődésügyi miniszter gyászbeszédében kiemelte, hogy „.A legnagyobb megpróbáltatások idején sem szabad elveszíteni önbizalmukat és rendíthetetlen hitüket a magyar igazság győzelmében. A másik, hogy a szabadság, egyenlőség és testvériség szent eszméjének teljes megvalósításával meg kell teremteni a magyar szolidaritást, eggyé kell kovácsolni minden erőt, ami magyar.” A főváros nevében pedig Ripka Ferenc főpolgármester búcsúzott tőle: 

„Milliók utolsó üdvözlete száll ennek az egyszerű embernek a ravatalára, akinek életét az a zászló tette magasztossá, amelyet követett” – tudósított a főpolgármester szavairól a Pesti Napló. Aztán a koporsót, amikor vitték, a Múzeum körúton, a Rákóczi úton végig mindenütt, égtek a hatalmas villanylámpák, amelyeket gyászfátyol borított, és a házakat is. Végső nyughelyre Lebó István a Fiumei úti sírkertben lelt.

Az 1848-as idős honvédeknek komoly társadalmi jelentősége volt:

1. személyük hitelesítette az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékét,

2. nemzeti példaképeknek számítottak: a kitartás, hazaszeretet és áldozatvállalás mintáinak,

3. hidat képeztek a nemzedékek között: életük összekötötte a reformkori Magyarországot az első világháború és a Trianon utáni nemzedékekkel.

4. vigaszt és reményt adtak: különösen a világháború és a nemzeti traumák idején testesítették meg azt az üzenetet, hogy a legsúlyosabb vereségek után is lehet méltósággal élni és kitartani.

Vidats János indítványa a Pesti Honvéd Menház létrehozására (részlet)

„Teszem ezen indítványomat azon alapon, mert ismerni van szerencsém Pest szabad királyi város képviselő-testületének és az összes testvérvárosi lakosságának az 1848-iki alkotmányhoz való kegyeletes ragaszkodását, ismerni minden hazai, jótékony célra való áldozatkészséget s biztos reményem van ahhoz, hogy az 1848/49-iki szabadságharcban rokkanttá lett honvédek házának telkét Pest szabad királyi várostól ajándékul fogjuk kinyerni. Ismerem Pest város és a haza összes polgárainak minden nemes és szép tettért hevülő lelkesültségét is, s ezért alapos reményem van, hogy az épület anyagokat a téglagyár társulatoktól, részint más buzgó hazafiak adományából ingyen beszerezhetjük, valamint az épület felemeléséhez megkívántató kézműves, kőműves, ács, asztalos, lakatos, üvegesek stb. munkáját díjtalanul megnyerjük.”

Az utolsó tíz életben levő 1848-as honvéd, 1927-ben

Kecskeméten a 94 éves Batka Gáspár, Ócsán a 103 éves Konkoly István, Albertirsán a 95 éves Fluck Gusztáv, a Honvédmenházban a 95 éves Lebó István, Isaszegen a 98 éves Litik Lápot, Dévaványán a 96 éves Nyíri János, Szarvason a 100 éves Szabó Gábor, Nagyszakácsiban a 98 éves Kun Péter, Szécsényben a 95 éves Szőke István és Mátészalkán a 106 éves Khun Jakab. (dr. Holmár István történész adatai)