Azon az éjjelen például, amikor kitört a délszláv háború, pontban éjfélkor hatalmas villódzásra, fülsiketítő fütyülésre, ropogásra és dörgésre ébredtek a kiskunfélegyházi Móraváros lakói. A nadrágjukat fél lábon ugrálva magukra rángató férfiak első reakciója egyértelműen az volt: „Itt vannak a szerbek!” Ám a reluxák mögül félénken kikandikáló aszszonyok megnyugtatták katonás beidegződéseiktől nehezen szabaduló párjaikat, hogy nincs semmi vész, csak tűzijátékot rendezett valaki a városrész éttermében. Kevésen múlt, hogy nem lincselték meg az ötvenedik születésnapját követő reggelen azt a köztiszteletnek örvendő vállalkozót, akiről kiderült, hogy önfeledt ünneplésének programját egyáltalán nem befolyásolták a nyolcvan kilométerre innen, a határ túloldalán zajló események.
Amikor tehát viszi a víz Szentendrét és Visegrádot, a katonák pedig testükkel tartják a homokzsákokat a Margitszigeten, jóérzésű kormány nem pufogtatja az égre giccses neobarokk cirkuszi mutatványként – ahogy még tavaly, ellenzékben minősítették ezt az augusztus végi hagyományt – az adófizetők pénzét. Igen ám, de akkor melyik napon törjenek az ég felé a szocialista nemeslelkűséget dicsőítő röppentyűk, ütött szöget a fejébe feltehetően Keller Lászlónak a kérdés, aki ez esetben is a lehető legszigorúbban őrködött a közpénzek tisztességes felhasználása fölött. Sokáig rágódtak ezen az elvtársak, ám egyszer csak kipattant a sok öszszedugott zseniális fejből az isteni szikra, mosolyra görbedtek Gál J. Zoltán szóvivői ajkai, és rohant is megosztani az ő kedves újságíróival a tuti információt: augusztus 31. De miért pont akkor, kérdezte egy – szélsőségességét levetkőzni nyilván ebben a felemelő pillanatban sem tudó – jobboldali kolléga, ámde a szóvivői kézből zabálók csámcsogása elnyomta az erőtlen hangot. Így az ország bajkeverő csőcselékként nyilvántartott másik fele azóta is tanakodik, mi lehet 31-én? Néhány kézenfekvő magyarázat máris napvilágot látott.
Vége például a vakációnak. Ez abból is látszik, hogy K. Béláné a minap bement a lakóhelyéhez legközelebbi iskolába, és hangosan követelte öt halmozottan hátrányos helyzetű gyermekének az ingyenes tankönyvet, amit neki a szocialisták többször is megígértek. Mivelhogy ilyet nem kapott, és Magyar Bálint szavai sem győzték meg arról, hogy az ingyenesség csak növeli a társadalmi különbségeket, szája átkot, szemei szikrát kezdtek szórni, és máris megidéződött a tűzijáték fény- és hangvilága.
Jó ürügy, hogy lassan vége a nyárnak is, amit nagyszabású rendezvények búcsúztattak fővárosszerte. A múlt héten, miután az ipari zajra rángó félmeztelen tömeg mögött feltakarították az Andrássy utat, elkezdődött a Zsidó Nyári Fesztivál. Sőt, szinte minden budapesti kerület rendezett valamilyen nyár végi bulit. Illő tehát megkoronázni e sorozatot egy égi fényparádéval. Ettől nem érzik majd úgy a vidékiek, hogy őket kihagyták, hiszen többségük amúgy is a tévében nézte volna a pukkantgatást.
De a legfontosabb, hogy itt az ősz. Közelednek a helyhatósági választások. A szocialista–szabad demokrata demagógok pedig semmit nem változtak egy év alatt. Mindenki számára emlékezetes, amikor tavaly azzal vádolták az akkori kormányt, hogy kampánycélokra használja a millenniumi ünnepségsorozatot lezáró nagyszabású augusztus 20-i tűzijátékot. Most is így gondolkodnak, ám most úgy tartják, nekik robban a petárda. Idén tehát nem bűn a kampánycirkusz, hanem erény. Dolgozó népünk fogadja tehát szeretettel pártunk és kormányunk égre festett színes-hangos ajándékát a harmadik száznapos program fogantatása és a hetvenes évek viszszatérte alkalmából! Éljen augusztus harmincegyedike!
origo.hu
Orbán Viktor: Magyar-román csúcs
