Első születésnapjukat ülték a négyes ikrek Sajószentpéteren

Tortájukon egy szál gyertyával ünnepelték István, Máté, Attila és Annamária első születésnapját június 29-én Sajószentpéteren Oszlányiék. Az ikrek édesanyja, Anika is aznap töltötte be a harmincötödik életévét. A tavaly császármetszéssel világra jött „négyes fogat” érkezését otthon nyolc testvér várta.

Oszlányiék akkor még Sajóbábonyban, egy másfél szobás szolgálati lakásban éltek, ám a genetikusok szerint is ritkaságnak számító esemény (a spontán négyes terhesség esélye egy a millióhoz) alaposan megváltoztatta életüket. Volt nagy sajtóbúcsújárás, vakuk villanása.
Anika soha nem felejti el, amikor az ultrahangos szobában elképedve kiáltott fel a doktornő: „Négy élő magzat!” Kótyagos lett a hírtől, férje bögréjét aznap színig töltötték pálinkával. Aztán jött a költözés. Oszlányi Zoltán váltókezelő munkaadója, a MÁV ugyanis egy ötszobás, két fürdőszobás, kertes házat vásárolt szolgálati bérlakásként Sajószentpéteren az immáron tizennégy főre gyarapodott családnak, ahol a legidősebb lány tizenhárom éves, a legkisebb fiú tíz hónapos volt.
Oszlányiéknak nincs videójuk, hogy újrajátsszák a róluk szóló tévés híradásokat. Fényképük se sok van az első időkből, amikor Anikának egybemosódtak az éjszakák és nappalok. Néhány félretett újság őrzi a szenzációt, amiből mostanra napi valóság lett.
A rangidős Karolina cipeli be a házba a görögdinnyét és banánt, amit a gyerekeknek viszek. A konyhában egy húszéves lány, Mézes Viktória is bemutatkozik. Februártól jár ide, és most már napi nyolc órában segít Anikának. Szociális gondozói bérét a sajószentpéteri önkormányzat, illetve a munkaügyi központ fizeti.
A „négyek” a délelőtti hőségben lehúzott redőny mellett békésen szunyókálnak rácsos ágyukban. A testvérek közül a nagyobbak a tetőtéri, a kisebbek (mint például a szintén ikerpáros hatéves Norbi és Roland, a hároméves Tamáska és a kétéves Dávid) a lenti szobákat uralják. A két vécé közül valamelyik folyton eltömődik. Valahol mindig felsír vagy kacag egy gyerek. A fiúk szobájában időnként hatalmas a káosz. Vagyis rendes menetében zajlik az élet, ahogy egy nagycsaládhoz illik. A Pécsen és Serényfalván nyaraló Mónikán, Andreán és a napközis táborban lévő Zolikán kívül teljes a csapat.
– Nyolc fiú, négy lány. Ôk a mi gazdaságunk! – sikeredik kicsit vékonykára az alkatilag is rendkívül vékonyka asszony mosolya. – Több már nem lesz! Mi kevés pénzből is jól megvagyunk. Megosztjuk, megoldjuk egymás között a dolgokat. A helyzet az, hogy a rokonságtól nem várhatunk segítséget. Az igazi jobbkezem Karolina – simít végig a lánya arcán. – Mos, főz, takarít velem együtt. Néha helyettem is. Zoltán, ha szabadnapos, etet, altat, bevásárol. Vagy eljár fát vágni. A nagyobbak a kicsiket gondozták az apjuk felügyeletével, amikor hónapokat feküdtem a kórházban a négyek születése előtt.
Oszlányiék a férj fizetésével, családi pótlékkal, gyessel és gyermekvédelmi támogatással együtt havonta mintegy százkilencvenezer forintból gazdálkodnak. Elosztva tizennégygyel, még tizennégyezer forint sem jut egy főre. Pedig szinte lakodalmas méretekben főznek és vásárolnak mindennap. Pelenkára havonta huszonnégyezret költenek, télen a központi fűtés díja elérte a hetvenezret is. Most a vízszámlájuk lesz akkora, hogy a vízművek már csőtörésre gyanakodott.
A tizenhárom éves korától dolgozó Anika főállású anya szeretne lenni, amint a legkisebbek betöltik a három évet. „Gyerekbolondnak” tartja magát, a férje pedig mindig azt mondta: ahol ennyi gyerek elfér, jut hely a többinek is!
Nagy-nagy egymás iránti szeretet és türelem jellemzi a házaspárt, akik mellesleg egy baltacsapás miatt ismerkedtek össze annak idején a megyei kórház baleseti sebészetén. Anika itt takarított, amikor Zoltánt beszállították, mert favágás közben baltával elvágta a kezét.
A négyes ikrek születése óta ország-világ előtt ismert folytatásnak meghatározó része lett a társadalmi segítség, amire nagy szükségük volt, van és lesz is. Miközben a szomszédból vett, szétcsúszott ülőgarnitúrát „nútolja”, Oszlányi Zoltán hangosan számba veszi a kiadásokat. Rezsi, pelenka, élelmiszer: passz! Ruhára, cipőre ebből már nemigen telik. Anika bólogat, mostantól nehezebb is lesz, mivel az ingyenes tápszer, amiből naponta egy dobozzal megesznek, csak egyéves korig jár az ikreknek. Ezután dobozonként ezerötszáz forintba kerül. Megeszik már ők különben a főttet is, nem válogatnak, akárcsak a testvéreik.
A családapa nagyon hálás a vasútnak, ahol rendszeresen kérdik tőle, miben segíthetnek. Anika pedig többek között Zupkó Ildikónak, a sajószentpéteri családsegítő szolgálat munkatársának, mert „amit csak tud, kijár nekünk”. A köztársasági elnök feleségének, Dalma asszonynak, mert általa kaptak automata mosógépet. Az önkormányzattól ingyenes óvodai-iskolai napközis ellátást, egy alkalommal bébiételt egy konzervgyártól, babakocsira pénzt egy telefontársaságtól.
Oszlányiéknak a gyerekeiken kívül az a legfontosabb, hogy ebben a borsodi kisvárosban érzik maguk körül a szeretetet.