Sós kútba tesznek...

Ugye, ismerősen cseng olvasóinknak ez az tidézetrészlet? Bizonyára így van, hiszen számos kedvelt gyermekmondókában megtalálható. A sok közül csupán egy erdélyi mondókából, egy Köröstarjánból följegyzett katicabogár-röppentőből idézem az idevágó részt:
„Katicabogárka, szállj el, szállj el,
Jönnek a törökök,
Sós kútba tesznek,
Onnan is kivesznek,
Kerék alá tesznek,
Ott is összetörnek.”

Azért kezdtem így mai cikkemet, mert dr. Varga Lajos, 89. évében járó tiszaföldvári olvasónk rendkívül érdekes kérdését elolvasva azon nyomban e gyermekmondókának az a sora jutott eszembe, amelyet írásom címébe kivetítettem. Hogy minden világos legyen, idézem a levélíró kérdését:
„Mi az, amikor valakit hegedűbe tesznek, és úgy kínozzák, verik? Egy jobbágy-panasz-levélben találtam erre a kifejezésre. Sejtésem szerint nagybőgőhöz hasonlító kaloda lehetett, amibe bekötötték az áldozatot, de ebben nem vagyok biztos. Ha tudnak, segítsenek!”
A levélíró sejtése nagyon is közel áll az igazsághoz. Az a bizonyos hegedű, amibe beteszik, azaz néhány évszázada még betették a büntetendő személyt, csakugyan egy kalodaféle volt. Ballagi Mór 1873-ban megjelent szótárában (címe: A magyar nyelv teljes szótára) a hegedű címszóban egy ilyen jelentéssel is találkozunk: „átvitt értelemben: rabok nyakára és kezeire való fabékó”. Sőt, a múltra, a történelemre utaló Tört megjelöléssel még a napjainkban használatos Magyar értelmező kéziszótárban is megtalálható ez a jelentés a következő megfogalmazásban: ’a nyak és a kezek befogására való kaloda’.
Jó, jó, de miért hegedű? – kérdezhetik olvasóink. Azért, mert az a fajta kaloda, amelyet így neveztek, csakugyan emlékeztetett a hegedűre. Ez egy olyan fából készült büntetőeszköz volt, amelyet az egyik oldalról egy nagyobb, a másik oldalról egy kisebb félkör határolt, s amely becsukott állapotában három kör alakú nyílást tartalmazott: a nagyobb félkör felőli oldalon egy nagyobbat a nyak befogására, ettől távolodva pedig, egymás előtt két kisebbet a két csukló beszorítására. Ennek a kalodának a lapjai hosszában szétnyithatók voltak. Amikor azonban rákattintották a megbélyegzendő személy nyakára s maga előtt tartott két csuklójára, attól kezdve a kalodába zárt „bűnös” már mozdítani sem tudta karjait, s olyan látványt nyújtott, mintha hegedülne. Ez tehát nyak-, illetve kézkaloda volt, s nem tévesztendő össze a különféle ábrázolásokból talán jobban ismert lábkalodával, amely a lábakat fogta össze.
Levélírónk kínzóeszköznek vélte ezt a bizonyos hegedűt, amelybe bekötik az áldozatot, s úgy kínozzák, verik. Igaz, a nyak és a csuklók szorításával némi testi szenvedést ez is okozott, de azért valójában inkább megszégyenítésre szolgáló eszköz volt ez a kaloda. Mint a pellengér is, amely nem más, mint valamely település nyilvános, forgalmas helyén felállított s rendszerint körülkerített szégyenoszlop. Egy ilyen, 1530 táján épült pellengér egyébként mindmáig látható Magyarországon: Fertőrákoson, a 17. században épült vízimalom közelében.
Még egy idevágó megjegyzést! Régi nyelvünkben az elhegedül szó azt is jelentette: ’elver, elagyabugyál’, sőt, tréfás használatban ma is előfordul a szó ilyen értelemben. Ennek azonban minden valószínűség szerint nem ehhez a hegedű-höz van köze, hanem az elhúzzák (valakinek) a nótáját szóláshoz, amely számos változatban él, hegedű-vel is, de hegedű nélkül is.