Izomerő hajtja a Juhnyájat a levegőben

Egy energiaitalokat gyártó cég, amely a világon sokfelé támogatja a sportot– főként a bohókásabbakat –, idén augusztusban Magyarországon első ízben rendezett nemzeti „röpnapot” a Velencei-tavon.

Világszerte nagy népszerűség és érdeklődés övezi azoknak a repülő szerkezeteknek a versenyét, amely egyúttal a különleges repülő masinákat építő bátor férfiak mítoszát erősíti. Itthon is rengetegen voltak kíváncsiak az extrém sportrendezvényre, amelynek hazai nyertese a Yunyai Woolf YD 109 nevű repülőgép csapata lett. A 26 éves Prohászka Zoltán, a szerkezet egyik tervezője és építője a különleges versenyfeltételekről és a készülődés izgalmas hónapjairól mesél.
– A versenyszabályzat szerint a maximum tíz méter fesztávú gépen nem lehet semmilyen beépített erőforrás, a szerkezet csak emberi erővel hajtható. A benne ülő pilótán kívül öt ember ereje emelheti föl a gépet. Négyszáz csapat adott be tervet, negyvenötöt fogadtak el. Június elején tudtuk meg, hogy indulhatunk. A nyarunk ráment a tervezésre és az építésre. A csapat hat főből állhat, mi a végén négyen maradtunk. A Yunyai (Juhnyáj) nevet középiskolás kollégiumi korszakunk óta viseljük. Azóta tart a barátságunk is, évek óta vízi túrákra megyünk. Ilyenkor gyakran került szóba, hogy lehet-e a kenuknál hatékonyabb, izomhajtású vízi járműveket készíteni. Sokszor téma volt a pedállal tekert propeller gondolata, a versenyre is egy így hajtott repülőgépet építettünk. Hasznunkra volt, hogy régebben tanultam áramlástant és emberi meghajtású eszközök tervezését. Egy évig egy amerikai egyetem repülőgép- és űrhajó-tervezési szakára jártam. Az is szabály, hogy a gép házi készítésű lehet, a „bolti” gépeket kizárják.
– Milyen taktikával készültek a versenyre?
– Az anyagkiválasztás és -beszerzés elég sok időnket elvitte, annyira, hogy a pontozásnál előnyt jelentő blikkfangos külsőre és az indítást kísérő, jelmezes show-ra már nem jutott energiánk. A minél érdekesebb program érdekében versenyezhetnek olyan szerkezetek is, amelyek repülésre teljesen alkalmatlanok. Pontozzák tehát a külsőt, az egyediséget, a start és a manőver kivitelezését is. A levegőben megtett minden méterért további egy pont jár.
– Mekkora a legnagyobb távolság, amelyet eddig elértek?
– A világrekord 62 méter. Előzetes számításaink alapján háromszáz méteres eredményre készültünk a mindössze harminckilós, szénszálas anyagból épült géppel. Az anyag hazai gyártójától, a Zoltek Rt.-től jelentős segítséget kaptunk. A jó eredményt a kitalált furfangos indítási módnak köszönhettük. Ennek érdekében mountaine bike országos biciklibajnok társunkat, Lipka Balázst választottuk pilótának A felszálláshoz szükséges erőt az adta, hogy kötelekkel húztuk a repülőt. Az emberek úgy gyorsították a gépet, hogy lógtak a megfeszült kötélen, majd a gép felszálltával a vízbe estek. A kormányzás jól működött, húsz méter után a masina elérte a fenntartható repüléshez szükséges sebességet. Ekkor két, két és fél méter magasan repült, Balázs tekerni kezdte a pedált, s a gép felemelkedett. Végül 45 métert repült. Többet is tudott volna, de eltört a propeller.
– Mi volt az első helyezés jutalma?
– Másfél millió forintot kaptunk, s az öszszeg után a cég adózik. Igazán meg sem tudtuk ünnepelni a győzelmet, olyan fáradtak voltunk. Az utolsó napokban két-három órákat aludtunk, hol a ragasztó, hol más anyag hiánya, de főként az idő rövidsége okozott nehézségeket. Előzetesen úgy számoltuk, százötven-kétszázezer forintból elkészülhet, ám végül háromszázezer forintot költöttünk. Már a verseny előtt eltört a propeller, épphogy össze tudtuk bütykölni az indulásra.
– Mi lehetett a siker kulcsa?
– Végig hittünk abban, hogy meg tudjuk valósítani a tervünket. Bár a világrekordot a rossz időjárás és a túlfeszített munka miatt nem értük el, lehet, hogy még az idén megpróbálkozunk vele ismét.
– Aki hobbiból repülőgépet tervez, annak a foglalkozása sem sokban térhet el ettől a tevékenységtől. Igaz ez a feltételezés?
– Most végeztem a Budapesti Műszaki Egyetem informatika karán, és főként robotokkal foglalkozom. Szeptembertől doktori képzésben veszek részt, így ezután félállásban dolgozom. A beszélt magyar nyelv számítógépesítésére létrehozott állami tervezetbe bevont egyik cégnél programozóként „hallani” tanítom a számítógépeket.
– Miért hagyta ott az amerikai egyetemet?
– Rájöttem, hogy itthon szeretek élni. Ott azért születtek nagy dolgok, mert bíznak a képességeikben. Ha belevágnak valamibe, azt teljes erővel végig is viszik. Azért jöttem vissza, mert úgy éreztem, itt nagyobb szükség lehet rám szakemberként. Hazánkat olyan országgá kell tennünk, hogy egyre kevesebb fiatal érezze úgy, másutt jobban boldogulhat. Remélem, néhány év múlva már ott tartunk, hogy a hazai pálya előnyei a legfejlettebb környezetet, technikát igénylő feladatok esetében is nagyobbak lesznek a történelmünk szülte, napról napra csökkenő hátrányoknál.