Beszéljünk róla

Megdöbbentő hírt olvastam az egyik napilapban: számos közoktatási intézményben – javarészt szakiskolákban és szakközépiskolákban – ma is létezik az úgynevezett szecskáztatás, vagyis az elsős tanulókat beavató szertartás, amelynek során a felsőbb éves diákok különböző feladatokat eszelnek ki a gólyák számára – derült ki az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala megbízásából megrendelt konfliktusvizsgálatból.

A kutatás során hatvan gimnáziumi, szakközépiskolai és szakiskolai osztály ezerötszáz diákját kérdezték meg. A „beavatás” az enyhébb megtréfálástól kezdve az egészen durva megaláztatásig terjed. Előfordult, hogy egy elsősnek benyomták a fejét a WC-be, és ráhúzták a vizet, egy másik fiúnak széklábat nyomtak a fenekébe, a lányoknak iszapbirkózniuk kellett egymással, vagy leszbikus aktusra kény-szerítették őket.
Mindezek az emberi méltóságot súlyosan sértő, erőszakos cselekedetek. Túlmutatnak a katonaságnál, kollégiumokban hagyományos, éppen csak hogy eltűrhető „szívatásokon”. Aki olvasta Ottlik Géza nagyszerű regényét, az Iskola a határont, vagy akár Musil remekét, a Törless iskolaéveit, annak ismerős ez az emberfajta: a felsőbb éves, aki lelki eltorzultságból, primitívségből, unalomból visszaél kedvezőbb helyzetével. Vagy csak mert parányi agyában az fészkel, ha őt szecskáztatták annak idején, akkor most végre visszaadhatja. Persze nem annak, akitől kapta, hanem az újabb kiszolgáltatott kezdőnek. Valószínűleg nem kapott otthon elegendő szeretetet, sem bármiféle értékrendet, legalábbis olyat nem, amibe semmiképpen sem fér bele egy másik ember – hát még, ha nála kisebb, gyengébb – megalázása.
Az pedig, hogy a kínzásokban sok a szexuális elem, szabados korunk hordaléka. Elég egy héten át nézni a kereskedelemi csatornák filmválasztékát, belehallgatni némely beszélgetőműsorba, megtekinteni egy videokölcsönző ajánlatát – és már ötletekben sincs hiány. Sok kamasz ily módon előbb ismeri meg a szex sötét oldalát, mint a normális, egészséges, szerelmen alapuló kapcsolatot…
A seregben egyébként jelentősen sikerült visszaszorítani a „kopaszok” kínzását. Ehhez hozzájárult, hogy a tisztek, tiszthelyettesek, kiképzők között több a tanultabb, szélesebb látókörű személy, akiket képzésük során már valamennyire felkészítenek az ilyen esetek kezelésére. Nagy súllyal esett az is a latba, hogy néhány bátrabb kiskatona fellázadt, botrányt csapott. Az esetek ennek nyomán kikerültek a laktanya falai közül, és a „szívatók” nagyon kemény büntetést kaptak.
Az iskolákban is így kellene tenni! Persze érthető, hogy a megalázott elsőévesek inkább elviselik egyszer a beavatást, mintsem hogy szembenézzenek a panaszosra váró bosszúval. Csakhogy az alantas, sunyi erőszak természete olyan, hogy ha nem emelnek szót ellene, továbbterjed. Az egyszeri megalázás után némely gyerek számára hónapokig, évekig is tovább folyhat a kínzatás. Az is megtörtént már, hogy a teljesen elvadult kamaszok – akaratlanul vagy szándékosan – halálra gyötörték társukat.
Szólni kell tehát. Több példa is van rá, hogy egy-egy iskolában, kollégiumban vaskézzel szorították vissza a szadista játszadozást. Ha pedig az osztályfőnök inkább félrenéz, akkor az igazgatóhoz vagy akár az oktatási biztoshoz lehet fordulni. Jó lenne, ha egyetlen gyerek vagy fiatal se törődne bele abba, hogy emberi mivoltában megalázzák. Hiszen az még a verésnél is rosszabb, mert maradandóbb nyomot hagy. A lélekben.