A tudományt harcok között sem szabad felednünk...

Kossuth Lajos politikai pályájának és személyes sorsának meghatározó pontjain kapcsolódik a kétszáz éves Magyar Nemzeti Múzeumhoz. A reformkor törekvéseit megvalósító első nemzeti intézményünk – a polgári nemzettudat jelképe – kortörténeti dokumentumok, személyes tárgyak, archív anyagok, fotók segítségével mutatja be Kossuth életét.

A monoki szülőházon és a ceglédi múzeumon kívül a bulgáriai Sumenben, a törökországi Kütahyában, az itáliai Torinóban is őrzik Kossuth Lajos emlékét, aki felismerte az épülő múzeum társadalmi jelentőségét, szorgalmazta hasonló nemzeti intézmények felállítását. Az Iparegylet aligazgatójaként 1846-ban itt rendezte a harmadik országos iparmű-kiállítást, amelynek néhány míves darabja most is látható. A vezérvármegye követeként innen indult 1847-ben politikai pályájának csúcsára. A forradalom és a szabadságharc idején utasításaival biztosította a múzeum értékeinek megőrzését és gyarapítását.
Személye körül a társadalom kultuszt alakított ki. A szabadságharchoz és Kossuthhoz kapcsolódó relikviák gyűjtését a hazafiak már a XIX. század derekán feladatnak tekintették.
„A tudományt a harcok között sem szabad felednünk, sőt azt ápolni mindenkor kötelességünk” – vallotta. 1848–49-ben többször megfordult a múzeum épületében, itt ülésezett az első népképviseleti országgyűlés felsőháza. Utasítására az ásatásokból, sáncásásokból származó leletek – többek között a székesfehérvári királysírokban azonosított III. Béla halotti koronája, kardja és jogara – nem a bécsi császári kincstárba, hanem ide, a pest-budai múzeumba kerültek.
Érdekes darabja a tárlatnak az a díszes fakeretbe foglalt, babérkoszorúval övezett, aranyszegélyes fotó, amelyen az idős, olaszországi száműzetésben élő Kossuth látható. Jól kivehető rajta a kézírása is: Breznay Geiza Öcsémnek 1880. A kiállítás tárgyai között megtalálhatjuk azt a királykék huzatú, ovális háttámlájú, nagy karosszéket, amit az államférfi turini lakásában használt, s a falon ott látható az udvardi Kossuth család 1661-es címeres zászlaja. Egy arany dísztoll is becses darab: nagyváradi tisztelők adományozták neki az 1860-as években. A nagyközönség láthatja azt a puskát és pisztolykészletet, amelyeket a feltalálók – Martson és Colt – az 1851-es amerikai útján ajándékoztak Kossuthnak. A szintén kiállított ezüstből és rubinból készített Washington-ereklyét pedig – amelynek hátoldalán „a hazafinak és az emberiség barátjának” véset díszeleg – Philadelphiában egy amerikai önkéntestől vehette át. A műtárgyon a következő felirat is olvasható: „Aki akar, annak számára nincs akadály”.
Az emlékiratait író, idős politikus napi anyagi gondjain tisztelői könyvtárának és irathagyatékának megvásárlásával, múzeumi elhelyezésével igyekeztek segíteni. A tárlókban korabeli adásvételi szerződések, jegyzőkönyvek, könyvtárának lajstroma. Fiai gyászjelentése mellett a Pesti Napló 1894.
III. 21-i címoldala ezekkel a szívbe markoló sorokkal kezdődik: „Meghalt. Kossuth Lajos meghalt, mert mindnyájunknak el kell menni. Hogy Kossuth Lajos élt – ez megmond mindent. Most meghalt – nem tudunk mondani semmit. Csak sírunk, zokogunk…” Gipsz halotti maszkja mellett megőrzött gyászkoszorúszalagok, korabeli fényképek: a 92 évesen elhunyt, agg államférfit nagy pompával a fekete szalaggal övezett oszlopú Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel, onnan kísérték a Kerepesi temetőbe. A gyászszertartást rendező főváros gyászjelentése is csupa fájdalom: „elhunyta megmérhetlen veszteség az egész országra, mert a Megboldogultban a magyar nemzet szabadságának atyját, a főváros virágzó fejlődésének egyik megalkotóját siratja. Vegyünk búcsút Tőle, kinek a Haza és a főváros körül szerzett érdemei halhatatlanok! Legyen örökké áldott az Ő dicső emléke!”