Az SZDSZ és a honvédelem

„Az SZDSZ mindig is határozottan lépett fel annak érdekében, hogy Magyarországon megszűnjék a sorkatonai szolgálat, s helyette áttérjünk az önkéntes hivatásos hadseregre” – jelentette ki pénteken Fodor Gábor, a szabaddemokraták ügyvivője.

Az SZDSZ-nél a honvédelem helyiértékét mi sem jelzi jobban, minthogy a más területeken már oroszlánkörmeit megmutató Fodor Gábor szólalt meg a kérdésben. Akár a régi mondás – akinek Isten hivatalt ád észt is ad hozzá – parafrázisának tekinthetnénk e szerepjátékot. Hiszen a nyilatkozat komolyságát megalapozó hivatal – Fodor szabaddemokrata ügyvivő – már megvan, a túl sok háttérismeret pedig csak zavarná a koncepció előadóját. S a bevezető mondatban elhangzottak sem felelnek meg a tényeknek. Hiszen a 90-es évek elején, az akkor honvédelemmel foglalkozó Mécs Imre természetesnek véve a férfiak általános védkötelezettségét az egyenlőség nevében, a nők számára is egy fajta polgári szolgálatot kívánt létrehozni.

Sajnos nem először fordul elő a magyar történelemben, hogy hasonló hozzáértéssel kívánjak a magyar haderőt „reformálni”, gondoljunk csak a szabad demokraták által elődjüknek tekintett Károlyi-kormány miniszterére Linder Bélára. Aki rövid, de annál hatékonyabb tevékenysége alatt szélnek eresztette az I. világháborúban megedződött magyar csapatokat, ezzel lehetővé tette, hogy a határon átszivárgó szedett-vedett csoportok megszállják Magyarország nagy részét. Később azért küzdött, hogy a kisantant – a trianoni ország újabb területeinek átengedése ellenében – egy katonai intervencióval juttassa hatalomra Károlyit és körét, vagy legalább az ősi szerb földről – Baranya megyéből – ne kelljen kivonulni a „felszabadító” délszláv csapatoknak. Nem véletlen, hogy Belgrád jelentős nyugdíjjal honorálta Linder szolgálatait.

A javaslat „megalapozottságát” mi sem mutatja jobban, minthogy nem az ország biztonságpolitikai helyzetének, fenyegetettségének és céljainak elemzéséből vezette le a szükséges haderő forma kérdését. Amint nemzetközi példák mutatják az általános védkötelezettséget ott váltotta fel a zsoldos haderő, ahol az adott ország katonai aktivitását főként az ország határaitól távol fejti ki. Lásd az Egyesült Államok példáját, ahol csak a szó legtágabb értelmében van köze a katonai akcióknak a honvédelemhez, például az ország gazdasága szempontjából fontos érdekeltségek védelme a Perzsa-öbölben. Nyilvánvaló, hogy a katonai beavatkozást világ másik végén, vagy az ott elszenvedett veszteségeket sokkal egyszerűbb a hazai közvéleménnyel elfogadtatni hivatásos hadsereg esetén. Az ismert izraeli hadtörténész, Martin van Creveld kutatásai egyértelműen igazolták, hogy a hivatásos hadsereg semmivel sem képvisel komolyabb harcértéket, mint a sorozott haderők. Hiszen pl. a II. világháborúban a legjobb „teljesítményt” a sorozott német Véderő és a szovjet Vörös Hadsereg nyújtotta, míg az alapvetően hivatásos bázison felépített brit hadsereg siralmasan szerepelt.

A hivatásos haderő egyik legnagyobb „hátránya”, hogy hiányzanak a rendkívüli helyzetben könnyen mozgósítható tartalékosok. Nem vélelten, hogy az ilyen hadsereggel rendelkező Washington és London a békefenntartás nehéz feladatát – a feleslegesnek tartott költségeken túl – ezért bízza szívesen a sorozott haderővel rendelkező államokra, mint például Németország. Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a hivatásos hadsereggel gyűjtött több évtizedes tapasztalatai egy veszélyes szociológiai tényre is felhívják a figyelmet, nevezetesen, hogy a zsoldos haderő csak a társadalom legalsó rétegeiből tevődik össze. Különösen nehéz a magas gazdasági növekedést felmutató esztendőkben – mint például a 90-es évek második felében – a megfelelő utánpótlásról gondoskodni. Nem véletlen, hogy az amerikai hadseregbe jelentkezők jelentős része minimális képzettséggel rendelkezik, s gyakran az angol nyelvismeret is problémát jelent.

Tanulságos a szerződéses és a sorkatonák – 2001-es árakon – „költségeinek”összevetése is, hiszen a hivatásos hadsereg hívei rendszeresen érvelnek annak állítólagos olcsóságával.

Magyarországnak abban az esetben érné meg az áttérés a hivatásos haderőre, ha a Magyar Honvédség egy főként külföldön interveniáló hadsereggé alakítanák át. Bár utalnak erre is jelek – gondoljunk csak arra, a kormány tervezi a csapatok küldését Afganisztánba és Irakba – de fel kell tennünk a kérdést, szükségünk van-e egyáltalán olyan haderőre, melynek gyakorlatban egyetlen feladata, hogy segédcsapatokat állítson ki? Ugyanakkor valószínűsíthető, hogy Fodor megnyilatkozását nem az új biztonságpolitikai helyzet, hanem a szereplési kényszer motiválta. Hiszen a programatikusan teljesen kiürült, az MSZP antifasiszta, antinacionalista platformjává vált szabaddemokratáknak indokokat kell keresnie, hogy 2006-ban is becsusszanhassanak az országgyűlésbe. Ezt a feltételezést támasztja alá a Fodor által említett 2005-ös dátum, valamint az a tény, hogy a védkötelezettség felszámolásának következményeinek ismertetésével sem terhelte a hallgatóságát. S úgy tűnik nem marad más érvük, mint az általuk már többször járt út, az állampolgári kötelezettségek további lebontásának néhányaknak talán népszerű ígérete.