Orvosok a nemzeti egységért

Pest Megye Önkormányzata és a Magyarok Világszövetsége Erdélyi Társasága kilencedik alkalommal rendezte meg az In Vivo orvoskongresszust. Legnagyobb lélekszámú hazai megyénk, valamint az erdélyi Hargita és Kovászna megyék kórházainak lelkes gyógyítói minden esztendőben összeülnek, hogy a magyarságot különösen sújtó népbetegségekről, azok megelőzéséről és szakmai eredményeikről kicseréljék tapasztalataikat.

Az elmúlt években orvosaink jártak már Marosvásárhelyen, Tusnádfürdőn és Csíkszeredán; idén az anyaországban, a tápiószentmártoni Kincsem Lovasparkban találkoztak a nemzetért közös felelősséget érző doktorok.
Az évenkénti orvoskongresszus hatékonyságát mi sem bizonyítja jobban, mint a tavaly átadott Magyar Nemzetért ezüstérem. A magyarországi orvoshármas: Réti Miklós, Horváth Szabolcs, Bíró Dénes, illetve Molnár Géza, volt romániai egészségügyi államtitkár – a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) felkérésére – tanulmányt készített a külhoni állampolgárság bevezetésének várható egészségügyi következményeiről. Ezt eljuttatták a polgári kormány vezetőihez, s örömmel tapasztalták, hogy a kedvezménytörvényben (ugyan átkeresztelt fogalmakkal) teljes mértékben megjelenik a koncepciójuk.
A rendszerváltás óta kétségkívül a Fidesz-kormány tett a legtöbbet a határon túli magyarokért, összegezte véleményét Patrubány Miklós, az MVSZ elnöke. Többek között két-két milliárdot juttatott a költségvetésből az erdélyi egyetemnek és az Illyés Alapítványnak, egymilliárdot az Új Kézfogás Alapítványnak.
Az Országgyűlés félmilliárd forintot szavazott meg a Segítő Jobb Alapítványnak, amely a külhoni magyarok anyaországbeli gyógykezeltetésének költségeit fedezi. Ez az összeg aránytalanul csekély ahhoz a hozzájáruláshoz képest, amit a határon túli magyarok a hazai egészségügy fenntartásához nyújtanak.
Tavaly a statisztikai adatok szerint nyolcvannégyezer vendégmunkás dolgozott legálisan hazánkban, közülük mintegy ötvenezren magyar ajkúak. Ha azt vesszük alapul, hogy minimálbéren jelentették be őket (bár ez a hivatalosan alkalmazott, képzett munkaerőnél nem jellemző), 2001-ben akkor is 17,4 milliárddal gyarapították az államkasszát, amiből több mint tízmilliárd egészségügyi hozzájárulásként folyt be. Világosan látszik, hogy az itt dolgozó külhoni magyaroktól származó befizetés többszöröse annak, amit az anyaország a Segítő Jobbon keresztül a határontúliakra költ...
Felbecsülhetetlen a hazai orvosok nemzetféltő szeretetéből fakadó gyógykezelések száma, mikor ilyen-olyan kegyes hazugságokkal nem küldik el a kórházból az elcsatolt területekről érkezőket még akkor sem, ha nincsenek meg a gyógyítás formai feltételei. Patrubány Miklóshoz a közelmúltban egy vidéki orvos fordult segítségért. Bűnvádi eljárás indult ellene, mert évente mintegy ötven csípőprotézis-műtétet végzett délvidéki magyarokon. Kollégáival egyetértésben sürgősségi esetként kezelték a betegeket, amit ezáltal az OEP finanszírozott. Miután a kórház a politikai csatározások középpontjába került, üldöző hajsza indult az ortopédorvos ellen, hiszen így szeretnének valami „bűnt” rábizonyítani a kegyvesztetté vált intézményre.
Szabó Előd, a Budagyöngye Kórház belgyógyásza tizenhét éve települt át Magyarországra, s a közel két évtized alatt nagyon sokan keresték fel odaátról. A rendszerváltás után átköltözött erdélyiek mint román állampolgárok szerepelnek a nyilvántartásukban: 1995-től hetvenhárom beteget kezeltek náluk, ebből harmincat a belosztályon.
A határon túli magyarok kórtünetei hasonlóak vagy kissé rosszabbak a mieinknél; egyharmaduk magas vérnyomással, szívelégtelenséggel kerül orvoshoz. Gyengébb egészségi állapotuk oka elsősorban az, hogy áttelepülésük előtt nem (vagy tévesen) állapították meg betegségüket, illetve nem volt megfelelő gyógyszer a kezelésükre. Szabó Előd két cukorbeteg fiatalembert említ, akiknek már réges-rég inzulint kellett volna kapniuk. Egy kilencéves leukémiás kislánynak azonban nem tudott segíteni, hiába utaztak Gyulafehérvárról Budapestig az édesanyjával. Csak úgy kezdték volna el a gyereknél a kemoterápiát, ha kifizetik az egymillió forintot. Ilyen esetekben a Segítő Jobb Alapítvány támogatását még Romániában kell kérni, mert csak az ő ajánlásukkal végzik el nálunk ingyen a beavatkozásokat.
A magyarországi egészségügy finanszírozási problémáit ismerve nincs túlzott okunk a lelkesedésre, ám erdélyi honfitársaink helyzete még ennél is nehezebb – véli Zelen Béla, a Szent Rókus Kórház orvosa. Az orvoskongresszusok során testvérkórházi kapcsolatok épültek ki, például a Rókus és a sepsiszentgyörgyi, a kistarcsai és a csíkszeredai, a ceglédi és a gyergyószentmiklósi kórházak között. A magyar intézmények lehetőségeikhez mérten műszereket, gyógyászati segédeszközöket adományoznak erdélyi kollégáiknak, illetve vendégül látják őket, hogy ismerkedjenek egy-egy nálunk már bevezetett, új vizsgáló módszerrel, gyógyító eljárással.
A Magyarok Világszövetsége a IX. In Vivo orvoskongresszus résztvevőinek ajándékozta Kossuth-emlékzászlóját. A lobogó felirata tökéletesen megegyezett a nem csupán szakmai rendezvény szellemiségével, a határon belül és kívül gyógyítók elhivatottságával: „Hiszek a nemzetben”.