Egymásra hangolódtak, mint gitáron a húrok

Lepusztult, de lassan újjáépülő épületben egy lebírhatatlan életerejű művész, Dévai Nagy Kamilla határon túli magyar tanítványainak zeneiskolát és kollégiumot szervezett. A zene, a szolfézs és az előadó-művészet mellett az életre is tanítja őket.
A békásmegyeri, lerobbant, emeletes iskolát a III. Kerületi Önkormányzat 25 évre ingyen a Krónikásének Zeneiskola rendelkezésére bocsátotta. Az iskola életre hívója – a 34 nyelven éneklő s ezzel Guinness-rekorder – Dévai Nagy Kamilla gitárral kísért népdalait, virágénekeit, költők maga megzenésítette verseit mind az öt földrészen előadta már nagy sikerrel. Ám egy csaknem végzetes autóbaleset után átértékelte az életét, és saját pályafutását háttérbe szorítva megvalósította régi álmát. Mindig arra vágyott, hogy tanítson: tehetséges határon túli fiataloknak hat esztendeje megalapította azt az Európában egyedülálló, gitáros-énekes előadóművész képzést, amely zeneiskolája nagy vonzereje.
A négyéves, oklevelet adó képzésen jelenleg hetven hallgató vesz részt. Tanítás délutánonként, hiszen a többség diákmunkát, alkalmi tevékenységet végez, hogy minimális keresethez jusson. A legifjabb kilenc, a legidősebb 55 éves, az átlagéletkor 22-24 év. Heten már működési engedélyt kaptak, oklevelet egy tanítvány ért el. A gitár- és énekoktatáson kívül tanulnak fény- és hangtant, sminkelést, ruhatervezést, eligazodást az adó- és szerzői jogvédői ügyekben. Az előadó-művészetet másutt nem oktatják; mindnyájuk pótmamája, az iskola lelke, minden ügy mozgatója, Kamilla mellett a gyakorlatban, a fellépéseken tesznek szert rutinra, lélekjelenlétre. Elsős koruktól együtt járnak hazai és külföldi fellépésekre, s a tanítványaival koncertező művésznő Amerikától Svédországig, Németországtól Erdélyig viszi könnyes-tapsos diadalútra a csapatot. Hamar megtanulhatják a kapcsolattartást a közönséggel: egy év alatt közel száz előadáson léptek föl már együtt.
Földszinten, emeleten, tanteremben és társalgóban gitár peng és ének szól, míg bejárjuk az 1500 négyzetméteres épületet. Mindenütt az ő kezük nyoma: a kialakított női és férfimosdók, az emeletes ágyas hálószobák, a csempézés, a padlóborítás, az ajtófestés az itt lakó 46 ember folyamatos munkáját dicséri. Addig és annyit építenek, amennyire futja a művésznő fellépti díjából, aki végigkönyörgi az építőanyagot áruló nagyáruházakat, így szerez cementet, csempét, tapétát. Nagyon nehéz körülmények között, minden állami támogatás nélkül, néhány jótét intézmény és magánszemély jóvoltából tartják fenn magukat. Közös a kassza, együtt készül a reggeli, a vacsora, fölosztják a napi teendőket. Élnek a nehézségek által is összekovácsolva, mint egy összetartozó, nagy család. Szeretetszolgálatoktól, a bécsi apácarendtől, innen-onnan kaptak bútort, edényeket, hűtő- és mosógépet. Dévai Nagy Kamilla költözött be elsőnek egy matraccal, néhány holmival a ma már lakható szobába. Egy éve meg sem fordult a saját otthonában, éjjel-nappal a diákjai között lót-fut, szervez, heti hetven órában tanít. Úgy él, ahogy egyik versében summázta: „Mentem házról házra, országról országra, / mindig gyógyírt vinni mások bánatára. / Megyek még eztán is, égből jött feladat, / osszam szét köztetek egész önmagamat.”
A környék néhány lakója nehezen fogadja be a krónikásokat, ám Kamilla álmaiban már áll a háromszáz személyes színházterem, ahová műsoraikkal odavonzzák az ott élőket. Előadják az első erdélyi rockoperát, amelynek a játszási jogát már megkapták. Szól majd a virágének, a country- és a flamencozene, megismerik és megszeretik őket. A szakma legjobbjaitól tanulnak: Vikidál Gyulától, Huzella Pétertől, Edelényi Gábortól, Varga Miklóstól. Az emberséget, a magyarság iránti felelősségtudatot, identitásuk megőrzését, a remény ébrentartását, a kultúra otthoni terjesztését missziójuknak tekintik.
A fészekrakás és az otthonteremtés szorosan összefűzi mindnyájukat. De a legemlékezetesebbek a közös fellépések: a Szent István-bazilikában, a Vigadóban, a szegedi dómban meg persze a szülőfalujukban, ahová előbb-utóbb mindnyájukat elviszi közös szereplésre Kamilla. A csíksomlyói búcsún a hajnali szentmisén ők zenéltek a ferences atyák meghívására, sőt önálló műsort is adtak a kegytemplomban, amire még nem volt példa. Ezek a fiatalok tanulni jöttek ide, de mindnyájan visszamennek a szülőföldjükre, Erdélybe, a Felvidékre vagy Kárpátaljára.
Az erdőszentgyörgyi Szép Ibolya, a nagykolcsi Kocsis Levente másodéves hallgatók. Szeretik azt a nehézségekkel és szépségekkel teli közös életet, amelyet élnek. Kedves, nyílt arcú, lelkes fiatalok, örömmel emlékeznek az erdélyi fellépésekre. – Megható volt otthon énekelni. Mindenkit várnak haza, tudják, hogy készülődik egy saját, külön igricük. Ha végzek, hazamegyek, viszem mindazt, amit tanultam. Olyat adok, amelytől megvigasztalódnak, amitől jókedvre kapnak, reményt a túlélésre – meséli Kurkó József Csikszentdomokosról. – Nagy élmény, ahogy itt tanulunk és élünk. Úgy összehangolódtunk együtt, mint a gitárhúrok.
Zoltáni Zsolt gyönyörű tájszólásán nem koptatott a pesti flaszter. Saját, megzenésített verseit adta elő a felvételin és a gödöllői fellépésen. – Adtunk már műsort Székelyderzsen, a szülőfalumban. Sírtak is az otthoniak, amikor megláttak. A szüleim egyszerű parasztemberek, dolgoznak egyik napról a másikra, hogy legyen mit enni. Anyu kenyeret, kalácsot sütött nekünk, apu levágott egy bárányt, nagyon szép napokat töltöttünk együtt. De ünnepeink itt is vannak. Felköszöntjük egymást, a zeneiskola születésnapját éppúgy megüljük, ahogy együtt is karácsonyozunk, mielőtt hazamennénk.
Dévai Nagy Kamilla joggal büszke a tanítványaira. Ötödik éve nyerik meg a nemzetközi Ideális diák-versenyt. Gödöllőn, az idei országos dalosversenyen öten indultak, öt díjat hoztak el. Tudatosan készülnek vállalt küldetésükre. Viszik a lángot, a szép szót, a muzsikát, mindazt, amit a művésznőtől tanultak. – Begyűjtöttem annyit saját gazdag pályafutásom alatt, hogy van mit átadnom. Nem őrzöm a szakmai titkaimat. Rajtam keresztül tanulják meg a dalokat, ébrednek rá a magyarságukra, hogy otthon a legjobb, ahol tiszta a levegő, még van havasi gyopár, ott a nagymama sírja, a család, ahol szeretik, várják őket, mert szükség van rájuk. Tompa Mihály szavaival engedem útjukra őket: „Fiaim, csak énekeljetek…”