Az a véleményem

*** Papp Endre, Vásárosdombó: Tévében, rádióban, újságban egyébről sem lehet hallani, olvasni mostanában, mint hogy mennyire föl vagyunk készülve az unióra, és hogy eleget tettünk a csatlakozási követelményeknek. Annak lehet, hogy igen, de önmagunknak nem. A mezőgazdaság területén, azon belül is az állattenyésztésben pedig egyáltalán nem jeleskedtünk. Pedig e téren nagy lehetőségeink lehettek volna, hiszen egyes állatfajaink, illetve fajtáink nagyon keresettek a nyugati piacon. Gondolok itt a magyar szürkemarhára, a magyar tarkára, a sertések közül a mangalicára, illetve a pecsenyecsikóra, kecskére és juhra. Ezek az állatok viszonylag kis ráfordítással is tarthatók lennének azokon a több százezer hektárt kitevő legelőkön, amelyek kihasználatlanul állnak az országban. Csakhogy már jóval korábban segíteni, támogatni kellett volna azokat a gazdálkodókat, akik ezeket a fajokat tenyésztik, és nem olyanoknak adni az állami pénzeket, akiknek semmi közük nincs a mezőgazdasághoz. De még most is érdemes lenne elkezdeni, mert jobb későn, mint soha. Példaként említem a hortobágyi állami gazdaságot, amelynek közel százezer hektáros területén sokkal több értékes állatot lehetne tartani. Szólnom kell még a sertés fölvásárlási áráról is, ami 240 forint körül mozog. Az önköltsége viszont 320 forint körüli. Kérdezem, hogy lehet ilyet megengedni? Szándékosan akarják tönkretenni a gazdákat? Nem hiszem, hogy a hatalom nem tudna segíteni ezen a helyzeten.

*** Tribik Sándorné, Jászszentandrás: Unió, unió, unió! Már hónapok óta csak erről hallani a médiában, de nagyon sokan azt sem tudjuk, mit jelent ez a szó. Sem elméletben, különösen pedig nem a gyakorlatban. Továbbá: jó lesz-e ez nekünk, vagy rossz? Ha esetleg nem lépünk be, az milyen következményekkel jár ránk, magyarokra nézve? Szeretnénk, ha még április 12 előtt elmagyarázná ezt nekünk valaki, és úgy mennénk el szavazni, hogy tudnánk, mire voksoljunk. Hallom, hogy Ausztria éppen azon gondolkodik, hogy kilép az unióból. Miért sietünk mi annyira belépni?!

*** Hajdu Ferencné, Orosháza: Néztük a szilveszteri műsort a tévében, és vártuk, hogy majd csak lesz benne magyar nóta is. De hiába vártuk, nem lett. A szerkesztők csak a fiatalokra gondoltak, azoknak ment a zene minden csatornán, de ránk a magyar nótákat kedvelő idősekre nem gondolt senki.

*** Katzenmayer János, Madaras: Tavaly közölt a Szabad Föld egy felvételt, amelyen egy régi Ikarus 311-es autóbusz volt látható, háttérben egy Csepel teherautóval. A fotó tőlem származott és a hozzá tartozó szöveg is, amelyben azt írtam, hogy örömet okozna nekem, ha valaki ilyen régi autóbuszt ábrázoló fényképet vagy képeslapot küldene a címemre. Nos, azóta néhány olvasótól kaptam is képeslapot, fotót, sőt még típusismertetőt is. Ennek révén ismerkedtem össze egy kiskunfélegyházi MÁV alkalmazott fiatalemberrel, aki szintén rajong a régi buszok iránt, és vele közösen határoztuk el, hogy fölkutatjuk a magyar közlekedés múltjának teljes technikai és irodalmi hátterét. Kapcsolatban állunk veteránautóbusz tulajdonosokkal, és ismerjük azokat a megszállott szerelőket is, akik régi autóbuszokat restaurálnak. Célunk megvalósításához ezúton is kérjük a téma iránt érdeklődők segítségét a 06/ 30/ 458-2329-es telefonszámon.

*** Türgyei Mária, Karád: November közepén volt a falunkban a tüdőszűrés, amit alighanem a szervezés csődjeként fog majd számon tartani a falutörténet. Elterjedt ugyanis a hír, hogy aki nem megy el, azt pénzbírsággal sújtják. Mivel a röntgengép naponta csak három órát állt a lakosság rendelkezésére, mind a két nap, amíg a szűrés tartott, hatalmas tumultus alakult ki. Mikor például én álltam a sorban, valaki úgy megtaszított a könyökével, hogy beestem az adminisztrátorok közé. Veszekedés, perpatvar kísérte az egész vizsgálatot a rossz szervezés miatt. Igaz, nem is fordult még elő a falu történetében, hogy ilyen kevés időt szántak volna az ilyen fontos vizsgálatra.

*** Cselei Bálint, Hajdúböszörmény: Érdeklődéssel olvastam a Szabad Föld egyik novemberi számában a Jelek a némaság világában című írást. A cikk nyomán eszembe jutott, hogy pár éve alakult meg az Országos Fogyatékosügyi Tanács azzal a céllal, hogy összefogja és segítse a fogyatékkal élőket. Nálunk, az Észak-Hajdúságban működik a Fehér Bot Alapítvány, amelynek tagjai nemlátók és csökkentlátók elsősorban. Nos, az én ötletem az, hogy mi, mozgássérültek lehetnénk a híd a nemlátók és a süketnémák között, hiszen mi látunk, hallunk és beszélni is tudunk. Csak a jelbeszédet kellene megtanulnunk ehhez. Kérem a mozgássérült társaimat, hogy gondolkodjanak el az ötleten. Gondolják meg, milyen szép is lenne, ha valóban mi tölthetnénk be az összekötő kapocs szerepét fogyatékkal élő embertársaink között.