Talárszerű, zöld, aranysujtásos ruha és Bocskai-sapka: ebben a díszes öltözékben, egy kancsó vörösbornral a kezében fogad Bodor János pincéjének bejáratánál. Az előtérből kialakított borkóstoló kandallójában ropog a tűz, ám a házigazdákat és a vendégeket hamarosan a tüzes bor is melegíti majd. Errefelé ma is úgy tartják: tősgyökeres monorinak csak az vallhatja magát, aki saját borával kínálja a vendéget. Akinek nincs szőlője, azt afféle „gyüttment”-nek tekintik…
– Éppen három éve negyven lokálpatrióta borász megalakította a strázsa-hegyi borrendet, remélve, hogy ezzel sikerül népszerűsíteni borainkat és Közép-Európában is egyedülálló, páratlan szépségű pincefalunkat – mondja a házigazda. – Ezeken a lankákon a XV. században kezdődött meg a szőlőtelepítés, miután a dombvidék az egri káptalan tulajdonába került. A hagyományos fajták, az Olaszrizling, a Rajnai rizling, a Zweigelt és a Kékfrankos ma is megtalálhatók, de már megjelentek az olyan új telepítésű világfajták is, mint a Chardonney, vagy a Cabernet sauvignon. Borrendünknek jelenleg kétszázhat tagja van, és néhány kft.-t leszámítva egy-egy termelő mindössze 300-500 négyszögölnyi szőlőt művel. A termés elsősorban a családi, rokoni, baráti fogyasztást fedezi, de szívesen kinyitnánk pincéink ajtaját a turisták előtt is.
Ezért fölvették a kapcsolatot az idegenforgalmi irodákkal, és csatlakoztak a Borrendek Országos Szövetségéhez meg az Európai Borászok Szövetségéhez. Két jeles eseményt szerepeltetnek a kiadványukban: az egyik az Orbán-napi ünnepség a Strázsa-hegy védőszentjének tiszteletére, a másik pedig a Márton-napi szüreti mulatság.
– Rendezvényeink több száz érdeklődőt vonzanak, jó érzés látni, amikor hajnalig táncolnak, vigadnak. Egyelőre főként szájhagyomány útján terjed a hírünk, de a szervezett bortúrákba is be szeretnénk kapcsolódni. A közelmúltban egy borásztörténeti kiállítást nyitottunk meg Monoron. Fölkutattunk hozzá a környéken sok-sok pincét, padlást és ládafiát, így sok régi eszköz, például prések, csapok, kacorkések kerültek elő. Valamint Monor 1848-as pecsétje, amit szívesen tennénk medálunkba – meséli a lelkes főborász, majd beavat a borrendi ceremónia kulisszatitkaiba.
– Aki a rend tagja akar lenni, annak háromféle bor közül ki kell választania a zászlósbort, a Kékfrankos cuvét. Ez kemény feladat elé állítja a jelöltet, de ha felismerte, akkor még egy pohárral meg kell innia a strázsa-hegyiek egészségére. Ezután elmondja az eskü szövegét, majd féltérdre ereszkedik, és fölesketjük őfelsége, a bor és a strázsa-hegyi borrend lovagjává.
A látványos és hangulatos ünnepek mellett a sikerek is rendkívül fontosak a strázsa-hegyi lovagok számára. A fiatal Mészáros Ferenc többször nyert már borversenyt, legutóbb két ezüstérmet hozott el egy országos megmérettetésről Rajnai rizlingjével és Kékfrankosával. De hiába a minőségi áru, ha pénz híján nem tud berendezkedni vendéglátásra a gazda, és egyedül a palackozást sem képes megoldani.
– Csakis a szövetkezés lehet a kitörési pont – mondja. – Ceglédbercelen már működik egy ilyen társulás, és azt látjuk, hogy sokkal jobban boldogulnak az értékesítéssel.
Strázsa-hegyi sétánk utolsó állomása a Csúzi család pincészete. Azon kevesek közé tartoznak a pincefaluban, akiknek minden feltételük és engedélyük megvan a korszerű vendéglátáshoz, a falusi turizmushoz. Pedig ők is kiegészítő tevékenységként foglalkoznak szőlővel, borral. A férj a helyi szakmunkásképző intézet igazgatója, a felesége pedig a monori rendőrkapitányságon dolgozik, nyug-díjasként.
– Elismerésnek, rangnak tartjuk, hogy borrendi tagok lettünk, hiszen ez is a polgárosodás része, a lokálpatriotizmusnak az erősítése – mondja a családfő, Csúzi László, aki büszkén viseli fényes zöld strázsatalárját és bocskaiját. Poharunkba különös csillogású, aranyfényű nedűt tölt a lopóból. – Abban bízunk, hogy az unióhoz csatlakozva a nagy borászok mellett szükség lesz az ilyen kis, családias pincékre, présházakra is, ahol különlegességet, hungarikumot talál a vendég.
– Hogy honnan a borászat tudománya? – tűnődik el az ugyancsak borrendi díszruhába öltözött feleség, miközben jóízűen kortyolgatjuk a finom nedűt. – Az ősöktől kaptuk mind a ketten, családi örökségbe. Kötelességünk folytatni és gyermekeinknek is továbbadni a hagyományt. A megélhetésünket a főállásunk adja, a szőlészkedés, a borászkodás a hobbink.
origo.hu
Gulyás Gergely bepereli a 444-et
