Csodák és legendák Csíksomlyón

Milyen igaza volt Mikes Kelemennnek, mikor azt írta: úgy szereti nmár Rodostót, hogy el nem fenlejtheti Zágont – mélázott el a fiatalember, aki tizedik éve települt át Erdélybol az anyaországba. Meg Adyt is emlegeti, de csak egyetlen sort ismételget: „Dunának, Oltnak egy a hangja”.
Annak idején a jobb megélhetés reményében változtatott hazát. A szülei majd belezavarodtak, úgy féltették. Joggal, hiszen egy táskányi ruhaneművel, jóformán pénz nélkül érkezett meg a fővárosba. Épphogy befejezte a középiskolát, a sporton kívül – ifiválogatott kézilabdázó volt odaát – máshoz nem igazán értett, így hát ebből próbált megélni. Egy Pest megyei kisváros fitneszcentrumában talált munkát, és az évek során számos edzői és gyógymasszőrtanfolyamot elvégzett. Mondhatni bejöttek a számításai, széles vendégkörrel és jó fizetéssel dicsekedhet. Mégis… mégis a Kis-Duna partján az Olt zúgását hallja, és a gombóctól a torkában képtelen elénekelni a Marosszéki kerek erdőt.
Pünkösdre szokás szerint hazamegy, hogy együtt zarándokoljon el a család a csíksomlyói búcsúra, mondja. A karácsony mellett ebből a hagyományból sem enged immáron egy évtizede.
A nevezetes búcsújárást egy 1567-es pünkösdszombati diadal emlékére tartják meg minden esztendőben. A székely katolikusok István gyergyóalfalvai pap vezetésével ekkor arattak győzelmet a hargitai Tolvajos-tetőn a népet erőszakkal az unitárius hitre térítő János Zsigmond fejedelem seregei felett. Fogadalmukat megtartva, azóta minden esztendőben ezen a napon mondanak köszönetet a csíksomlyói Szűzanyának.
A búcsú mára magyarságunk megvallásának jelképévé vált. A határon kívül élő (illetve kívül rekedt) és az anyaországbeli magyarok évről évre – hitet és hagyományt őrizve – zarándokolnak el Csíksomlyóra, a Megváltó édesanyjához, akinek annak idején István királyunk felajánlotta nemzetünket.
Csíkszeredából a búcsújárók csak gyalogosan tehetik meg a hátralévő több kilométeres utat. A hullámzó, mégis fegyelmezett tömeg fölött imbolygó, díszes egyházi zászlók és helységnévtáblák feliratai elárulják, a csoport a világ mely részéből jött, hogy meghallgassa a szentmisét és láthassa a csodatévő Szuz Mária-szobrot.
A kegytemplom oltára mögött álló, több mint kétméteres szoborhoz egész nap kígyózik a zarándokok végtelennek tetsző sora. A világ legnagyobb kegyszobra a napba öltözött asszonyt koronával a fején, királynőként ábrázolja, lába alatt a holddal. Régi szokás szerint a búcsújárók az áldását kérve megsimogatják a Szűzanya lábát, hozzáérintik ruhájukat és kegytárgyaikat.
Akivel már történt csoda, erősebben hisz a Madonna-szobor legendájában. Akárcsak a negyvenes évei elejét taposó Nagy Mária Magdolna, akivel a tavalyi búcsún ismerkedtem meg. Az idő előtt, másfél kilóval született kislány négy évtizedig nem tudta használni végtagjait. Szinte minden esztendőben özvegy édesanyja és barátaik segítségével Mikefalváról tolókocsiban zarándokoltak el Csíksomlyóra, s hosszú idő után a Szentanya meghallgatta imáikat. Két éve, egy februári napon, egyszer csak a lány tagjai mozogni kezdtek. Tavaly már tudott fogni és néhány lépést tenni.
A századok folyamán a kegyszoborral számtalan csoda történt, sok ima meghallgatásra talált. Többször olyan fényben ragyogott, hogy világossága betöltötte a templomot. Nagy katasztrófák előtt az emberek szomorúnak látták az arcát. Amikor a tatárok felgyújtották a templomot, a szobor sértetlen maradt.
A hagyomány szerint az egyik tatár vezér el akarta szállítani az értékes tárgyat, de az olyan súlyossá vált, hogy nyolc pár ökör sem tudta elhúzni a szekeret. A vezér mérgében ledobta a szobrot a szekérről és kardjával rávágott, megsebezve a Madonna arcát és nyakát (ezek a sérülések ma is láthatók). A tatár karja súlyos tette után bénán hanyatlott alá.
Somlyó hegyén az 1700-as évek óta él remete. A hegyen egy parányi házban tavaly Antal atya lakott. Róla az a hír járja, hogy a villám belecsapott, és a nyakában függő rózsafüzér szemei beleégtek a bőrébe. Az itt élők rendszeresen hordanak neki ételt, ő pedig imádkozik értük. A búcsú kétségkívül felborítja nyugalmas életét, ott jártamkor sötétszürke csuhájában mogorván tett-vett a csudájára járó zarándokok között. Végül egy-egy kétségbeesetten könyörgő hívőt beengedett kunyhójába, akik segítő közbenjárását kérve elmondhatták panaszaikat.
A Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány tizenkét kolostorában mintegy hatvan szerzetes él. Talán az is csodaszámba megy, hogy a legismertebb búcsújáró hely, Csíksomlyó rendházát az alig harmincesztendős Kapisztrán testvér vezeti. A székelyszentkirályi ötgyermekes parasztcsaládból származó fiatalember tizennyolc éves koráig minden értelemben világi életet élt. Tanult szabószakmájára és komoly kapcsolatára alapozva már „csak” a családalapítás várt rá, mikor fordulatot vett az élete: a jó Isten belső hívásának engedve a szerzetesrendet választotta.
Assisi Szent Ferenc példáját követve a ferencesek az evangélium szerint, szerényen élnek, de szó sincs róla, hogy a világtól elvonulva vegetálnának kolostoraikban. Nagyon is köztünk járnak, s azt keresik, hol lehetnek a segítségünkre, a Szűzanya szolgálatában.