Pusztító idők Erdélyben

A kultúra, az épített környezet brutális és ostoba rombolása Erdélyben Trianon után kezdődött, de a kommunizmus idején vált végzetessé. A veszteségeket csak felbecsülni lehet, de jóvátenni nem. Ami véletlenül megmaradt, most a balkáni vadkapitalizmusban pusztul tovább. Az értékek megmentésére – kevés kivétellel – se pénz, se ész, se szándék. A múlt elsüllyedésre ítélt mesés szigete a hajdan nagy hírű fürdőhely, Bázna is.

Akik felépítették, elköltöztek, s lassan benövi az erdő udvaraikat, összedőlnek elfeledett házaik.
Az egykori erdélyi szász településen már csak a téli fagytól gödrös főúton a lovas kocsik között lavírozó német rendszámú autók tanúskodnak arról, hogy hétszáz évig e nép generációi éltek és dolgoztak e tájon. A hetvenes években csinos fejpénzt fizetett a német kormány, hogy Ceausescu engedje az erdélyi szászokat visszatelepülni az ősi „anyaföldre”. Távozásuk után, az egykor gazdag vidéken felütötte a fejét a rendetlenség, a nyomor.

A régi Küküllő vármegye dicsőszentmártoni járásának kisközségében, amit Baasennek neveztek a maguk nyelvén, 1892-ben még 1435 szász élt. Tágas, ívelt kapujú házaikat rég más náció lakja, s a főtéren, a középkori erődtemplomba sem igen jár senki imádkozni. Műemlék: nemrég újíthatták fel, tornya hófehéren magasodik a nagyküküllőt tápláló Bázna-patak völgye fölé. „Erős várunk az Isten” – Luther szavai ötlenek az ember eszébe a pillérekkel megtámasztott vaskos falak láttán, amik manapság már csak a letűnt századok árnyait óvják rendületlenül.
A Pallas lexikon 1893-ban kiadott kötete azt írja: Bázna, a messze földön híres gyógyfürdőhely a szász-lutheránus egyházalap tulajdona. Már a XVII. században ismeretes volt a parkjában fakadó öt gyógyforrás: a Szikla, a Merkel, a Templom, a Ferdinánd, és az Erlich, amelyek a fürdőház meleg kádfürdőit, a négy hideg tükörfürdőt, az iszapfürdőket és a gázfürdőt látták el. A község főútja mentén a rozsdás táblán még kivehető a román felirat: „baile”, azaz fürdő, 500 méterre. Az útmutatást követve, a falu szélső házait elhagyva megérkeztünk a telepre: mintha hirtelen a csernobili tiltott zónába csöppentünk volna.

A szocialista időkben kiadott útikönyv azt állítja: már a XV. század óta éltek a környékbeliek a gyógyvizekkel. Hogy a múlt e szeletét ők sem kívánták eltörölni, bizonyítja a régi gyógykutak mészkövébe vésett ötágú csillag, és a még romjaiban is tájidegen „szórakozócentrum” – diszkó, önkiszolgáló étterem a népi demokrácia jegyében, és presszó, no meg közért –, mindjárt a parkba vezető sétány elején kockaforma grandiózus épület, csupa üvegből, vasbetonból. A falakon a dolgozó parasztság és munkásság életét bemutató, mitologikus hangulatú szocreál mozaikok. A daliás traktoros lányokat és a fényes tekintetű vasöntő legényeket ma már leginkább csak a neszező patkányok csodálják.
A míves alpesi stílusban épült, áttört homlokzatú, manzárdos, emeletes villákat, panziókat már rég elhagyták az utolsó lakók. A piros cseréptetős, végromlásukban is festői épületeket kifosztották, az utolsó rézkilincset is elvitték. A nagyszálló faragott bábos korláttal szegélyezett falépcsője recseg-ropog a lépteink alatt, a feltört szobákban a lógó belű matracok és ürülékhalmok tanúskodnak arról, hogy az épületnek időről időre akadnak lakói. A hatalmas fogadócsarnok padlóján hegyekben tornyosul a szemét.
„Jód- és brómtartalmú sós-fürdő Erdélyben. Szép park és nagy erdők közepette. Enyhe éghajlat, pormentes levegő. Az erősen radioaktív gyógyforrások, gáz és iszapfürdők évszázadok óta a következő betegségeknél lettek kipróbálva: izületi és izomcsúz, köszvény, görvélykór, bujakór, bőrbajok, izületi lob, ischias és más idegzsába, hűdések, csonttörések, ficamok, és műtétek utóbajainál, női bajok, vérszegénység esetében. Ivókúra, inhalatórium, nap és légfürdők, röntgen-és villamos kezelés, bepakolások és masszázskúrák. Kellemes lakások magasabb és szerényebb igényűeknek. Figyelmes kiszolgálás. Két vendéglő. Gyógyzene, tenisz, krikett, tekepálya, zongora és egyéb szórakozás a szabadban, valamint a gyógyszalonban. Posta és telefonállomás. Fürdőidény: május 15-től szeptember 15-ig. Prospektussal és bővebb felvilágosítással szolgál a fürdőkezelőség.” – olvasható az előző századforduló táján kiadott fürdőkalauzban. A Pallas lexikon szerint 160 szoba állt akkoriban a fizető vendégek rendelkezésére, a főidényben a gyógyulást keresők száma elérte az ezret is. Báznáról évente harmincezer palack vizet küldtek szét másfelé – írja a lexikon. Az adatok arról tanúskodnak, hogy Báznafürdő abban az időben virágzó üdülőhely volt, amely télen-nyáron biztos megélhetést adott polgárainak, és az egész környéknek.

A hatalmas, omladozó gépcsarnokban a rozsdás gőzkazánon még ott a cégér, ami tanúsítja: a magyar millennium évében gyártották a fővárosban, s jól szolgálhatott, még a kommunisták alatt is. Kultúrhelyen becses ipari műemlék lenne. Itt csak a fémguberálókra váró romhalmaz.

Még az őspark kör alaprajzú, zöldre mázolt kerti pavilonjait is szépen cizellált faragásokkal díszítette az egykori mester, s a kecses építményeket csúcsos kupolával fedték be. Most megsüllyedve árválkodnak az ősfák árnyékában a sétány mellett. Néhány otthagyott, üres konyakos üveg bizonyítja, hogy a kísértetvárossá vált báznai gyógyfürdőtelep lakói – az itt ragadtak, a hajléktalanok és a csavargók – időnként meg-meglátogatják őket, a maguk módján keresve a felüdülést korhadó falak között.
De a hegyoldal felett magas, erős kerítés húzódik, elszigetelve az enyészet földjét az újonnan épített többhektáros, gondozott parktól, ahol sportpályák, giccses kandeláberekkel szegélyezett sétányok, hatalmas lebetonozott parkoló hirdeti az új módit. Középen pedig ott terpeszkedik a vasbeton monstrum, az új gyógyszálló. A régi fürdővárosban a kutakat elzárták, a vizet felszivattyúzták a hegyre… A medencéket csak a szálló vendégei használhatják. A helyiek nem is álmodhatnak róla, hogy megmártózzanak a gyógyerejű vízben.

Odalent, a roggyant házak csendjét gyerekzsivaj veri fel. Tíz év körüli lányok bújócskáznak a romok között, nevetgélnek, németül feleselnek egymással. Németországból jöttek. Szüleik tán a régi otthont keresik, ahol a valaha a nagyszülők éltek és dolgoztak – amíg lehetett.