Fürge lábú nagymamák

Nagyhegyes már másodszor képviselteti nmagát a kunhegyesi fesztiválon. Kulturális programjai nagy sikert arattak, főleg a nagymamákból álló mazsorettcsoport. A hatvanhét esztendős Nagy Sándorné szobalány volt Hajdúszoboszlón egy szállodában, onnan ment el nyugdíjba. Most sem tétlenkedik. Négy gyereke örül, hogy édesanyjuk tagja a nyugdíjasok táncos lábú csoportjának, ráadásul az énekkarba is jár, de még színpadi jelenetekben is szerepel, ha úgy adódik. Kunhegyesen ő is bemutathatta sokoldalúságát a város közepén felállított színpadon.
Tóth Vilma is örömmel járja a táncot, ezenkívül azzal is segítette a csoportot, hogy megvarrta a nagyik fellépőruháit, a kéket és a pirosat. Az asszonyok hajában a virágot, a nyakukban látható rózsafüzért, de a pomponokat is ki-ki megvarrta magának. „Amíg tudom járni a táncot, én járom!” – nevet Tóth Vilma.
A hatvankét esztendős Molnár Lászlóné sertéstelepen dolgozott, onnan ment nyugdíjba. Három gyereke van. Kisunokája szerepelt a nagyhegyesi iskolás mazsorettek között. Az unokák és a nagymamák táncolnak, a gyerekek nem, ők inkább dolgoznak, jegyzi meg.
Szabó Józsefné hatvanöt éves, baromfigondozó volt, dohányt termelt, kapál még most is, azt mondja, a tánc tartja jó kondícióban. Két lánya, három unokája biztatja a táncra, drukkolnak neki – mobiltelefonon.
A vendéglátásban és a kereskedelemben dolgozott nyugdíjazásáig Kovács Istvánné. Sok műtéten esett át. Az egyik alkalommal bement Hajdúszoboszlóra az orvoshoz, de a doktornő nem azt kérdezte, mi a baja, hanem azt, hogy megy-e még a mazsorett, meséli. Biztatta, hogy táncoljon. Nem is maradna el a próbákról.
Négy éve özvegy Kakucsi Lászlóné, ötvenhat évével a csoport legfiatalabb tagja. Sokat tanult a lányától, aki maga is tanítja a pomponos táncokat. Régebben egyébként is szeretett táncolni, dalolni. A csoport életkedvet ad, itt elfelejti minden bánatát, mondja lelkesen. Nagyhegyes vezetői nagyon elégedettek velük, s minden támogatást megadnak.
Kiss Ferencné a nagyhegyesi Veres Péter Általános Iskola alsó tagozatán tanít, ezenkívül az intézmény alsós és felsős mazsorettjeit vezeti. Tavaly februárban megkeresték a helybeli nyugdíjasklub asszonyai, hogy a nyugdíjas Ki mit tud?-ra egy pomponos tánccal készülhetnének, mert látták a gyerekek ma-zsorettcsoportjait, és nagyon megtetszett nekik. Kiss Ferencné vállalta, hogy segít a tucatnyi nagymamának. Elkezdték a munkát.
– Senkinek sincs táncos múltja, az együtt mozgást nehéz volt megtanulni – idézi fel a kezdeti próbákat a csoport vezetője. – A munkához szokott lábak nehezebben mozdultak, de nagy akarat és lelkesedés volt a jelentkezőkben. Júniusban már nagy sikert arattak az aszszonyok Hajdúszoboszlón, a selejtezőn. Nagy álma volt a nagymamáknak, hogy felléphessenek az Aranybikában: ez a megyei döntőn sikerült, úgyhogy az októberi gálaműsorra is meghívták a csoportot. Hamarosan már az egyik televízióban is szerepeltek.
Eredetileg egyszeri alkalomra tervezték Kiss Ferencnével az együttműködést, de anynyi meghívást kaptak sikereik nyomán, hogy folytatták a munkát. A tangó után egy szambaszámot tanultak meg, amit Kunhegyesen adtak elő először népes közönség előtt. Már készen van a harmadik számuk is, augusztusban egy spanyol számot mutatnak majd be.
Kovács Jánosné korábban a gázpalackokat töltögette, most 58 éves, rokkantnyugdíjas. Beteg, dobogott is a szíve tánc közben, mondja nevetve, de már helyrejött. „Az unokám is mazsorett, mondom, akkor én is megpróbálom. Azt mondta, hogy már elég jól megy, de mindig nevessetek, mama!”
Pinczés Miklósné hatvanhét éves. A kora miatt eleinte tartott a pomponos tánctól, félt, hogy megszólják, de már nagyon örül, hogy belépett a csapatba. Nem nevették ki, inkább megtapsolták.
Hatvanesztendős Tar Sándorné. A családja örül, a falubeliek mondják, hogy na, mennek a nagyik próbálni. Nagyhegyesen szeretik a nagymamákból álló táncos csoportot, az augusztusi falunapon zúgott a vastaps, többször visszahívták őket a színpadra.
Kovács Józsefné hatvannégy éves. Derűsen idézi fel, milyen sokszor megizzadtak a próbákon. Öt gyereke, tizennégy unokája, három dédunokája van, még most is öt-hat utódot pesztrál, úgyhogy akkor sem unatkozik, ha hazamegy a próbáról, vagy a nyugdíjasklubból.
Az ötvenkilenc éves Vincze Sándorné az előnyugdíjig Hajdúszoboszlón volt kézilány egy szállodában. Az ő ötlete volt, hogy pomponos táncot járjanak. Fiatalkorában is nagyon szeretett táncolni, de az egész családja szívesen ropta. A férje is eljött Kunhegyesre, ő is szerepelt a színpadi jelenetben, amit előadtak.
Szabó Péterné még kicsit nehezen beszél, mert agyérgörcsből épült fel. A tánc segített a gyógyulásban, mondja. Ez élteti. Kunhegyesen a közönség egyetlen, betegségre utaló jelet sem vett észre színpadi szereplésekor. Fönt, a világot jelentő deszkákon szinte újjáéledt.