„Körülbelül 9-10 százalékos bérnövekedéssel számolunk, ez mindenképpen biztosítani fogja azt, hogy a bérek vásárlóértékét megőrizzük” – mondta a pénzügyminiszter.
Hozzátette: a kormány világosan deklarálta, hogy a bérek vásárlóértékét jövőre meg kívánja őrizni. Mint mondta, ez azt jelenti: a kormány a bruttó bérek olyan növekedését tervezi, hogy az adótörvények szigorítását levonva, körülbelül az inflációnak megfelelő növekedés érhető el a nettó béreknél.
A kormány a költségvetés készítésénél – amint arról korábban beszámoltak – 4,5 százalékos inflációval számol. Az adózásban tervezett intézkedések azonban jelentősen csökkentik az adott bruttó bérhez tartozó nettó jövedelmet.
Az eddig nyilvánosságra hozott számítások szerint az előirányzott adómódosítások mintegy 550 milliárd forinttal növelik a jövő évi büdzsé bevételeit, illetve az hogy mégsem változna jövőre a személyi jövedelemadó tábla, 153 milliárd forint bevételkieséstől mentesíti a büdzsét.
A pénzügyminiszter korábbi kijelentése szerint az adópolitikai döntéseket az államháztartási hiány csökkentése érdekében hozta meg a kormány. Az adótábla bevezetésének elhalasztása azonban feszültséget okozott a kormányzó pártok között.
Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke korábban az MTI-nek azt mondta: nem tekinti véglegesnek a jövő évi szja-val kapcsolatos kormánydöntést, amely szerint elmarad az adókulcsok jövő évre meghirdetett csökkentése. „Az SZDSZ nem tud eltekinteni adócsökkentő programjától” – mondta. A szabad demokrata politikus egy csütörtök reggeli rádióműsorban felvetette azt a kérdést is, hogy ellenkező esetben van-e értelme az SZDSZ koalícióban való maradásának – jelentette az MTI.
László Csaba pénteken kijelentette: amennyiben ezt a kiadási oldalon megtakarításokkal lehet ellensúlyozni, örömmel látna egy olyan megoldást, ami az szja-nál lehetővé tenné a további csökkentést.
A Politico szerint az ukránok kapcsolatban állnak Magyar Péter csapatával















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!