Itt nem vagy a nagyi kedvence

Azok a diákok kerülnek kollégiumba, akik távol laknak iskolájuktól. Ilyen élethelyzet középiskolás, illetve egyetemista korban szokott bekövetkezni. Ma már egyre korábban, hiszen a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok elterjedésével olykor tíz-tizenkét éves gyerekek is arra kényszerülnek, hogy szüleiktől távol teljenek hétköznapjaik. Szerintem ez nem igazán jó megoldás, ennyi idős gyerekeknek még a családban van a helyük. Bár ebben is lehet kivétel, például egy rendkívül tehetséges gyerek, aki kis faluban lakik, valószínűleg jobban fejlődik, ha korán elmegy gimnáziumba.
Tizennégy évesen sem kis ugrás az ember életében, ha kiszakad hazulról. Lányok néha sírdogálnak is esténként az első hetekben. A mai kollégistáknak mindenesetre sokat segít a mobiltelefon, a hírek szerint a többség rendelkezik is e szidott-áldott szerkezettel. Ez esetben nagyon jó szolgálatot tesz, mert ha a gyerek vágyik a mama-papa hangja után, akár naponta többször is beszélhetnek. Később persze csitul a honvágy, s a diákot elsodorják az iskolai-kollégiumi élet eseményei. S egyre fontosabbá válik a közösség, amelynek tagja lett. Az együttélés olyan szoros, mint korábban csak a testvérekkel volt. Egy szobán kell többüknek osztozni, olyan fiataloknak is, akiknek otthon saját szobájuk volt. A fürdőszobára, a hűtőre, az internetre, a villanyrezsóra pedig még sokkal többen tartanak igényt. Mindezt csak közmegegyezéssel lehet működtetni.
Akinek van testvére – főleg, ha az idősebb –, annak könnyebben megy a beilleszkedés. Bár idegenekhez nehezebb az alkalmazkodás, mint a testvérhez, pontosabban több munkát kíván. Mert a testvérrel megteheted, hogy kimutatod az ingerültségedet, unalmadat, esetleges irigységedet, bosszanthatod, ha úgy hozza kedved, sőt, ha a koszos zokniját az ágyadon találod, akár hozzávághatod. Nos, mindezt a szobatársaddal nem ajánlatos kipróbálnod. Ha mégis megteszed, számolj az utálattal. Bizony, meg kell tanulnod, hogy a koleszban már nem vagy a szüleid szemefénye, a nagyi kedvence, a keresztmama csillagvirága. S mégcsak nem is az számít, hogy osztály esze, vagy a legjobb focista vagy. Itt mindenekelőtt az számít, hogy mennyire lehet veled együtt élni. S megesik, hogy az lesz a legjobb lakótárs, aki a suliban semmivel nem tűnik ki. Csupán azért, mert jó természete van, tiszta és rendes.
Nehezebb alkalmazkodni a szobatársakhoz, mint a testvérhez, ugyanakkor könnyebb is. Mert itt mindenki erre törekszik. Mármint jó esetben, mert aki nem, az megnézheti magát. De ha szerencséd van, remek közösség alakul ki, hatalmas nevetésekkel, jó beszélgetésekkel, s még a felnőtt korra is kiható emlékekkel.
Az egyetemisták, főiskolások kollégiumában már többé-kevésbé felnőtt fiatalok laknak együtt. Itt lazább a rend, nagyobb a jövés-menés, a szobatársak sincsenek olyan sokat együtt. Bármilyen furcsa, a kollégisták közül sokan szabadabbnak tartják magukat, mint a szülői házban. Legnagyobb népszerűségnek pedig azok az intézmények örvendenek, amelyek nem csupán diákszállók, hanem szakkollégiumok. Ezekbe elég komoly felvételi vizsgával lehet bekerülni, éppen azért, mert sok többletet nyújtanak az egyszerű szállókhoz képest. Előadásokkal, szemináriumokkal segítik a diákot, hogy az egyetemi képzésen túl magas színvonalú ismeretekhez jusson, s elsajátíthassa az igazi értelmiségi életformát, amelynek lényege a folyamatos tanulás. A közösségi élet itt még jobb, mert a közös érdeklődés, a hasonló gondolkodás még közelebb hozza egymáshoz a fiatalokat. Nemritkán születnek életre szóló barátságok, szerelmek, házasságok.